Fárasztó dolog, ha naponta tucatnyiszor kell elmagyarázni azt, hogy mi a különbség az egy- és kétpetéjű ikrek között, vagy azt a tényt, hogy ehhez nem kell két férfi, elég egyetlen is. (Igen, ilyen is van.) Az sem esik ám jól mindenkinek, ha az “együttérző” emberek elkezdenek szörnyülködni az ikreket látva, hogy milyen nehéz dolga lehet az anyukának. Egyrészt ez nem választás kérdése, nem lehet egyet visszaküldeni a feladónak, másrészt ikreket nevelni tényleg szuper dolog, akkor is, ha kicsit fárasztó időnként. Abban minden ikres anyuka egyetért, hogy nincs miért sajnálni őket.
Jöjjön most öt jellemző kérdéskör, amivel minden ikres édesanya szembetalálkozott már.
1. Hogyan készülnek az ikrek?
“Szinte minden alkalommal megkérdik, hogyan készültek. És bar lombikkal fogantak, és ez egyáltalán nem szégyen, de mégiscsak eléggé intim kérdés. Egy gyerek fogantatásának körülményei nem tartoznak másra, maximálisan magánügy. Ráadásul nem értem, ez miért fontos. Még nem derült ki számomra, hogy ettől több vagy kevesebb a családunk.” (Winkler Kitti)
“A 6 éves lányom születése után soha senki nem kérdezte meg, hogy hogyan fogant. Az ikreimmel viszont mindenki ezt kérdezgeti, amitől én már elég rosszul érzem magam. Bosszantó, mert úgy gondolom, ez nagyon személyes dolog, senkinek semmi köze hozzá. Egyébiránt szerintem sokkal több egyes terhesség létezik lombikprogram kertében is, mint ikerterhesség. Ennyi erővel minden állapotos nőt meg lehetne kérdezni, hogyan fogant a gyermeke.” (Vargáné Csőke Mónika)
“Már amikor a pocakban voltak, és bevallottam, hogy ikreket várok, a következő kérdés szinte mindig ugyanaz volt: lombikosok? Volt aki szebben fogalmazott, hogy természetesen fogantak, mások elég gázosan, mondván: ezek olyan csinált gyerekek? De tény, hogy mindenkinek egyből ez jutott az eszébe. Alapvetően szerintem ez nem bántó, de nincs kedvem mindig mindenkinek erre válaszolni. Amikor például múltkor a szupermarketben az antipatikus pénztáros is ezzel jött, legszívesebben visszavágtam volna, hogy mi köze hozzá? Egyébként soha senki előtt nem szégyelltük, hogy segítség kellett.” (Lányi Nóra)
2. Milyen érzés sztárnak lenni?
“Míg egy babánk volt, nyugodtan tudtunk vele vásárolni, sétálni stb. Az emberek mindig belenéztek a babakocsiba, mosolyogtak ránk, de ikrekkel mégis teljesen más bárhol megjelenni. Már messziről kiáltják egymásnak, hogy Nézd, ikrek! Sokan meg is szólítanak minket. Valamiért mindig mindenki ugyanazokat a kérdéseket teszi fel. Ikrek? Fiúk, lányok? Egypetéjűek? Bármennyire is kedvesen teszik ezt, egy idő után már eléggé idegesítő az ikrekkel kapcsolatos rengeteg kérdés, és csak arra vágyunk, hogy el tudjunk velük menni úgy bárhová, hogy ne mi legyünk a figyelem középpontjában.” (Vargáné Csőke Mónika)
“Mindig azon röhögtem, hogy mi vagyunk a kerületi Jolie-Pitt família. Mert szerintem mi több figyelmet kaptunk a menő ikerbabakocsinkkal a nyolckerben, mint Angie Los Angeles utcáin. Egyébként mindenki lazán leszólít. Ami néha sok, de meg kell hogy valljam, valódi barátság is szövődött így, úgyhogy azért mindenképp megérte a többi is.” (Lányi Nóra)
“Ikrekkel sétálni, főleg olyan kis faluban mint a miénk, tényleg nagy sztárság, sokan kiszaladtak az udvarból, hogy hadd nézhessék már meg őket. Az első év után lankadt a figyelem, de még most is vannak rajongóink.” (Bengyákné Modok-Ágota)
“Amikor ikerbabakocsival megyek ki rengetegen megfordulnak utánunk, sok mosolyt kapunk, kedves megjegyzéseket, vagy éppen csacska kérdéseket. Egyes babakocsival – bár én az összes gyermekemet aranyosnak tartom – nem volt nagy szenzáció megjelenni. Lassan odáig jutottam, hogy amikor a minap egyedül sétálgattam az utcán, furcsa volt, hogy senki nem mosolyog rám…” (Szodoray-Parádi Abigél)
“Ikerbabakocsival közlekedni önmagában is sztárság, de ha MÁSIK ikerbabakocsival találkozok, a másik anyukával MINDIG összenevetünk-összekacsintunk. Mintha egy elit klub tagja lennék, egy titkos szövetségé, aki ha másik taggal találkozik, rögtön megismeri, tudja, mit érez, min megy keresztül. Szinte mindig köszönünk egymásnak, megdicsérjük a gyerekeket, és biztatjuk egymást. Ez is különleges a mi életünkben.” (Gáti-Kiri Kriszta)
3. Hogyan lehet megkülönböztetni a gyerekeket?
“Ha szembenézek velük, arc alapján könnyen megkülönböztetem őket – de hátulról nem. Ugyanaz a járásuk, a gesztusaik, még a hangjuk is. A telefonban például még én se tudom megmondani, melyik beszél, ha nem mutatkozik be, ilyenkor még én is megkérdezem.” (Szász Zsuzsanna)
“Az én kislányaim egypetéjűek. Férjemen, nagymamán és rajtam kívül senki nem tudja megkülönböztetni őket. Mi kitűzőt készítettünk, rajta a jelük és nevük. Így a csoporttársak és óvónők meg tudják különböztetni őket. Bölcsiben fényképezkedéskor megtörtént, hogy csak az egyik kislányomról készült kép. Nem tűnt fel senkinek, hogy ugyanazt a kislányt fényképezték kétszer. Amúgy a lányaimat zavarta, hogy a körülöttük lévők nem tudják, ki kicsoda. De tény, hogy kiskorukban mi is gyakran csak a fülbevalóról tudtuk megkülönböztetni őket. Már a kórházban betetettük a fülükbe, mert féltünk, hogy összekeverjük őket.” (Sipos Anita)
“Mindig kérdik, hogyan különböztetem meg az ikreimet, pedig kétpetéjűek, szóval egyszerűen ránézésre. De ha rávilágítok egy-egy szembetűnő különbségre, például, hogy más színű a hajuk, akkor jön az ó, tényleg, most, hogy mondod…, és onnantól nem szokott ezzel gond lenni. Valahogy ha meghallják az emberek az iker szót, az almát és a körtét is képesek egyformának látni.” Karancsiné (Böröczky Judit)
“Míg picik voltak, nagyon hasonlítottak, most már teljesen másképp néznek ki, Maja barna, Maxi szőke. Annak idején úgy különböztettük meg őket pelusozásnál mondjuk, hogy igen, a fütyis kapott már tisztát, akkor most jön a puncis.” (Vörös Eszter)
“Mi megelőztük a bizonytalanságot, és a két lány egyforma, de különböző színű fülbevalót kapott. Nagyon vicces, hogy sokan még most is először megnézik a lányok fülét, és utána szólítják nevén őket.” (Gáti-Kiri Kriszta)
“Mi is, ahogy lehetett, különböző színű fülbevalót tetettünk a fülükbe. A mai napig ennek ellenére is van, hogy összekeverjük őket, és nem értjük, hogy miért nem hallgat a nevére akinek szólunk – hát mert nem jó nevet mondunk! Az oviban annak ellenére sem tudják őket megkülönböztetni, hogy nem egyforma ruhában vannak. PetraRéka, így hívják őket.” (Ötvösné Farkas Dóra)
4. Szülőként nyilván a misztikus ikerkötődés szakértője vagy
“Már babaként megérzik, ha baj van a másikkal. Nálunk így volt. Gergőt műtötték a szívével 7,5 hónapos korában. Egész délelőttöt tartott a beavatkozás. Szabi otthon az apjával, én a kórházban a testvérével. Az apja utólag mesélte el, hogy ameddig a műtét tartott, Szabi végig keservesen sírt otthon. Csak akkor nyugodott meg, amikor vége lett az egésznek.” (Tóthné György Viktória)
“Két éve a román tengerparton Nóra elveszett. Egy óra keresés után találtuk csak meg, másfél kilométert gyalogolt, mert a vízből kijőve nem látta a testvérét. Életem egyik legborzasztóbb napja volt. Egyedül a testvére, Kata volt tök nyugodt. Ült a homokban, szíveket rajzolt, és mondogatta nekünk, hogy ne idegeskedjünk, jól van a testvére, csak elment sétálni. Neki volt igaza.” (Szász Zsuzsanna)
“Az ikrek között nagyon erős véd- és dacszövetség van. Pillanatok alatt összevesznek, de a következő pillanatban már megint a legjobb barátok. Viszont gondolkodás nélkül mennek egymás után. Egy szinten vannak, tehát nem tudja az egyik visszahúzni a másikat. Ha az egyik felmászik egy hatalmas dombra, akkor a másik tuti, hogy utána megy, vagy az is biztos, hogy mindketten meghempergőznek az őszi falevélkupacban, és ezen hihetetlenül jókat tudnak szórakozni. Ha a fiaim együtt játszanak akkor ők nagyon játszanak. Hangosan kacagnak, sikítoznak kiabálnak. Szóval nálunk mindig hangzavar van. Az a nehéz ebben, hogy ugyanolyan egyformán nincs félelemérzetük. De olyan édesek, amikor próbálják egymás megvédeni, mert a másik valami rosszat csinált. Ha az egyik büntetésben van, akkor a másik is odaül, vagy percenként jár hozzám, hogy meddig kell még a sarokban ülnie a tesónak.” (Aranyosi-Vasas Dóra)
“Az én lányaim még egy percet sem töltöttek négy és fél év alatt egymás nélkül. Nem akarnak. Ha az egyik hamarabb öltözik fel, és megy ki az ajtón, a másik már vinnyog, hogy hova tűnt a másik. Múlt heten is úgy jártam velük hogy az egyik beteg volt, és a másik nem akart nélküle menni oviba. Pedig a csoportban van másik ikerpár, és ők szoktak egymás nélkül menni. A lányaim nem. De amíg létezik ez a kapocs, én tiszteletben tartom.” (Buczkóné Récsányi Anita)
“Kislányom mindig az ágyban lévő plüssökhöz bújt, és velük aludt babaként. A fiúk legtöbbször a mai napig egymáshoz bújnak még álmukban is. Különleges kötődés van közöttük. Délelőttönként, amikor hárman vagyunk itthon, és épp házimunkát csinálom, akkor nyugodtan eljátszanak a szobájukba akár 1-2 órán keresztül is anélkül, hogy be kellene mennem hozzájuk. Természetesen mindig leselkedek, és van bébiőrünk is a konyhában.” (Szűcs Georgina)
“Mérhetetlenül ragaszkodnak egymáshoz – ezt az egyes gyerekeimre nem tudom elmondani. Ha kapnak valamit, mindkettő gondol a másikra, és azonnal elfelezik. Teljesen másként szeretik egymást, mint a testvérek. Egész nap egymás fenekében vannak. A nagyobbak azért nem feltétlenül…. ” (Vörös Eszter)
“Mivel az ikreimet nem kell mindig szórakoztatni, mert elvannak egymással, nem vagyok mindig mellettük. De van az a pillanat, amikor felfigyelek, hogy túl nagy a csend.. Olyankor futok bele ilyesmibe, hogy a gyereken nincs pelenka, és egy szál semmiben játszanak, vagy hogy a polcon már elérik a popsikenőcsöt és egy fél doboz már a falon van vagy a gyerekeken.” (Bengyákné Modok-Ágota)
“Hihetetlen, hogy 7 hét inkubátorban töltött idő után is, mikor először egymás mellé tettem a piciket, érezték a másik jelenlétét, mintha egy percig sem lettek volna szétválasztva. Ez a mai napig így van. Imádnak együtt lenni. Van egy nagy babakarámunk, és ott is mindig közösen (vagy éppen egymáson) játszanak. Két kiságyban alszanak, amelyek egymás mellett helyezkednek el, így a másikat érezve nyugodtan tudnak szundizni.
Pici korukban a babakocsiba mózeskosarakat tettem, de így elválasztva érezték magukat. Csak akkor nyugodtak meg, mikor kivettem őket a mózeskosárból, és csak simán egymás mellé lettek lefektetve. Viszont ennek is van hátránya, hiszen sok esetben nem egyszerre alszanak el, sem a babakocsiban, sem pedig az ágyukban. Az a baba, amelyik nem alszik, általában felébreszti az alvó testvérét. Ez megnehezíti a mindennapjainkat. Egyrészt, mert az ikrek egyike nem tud pihenni, másrészt pedig azért, mert ha fent vannak, nem tudunk tőlük semmi mást csinálni. Ikresnek lenni csodálatos, különleges élmény, de rengeteg munkával jár.” (Vargáné Csőke Mónika)
5. Hogyan lehet alvás, evés és pihenés nélkül élni?
“Nekem az első pár hét mindkét esetben nehéz volt. A kislányommal azért, mert nem volt tapasztalatom, nem tudtam, mit és hogyan kéne, illetve nagyon sok esetben időközben alakult a véleményem dolgokkal kapcsolatban, előre nem tudtam tervezni. A fiaimnál hiába voltam rutinos, megnehezítette a dolgom, hogy ketten vannak. Eleinte például szinte egész nap csak etettem, mert amíg az egyik evett, addig a másik pihent, majd fordítva. Egy gyerek esetében két evés között van pihenő időszak is.” (Szűcs Georgina)
“Azt hiszem, az a legnehezebb, hogy nincs szünet. Megcsinálunk valamit az egyikkel, erre rögtön jön a másik ugyanazzal a feladattal. Mikor szobatisztaságra tanítottam őket, és sikerrel jártam az egyiknél, csak egy percig örülhettem, aztán rájöttem hogy a másikkal kezdhetem elölről az egészet. És ez mindig így van. Ahol különböző korúak a gyerkőcök ott van egy kis pihenője a szülőnek. Ikrekkel minden olyan gyorsan történik, tiszta tornádó az egész. Persze a szeretet is sokkal felfokozottabb szerintem, és én úgy gondolom hogy a kapcsolat is erősebb közöttünk. Mivel együtt küzdünk ezzel a szélviharral.” (Aranyosi-Vasas Dóra)
“Csak az ikreknél fordul elő,hogy pl. az egyik hamar megteszi az első lépéseit,és innentől fogva hamar elindul felfedezi a világot, addig a tesó lusta mindenhez. A sétáitok alkalmával majdnem leszakad a kezed, mert egyiket cipeled, eközben a másikkal meg kézen fogva bandukolsz. Hamar meg lehet görnyedni….ááá, hogy ülne babakocsiba mikor a tesó sem…” (Pintér Eszter Martina)
“Ikrek esetében nincs idő semmire. Hiába próbáljuk az egyszerre alvásra szoktatni őket, nem mindig sikerül. Mikor a nagylányunk volt kicsi, amíg ő aludt, el tudtam végezni a házimunkát. De az ikrek mellett erre esélyem sincs. Az etetés is teljesen más volt. Egy babánál szépen, nyugodtan ment mindent, az ő tempójában. Ikreknél ez nem mindig működik. Sokan tudnak egyszerre szoptatni, ami nagyon jó, de mivel a mi ikreink korababák voltak, az elején még a cumisüvegezésben is elfáradtak. Külön-külön kellett őket etetni. Ez sok időt vett igénybe. Később, mikor már hozzátápláltam, éberebbek is voltak, ami újabb nehézséget jelentett. Mindkettő egyszerre akart enni, de mivel még akkor tanultak kanállal enni, egymás után tudtam csak etetni őket. Az egyik baba mindig ordított, míg a másikat etettem, ami nem tartott rövid ideig. Azt hittem, hogy mikor a második babát etetem, addigra az, amelyik jóllakott, megnyugszik, esetleg el is alszik, hogy legalább a másodikat nyugiban tudjam etetni. De nem, Isten tudja, miért, de végig üvöltött az is, amelyik jól lakott. Sokszor levegőzni sem jutottunk ki az ikrekkel, mikor picik voltak, mert mire végeztem mindennel, és kiértünk volna, addigra kezdhettem az egészet elölről.” (Vargáné Csőke Mónika)