“Ti tanítottatok meg arra, mit jelent anyának lenni a mindennapokban”

nlc | 2017. Március 13.
Megható sorokkal ünnepelte ikerlányai első szülinapját az amerikai anyuka, aki első gyermekét, Lincolnt szülés közben veszítette el.

Olyan hihetetlen sokat vártam rátok. Két terhességen át. Hogy aztán végre magamhoz ölelhesselek és egészségesen hazavihesselek benneteket” – kezdte megható Instagram-posztját Elaine Bellis, a Los Angeles-i fotóművész. Az anyuka, aki most minden létező idejét ikreivel, Quincyvel és Rowe-val tölti, a könnyfakasztó bejegyzésben nemcsak kislányainak, de első gyermekének is emléket állított. A kisfiát, Lincolnt vajúdás közben veszítette el.

 

A bátyátok tett engem édesanyává, de ti voltatok azok, akik megtanítottátok nekem, mit is jelent az anyaság a mindennapokban. Hogy láthatlak benneteket, ahogy felfedezitek a körülöttetek lévő világot, az egyik legnagyobb ajándék, amit csak kaptam.

Elaine a posztban leírta, sosem hitte, hogy lehet ennyire szeretni. “Hogy azután, hogy elalszik, képeket akarsz nézegetni róla. Hogy sírva fakadsz, amikor kinövi az újszülötteknek készült ruhácskákat” – írta, majd hozzátette, örökre hálás lesz lányainak, hogy az anyukájuk lehet.

A fotográfus édesanya röviddel kislányai születése után, hosszú interjút adott a Mother magazinnak. Ebben őszintén beszélt az őket ért tragédiáról is. “Lincolnnal az volt a terv, hogy csak akkor megyünk majd kórházba, ha beindultak a tolófájások. Két napig vajúdtam otthon, bármiféle fájdalomcsillapítás nélkül, mikor úgy döntöttünk, kórházba megyünk. Ekkor még fogalmam se volt róla, hogy a fiam már nem él.”

A rossz hírt Elaine-nel az első vizsgálatok után közölték. “Mikor a doktornő közölte velem, hogy nem találja a fiam szívhangját, összeomlottam. És egy kicsit még most is, hogy beszélek róla” – vallja be az anyuka, aki elárulta, sokat segített neki a végtelen gyász feldolgozásában az, hogy a szülés után kézbe vehette kisfiát. Elaine az interjúban elárulta, mostanában akkor szorul össze a szíve, ha valaki azt kérdezi tőle, hogy az ikrek az első gyermekei-e.

Nem szeretem, amikor az emberek Lincolnról kérdeznek, mert a beszélgetés sokszor nagyon szomorú irányt vesz. Én a fiamra úgy szeretnék emlékezni, mint egy boldog kisfiúra, aki pontosan tudja, mennyire nagyon szerették.

Olvass még többet az ikrekről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version