Mindennap rajzol a világ másik felén élő unokáinak a 75 éves nagypapa

nlc | 2016. December 06.
A koreai származású, New Yorkban élő férfi unokái kedvéért kezdte használni az Instagramot. Ma már igazi netes sztár, pedig utálja az internetet.

Drawings for my Grandchildren, vagyis Rajzok az unokáimnak: a 75 éves dél-koreai nagypapa, Chan Jae ezzel a címmel hozta létre azt az Instagram-oldalt, ahova minden áldott nap feltesz egyet saját készítésű rajzai közül.

Nehéz elhinni, de az idős férfi, akit ma már több mint 40 ezren követnek, hónapokkal ezelőtt még szívből gyűlölte az internetet.

 Azután változtatott valamelyest a véleményén, hogy lánya, veje és velük együtt két imádott unokája úgy döntött, elhagyják Amerikát és visszaköltöznek Dél-Koreába. “Aggódtunk apáért, aki a költözésig a szabadideje jelentős részét az unokákkal töltötte. Sétálni vitte őket a parkba, a kertben játszott velük, vagy mesét olvasott nekik. Féltünk, hogy ha messze lesznek az unokák, depresszióba esik majd” – nyilatkozta Chan Jae fia, Ji Lee a BBC-nek.

 Ji azt mondja, végső elkeseredésében javasolta édesapjának, hogy kezdjen újra rajzolni. “Emlékszem, mikor a húgom és én gyerekek voltunk, apa rendszeresen rajzolt nekünk. Nagyon szerettük a rajzait, mert sehol sem láttunk ilyeneket. Arra gondoltam, hogy talán őt is jobb kedvre deríti majd, ha visszatér régi hobbijához.”

És a fiúnak végül igaza lett. Az édesapa örömét lelte a rajzolásban, és ma már minden egyes napon rajzol egy kis történetet a Dél-Koreában élő unokáinak, amit az Instagram-oldalán oszt meg velük. És nem csak velük. A két kisfiún kívül valamivel több mint 40 ezer rajongó követi Chan Jae-oldalát, akik közül többeket arra inspirált, hogy idősödő szüleikkel is szerettessék meg a közösségi oldalakat.

Olvass még többet rendkívüli nagyszülőkről az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version