5 dolog, amit mindenkinek tudnia kellene a kapcsolatokról házasság előtt

nlc | 2017. Február 14.
Egy rossz vagy véget érő házasság mögött könnyen állhat a "felkészületlenség", azaz hogy a pár tagjai egyszerűen nem tudták, mire vállalkoznak, mikor kimondták az igent, ugyanis még a párkapcsolatokról sem volt eléggé kialakult képük. Ezeket nem árt tudni, mielőtt összekötnénk valakivel az életünket.

1. A szerelem elmúlik

Mármint az a feltétel nélküli, lila ködös szerelem, amit sok esetben az egyetlen szerelemnek tartunk. Ez az állapot sajnos nem tart sokáig, a kapcsolat utána átformálódik egy erős kapoccsá, de ennek előnyei is vannak: a szenvedélyes szerelmes időszak fenntartása nagyon megterhelő a szervezünknek, állandóan a másikra figyelünk, dekoncentráltak vagyunk, stresszlünk, hogy minden rendben van-e. Élvezzük inkább ennek a másfajta kötődésnek a biztonságát.

2. A barátság az alap

A házasság azok között működik a legjobban, akik – bármennyire furcsán is hangzik – barátok. Akik emberként megértik és szeretik egymást, szívesen töltik együtt az időt, sokat beszélgetnek és nevetnek a másikkal. Ez kapcsolódik az első ponthoz is, ugyanis a szenvedélyes szerelem elmúlásával ez az erős barátságérzés tartja együtt az embereket.

 

3. Minél kisebb a korkülönbség, annál kisebb az esély a válásra

Ezek persze csak statisztikák, nem állítjuk, hogy a nagy korkülönbséggel házasodó párokra garantáltan boldogtalan házasság és válás vár. De tény, hogy a kisebb korkülönbség papíron hosszabb házasságot ígér.

4. Sosem fogod tökéletesen ismerni a partnered

Igen, még évek után sem, de ne aggódj, még saját magad megismerése is életed végéig tartó folyamat. Egy 1997-es tanulmányban a pároknak a másikról kellett megtippelniük, hogyan értékelnék saját magukat olyan szempontok alapján, mint például intelligencia vagy atletikusság. Az eredmény mindössze 30 százalékos pontosságú volt a válaszok tekintetében. A másik megismerése izgalmas kihívás és hosszú-hosszú ideig tartó munka, de nem is baj, ha partnerünk nem mindig nyitott könyv a számunkra.

5. A házasság nem egy teszt

Sokan azt gondolják, a házasság arra van, hogy hivatalosan is egy életre magunkhoz láncoljuk a másikat, de ez nemcsak helytelen, hanem nagyon káros is egy kapcsolat esetében. A házasság sem kibékülésre, sem tesztelésre, sem más hasonlóra nem alkalmazható – ha nem akarjuk, hogy korai válás legyen a vége. 

 

Independent

Exit mobile version