Amint a gyermeked megszületik, átkapcsolódik benned egy kapcsoló, és más emberré válsz: szülő leszel. Valahogy átszínezi a születés az egész életet, onnantól már átveszi a hatalmat az érzéseid és tetteid fölött az, hogy gyermeked van. Amikor pedig már nagyobb lesz, tizenéves, akkor sem enyhül ez az érzés, mert ha távol tölt tőled pár napot, akkor olyan, mintha hiányozna valamelyik testrészed.
Most még gyerek, de belül tudod, hogy akármekkorára nő, akármennyi idős lesz, mindig a gyereked marad.
Magatok mögött hagyjátok a törött játékokat, aztán később a törött tiniszíveket, jön neki férj vagy feleség és gyerekek, de közben mindig a szülője leszel, egész életében. Ebben hatalmas felelősség rejlik. Ani Anderson pszichoterapeuta ad iránymutatást, hogy szülőként még mélyebben, teljes figyelemmel tudjuk szeretni a gyerekeinket. Összeírt nyolc olyan kérdést, amit ha felteszünk magunknak, és őszintén megválaszolunk időről időre, azzal sokkal jobbá tehetjük a gyerekekkel a kapcsolatunkat.
1. Kivé válik lassan, szinte észrevétlenül a gyermekem?
Amikor a középső lányom ovis volt, azt hittem, soha az életben nem tud majd beilleszkedni egy közösségbe, és mindig ő lesz a csodabogár, akit nehezen visel el a környezete. Kétségbeesetten próbáltam gyógyírt találni a magatartászavarára, majd beletörődtem, hogy így marad. Most már 10 éves, gyönyörű és erős gyerek, akinek lettek barátai, sőt már vezető szerepet tölt be a maga kis minecraftos világában. Büszkén nézem, milyen empatikus tud lenni, és mindig arra emlékeztet, hogy mennyire le vagyok maradva, hogy a múltban élek, és sokszor észre sem veszem, hogy mekkorát nőtt az orrom előtt.
Ahogy nőnek a gyerekek, akkorát változnak, hogy szülőként könnyen a múltban ragadunk, és az igazi énjüket nem látjuk a jelenben. Minél többször kérdezd meg ezt a kérdést magadról, hogy észrevedd a legkisebb változásokat is a gyereken.
2. Mit akar a gyermekem igazából?
A gyerekek nem mindig a szavak emberei, nehezebben fogalmazzák meg az érzéseiket verbálisan, mint egyéb módokon. Amikor például úgy tűnik, eltávolodik tőled, akkor tudnod kell a sorok között olvasni, hogy mit akar jelezni neked valójában. Lehet, hogy a távolodása jót jelent, kamaszkorban az erősödés jele, hogy már próbál egyedül megállni a világban. Azért fontos ez a kérdés, mert ha jól fejtjük meg a jelzéseit, akkor a fenti esetben elengedjük a kezét, hogy hadd erősödjön, és hogy utána visszatérjen hozzánk. Hosszútávon ezzel teszünk jót a szülő-gyerek kapcsolatnak.
3. Mire tanít a gyermekem?
Minden emberi kapcsolat kétirányú, ugyanannyit tanulunk belőle, mint amennyit tanítunk benne. Könnyű elfeledkezni erről, amikor anyaszerepben vagyunk. Pedig a gyerekeink a legnagyobb tanítómestereink, akik közvetlen közelről tartanak tükröt nekünk. A viselkedésükben önmagunkat látjuk, sokszor épp ezért olyan idegesítő egy-egy jellemvonásuk, amivel magunkban nem vagyunk kibékülve. A velük töltött idő önismereti út is egyben.
4. Miért lehetek hálás?
Olykor nehéz hálásnak lenni egy nehéz kapcsolatban. A gyerekeinkkel való kapcsolatunk pedig kétségkívül a legnehezebbek közé tartozik általában, főleg ahogy egyre nagyobbá és függetlenebbé válnak. A sok nehézség között azonban kell, hogy legyen szemünk a jóra is, amiért hálásak lehetünk velük kapcsolatban.
Amikor olyan helyzetben találjuk magunkat, amiben felrobban a fejünk – például, amikor végtelenül szemtelenül visszadumál az a gyerek –, akkor tegyük fel a kérdést, hogy ebben a szituációban miért lehetünk hálásak. Például azért, hogy jobban megismerhetjük a saját stressztűrő képességünket, fejleszthetjük a türelmünket, és hogy eszünkbe juttatja a gyerek, milyen jó dolog a meditáció.
5. Túlságosan védeni próbálom a gyermekemet?
Egyértelmű, hogy minden anya meg akarja védeni a csemetéjét, ez része annak, hogy életben próbáljuk tartani. De egyszer csak – korábban, mint hinnéd – eljön az a pillanat, amikor hátra kell lépnünk egy lépést, és hagyni kell, hogy tanuljon a saját fájdalmából, küzdelméből, mert csak úgy tud létfontosságú tapasztalatokra szert tenni, ha néha kudarcot vall.
Ha nem lépünk hátra, akkor sosem lesz belőle független és erős felnőtt, aki képes egyedül is elevezni a nagybetűs életben. Ezzel a kérdéssel rajtakaphatod magad azon, hogy épp túlságosan is védelmező akarsz lenni, és buborékban szeretnéd tartani a gyermekedet. Ne rejtegesd előle az élet nehézségeit, mert azzal csak később még nagyobb fájdalmat okozhatsz neki.
6. Hogyan tudnék segíteni, hogy bízzon magában?
A gyerekek a szülőktől tanulják az önbizalmat, ezért ez a kérdés arra vonatkozik, hogy vizsgáld meg, mennyire bízol saját magadban. Ahhoz, hogy a gyerek magabiztosan lépjen majd az életbe, azt kell látnia otthon, hogy anya nem bizonytalankodik döntéshozatal előtt, és hagynod kell, hogy meghozza a saját döntéseit. Ha bízol benne, könnyebben fog bízni saját magában.
7. Sértődékeny vagyok?
A gyerek könnyen megbánthat, és könnyen érezheted úgy, hogy direkt ellened van. Ahogy minden szoros kapcsolatban, úgy a gyerekeddel is előfordul, hogy épp a legérzékenyebb pontjaidon talál el néha. Ilyenkor nézd kicsit távolabbról az életeteket, a nagy egészet, hogy az, ami most épp történik, ami miatt annyira megbántódnál a gyerekre, mit fog számítani akár csak egy év múlva? Valószínűleg semmit. Ér annyit, hogy tönkremenjen miatta a kapcsolatod a gyermekeddel?
8. Mit akarok az élettől, és mit teszek érte?
Mivel mi, szülők állunk példaként a gyerekeink előtt, ha sikeres felnőttet szeretnénk belőlük faragni, akkor nem elég csak szavakkal mondani nekik, hogy ne adják fel az álmaikat, meg is kell mutatni, hogyan küzdünk a céljainkért. Láthatatlan szálak kötnek össze a gyerekeinkkel, és ha nem azt az életet éljük, amit szeretnénk, akkor azt fogják megtanulni, hogy hogyan éljenek megalkuvásokkal és álmokat vesztve. Abból tanulnak, amit teszünk, és abból is, amit nem teszünk. Márpedig anyaként mi mást is akarhatnánk a legjobban, mint azt, hogy a gyerekeinknek boldog életük legyen.
