Javulni fog a közérzeted, ha facebookozás helyett a családoddal töltöd az időt

nlc | 2016. December 22.
Egy friss kutatás kimutatta, hogy a fokozza az életkedvet és az érzelmi jólétet, ha rövidebb-hosszabb ideig távol tartjuk magunkat a közösségi médiától.

A Koppenhágai Egyetemen elvégzett kutatás szerint már egy hét “Facebook-elvonásnak” is érzékelhetőek a pozitív hatásai, főként az oldalt gyakran látogató felhasználók, illetve azok között, akik inkább csak leskelődni járnak a Facebookra, de az ott zajló beszélgetésekben nem vesznek részt.

Morten Tromholt, az egyetem szociológiai tanszékének munkatársa szerint az efféle viselkedésváltozásoknak komoly pozitív hatásai lehetnek, de azt is elmondta, hogy sokak számára nehéz lehet a “leszokás”. A kutatásban részt vevő önkéntesek 13 százalékának nem sikerült az egy hétig tartó önmegtartóztatás.

Egy hét Facebook nélkül jót tesz a léleknek (Fotó: Tumblr)

A Cyberpsychology, Behavior and Social Networking című szaklapban megjelent vizsgálatban 1095-en vettek részt. Az önkénteseket két csoportra osztották, az egyik csoport ugyanúgy használhatta a Facebookot, mint korábban, míg a másik csoport tagjainak egy hétre le kellett mondania a közösségi oldalról.

Az átlagos önkéntes 34 éves, 350 ismerőse van Facebookon, és naponta több mint egy órát tölt el az oldalon. A Facebookra egyébként jelenleg 1,79 milliárd aktív felhasználó lép be havonta.

A kísérlet résztvevőinek a vizsgálat elején és végén is ki kellett töltenie egy kérdőívet, amely az életminőségükkel és pozitív érzelmekkel kapcsolatos kérdéseket tartalmazott. A pozitív hatások főként azoknál érvényesültek, akik rendkívül sok időt töltöttek a Facebookon, illetve azoknál, akik irigykedtek más felhasználók élete miatt. Az alkalmi felhasználók esetében nem volt kimutatható a pozitív hatás.

Tromholt szerint érdemes lehet megvizsgálni a hosszabb ideig tartó távolmaradás hatásait, illetve kiterjeszteni a vizsgálatot más közösségi hálózatokra, például az Instagramra, Snapchatre vagy Twitterre.

Exit mobile version