“Amikor jött a nyári szünet, nekem mindig komplett napi feladatlistám volt. Szerepelt azon sokféle házimunka, a szemét levitelétől kezdve a halak megetetésén át, egészen a napi takarításig. Utóbbi a háromszobás, szőnyegpadlós panellakás cirokseprűvel (!) történő felsöprését, és a felmosást foglalta magában. Mindezzel még nem is volt különösebb problémám – na jó, a cirokseprűt leszámítva, azt utáltam. De adódtak olykor extra feladatok is. Apámnak voltak – és most is vannak – bizonyos különösen kedvelt tárgyai. Olyanok, amelyekhez megmagyarázhatatlanul erős vonzódást érez, ezért aztán indokolatlanul sok van belőlük otthon. Ilyen például a parafadugó, a rádió vagy éppen az óra. Amikor óraátállítás van, neki elég időigényes program az, hogy a lakásban található összes ketyerén beállítsa a pontos időt. És ha már idő: a naptárakat is rendkívüli módon kedveli apukám. Asztali és fali naptárból is mindig van két-három darab odahaza. Amikor kicsi voltam, nagyon utáltam az év végi időszakot – a téli szünetben történt meg rendszeresen, hogy az új naptárkészlettel hazaállítva apám letette a szerzeményeit az íróasztalomra, és azt a feladatot adta, hogy a hétköznapokat kékre, a hétvégi napokat pedig pirosra színezzem ki benne – ha már úgyis imádok rajzolni, festeni, legalább vegye ő is hasznát művészi ambícióimnak. Mondanom sem kell, a feladatot rabszolgamunkaként éltem meg, és szívből gyűlöltem. A jó hír viszont, hogy a színezést így sem sikerült megutáltatnia velem, a mai napig lapul egy-két kifestőkönyv a fiókomban. És falinaptár nélkül soha nem futnék neki az új évnek :)”
De nemcsak Adél felmenői voltak kiemelkedően kreatívak a hogyan tereljük hasznos mederbe a gyerek szabadidős ténykedését című tárgykörben. Szerkesztőségünk több tagja is beszámolt figyelemreméltó feladatokról.
Orsiéknál leginkább a kerti munkán volt a hangsúly. Ő azon szerencsések közé tartozik, akik élvezték is, amit csinálniuk kellett – legalábbis nagyrészt:
“Vidéken nőttem fel, és imádtam kertészkedni: borsót, salátát, uborkát, krumplit ültetni a konyhakertbe. Végül a nehéz munkát is sokszor rám bízták a szüleim, mint pl. a gazolást, borsófejtést, krumpliszedést, amit nagyon utáltam, de ettől függetlenül minden tavasszal vártam, hogy ismét mehessek a kertbe zöldségeket ültetni.”
Ennél sokkal módszeresebb volt Verusék könyvmoly apukája, aki rendesen megalapozta gyerekei precizitását és irodalom iránti érdeklődését:
“A mi sztorink a hosszú nyári szünetekből való, szüleim ugyanis nem mindig tudták megoldani, hogy amíg ők reggel 6-tól délután kettőig dolgoztak, valaki legyen mellettünk. Mivel apukám megszállott könyvmoly, és már általános iskolás koromra egy kisebb könyvtárnyi könyvet gyűjtött össze, azt találta ki a fölös energiáink levezetésére, hogy katalogizáljuk a gyűjteményét. Hogy komolyan vegyük a feladatot, még egy számítógépes iktatóprogramot, sőt egy pecsétet is szerzett a projekthez. Minden egyes könyv címét, szerzőjét, sőt a műfaját is be kellett vinnünk a rendszerbe, amit felváltva csináltunk az öcsémmel. Ha egy könyv bekerült a rendszerbe, a pecséttel jeleztük, hogy az a családi könyvtár része lett. Soha, egyetlen nyári szünet alatt nem jutottunk a teljes gyűjtemény végére, pedig többször nekifutottunk. :)”
Szerkesztőségünk férfi tagjai is érezhették a törődést odahaza. Gábor apukája is nagyon szerette például ha rend van otthon:
“Apukám ölég kétbalkezes ember. Nem nagyon ért a barkácsoláshoz, viszont enyhén gyűjtögető típus. Egyszer fejébe vette, hogy az lenne a legjobb, ha a nyaralóban egy dobozban őrizgetett görbe, rozsdás szögeit szépen kiegyenesíteném, aztán majd csak jók lesznek valamire. Igazából ha egyszer elgörbült egy szög, akkor nagyon nehéz már jól beverni, gondos egyengetés után is. Azt, hogy mivel, hogyan oldjam meg a feladatot, eleve meg sem mondta. Hát, én egy pár darab után belázadtam. Apám becsületére legyen mondva, többet nem próbálkozott a dologgal.”
Marcinak az új motorját is bevonták a szülők a családi munkamegosztásba:
“14 éves koromban, némi szülői segítséggel vettem egy motort, onnantól egész nyáron én jártam vásárolni, mondván: úgyis szeretsz motorozni. Azon túl, hogy borzasztóan untam a házunk és a bolt közötti utat, komoly feladat volt az egyre nagyobb csomagok szállítása, miközben otthon hallgathattam a történeteket a dédapámról, aki a Komár kismotorján szállított gázpalackot a nyaralóba. Azóta is motorozom, de sosem azzal megyek bevásárolni.”
Végül pedig jöjjön Nóra kolléganőnk visszaemlékezése, ami tökéletesen lezárását adja a témának, hiszen a végkövetkeztetéssel mindannyian egyet tudunk érteni:
“Hú, engem mindig elláttak feladatokkal: anyu komplett listát tett le az asztalra, hogy mit kell megcsinálnom, mire hazaér. Bevásárlás, mosogatás, takarítás ilyenek. Mondanom sem kell, hogy imádtam. Hétvégén mindig nekem kellett kitakarítanom az egész lakást 12 éves koromtól, és a férfiak összes ingének a vasalása is a munkáim közé közé tartozott. Imádott nagyikám naponta többször elküldött az üzletbe, szerencsére egy köpésre volt tőlünk. Nyaranta zöldségek pucolása, meggymagozás, barackpucolás édesítette meg az unalmas szüneteket.
Nem volt kérdés soha, amit az anyu mondott, azt kellett csinálni. A tanulás mellett mindezt, mert az alap volt. Ennek ellenére nem volt sanyarú gyerekkorom, sok móka és játék is belefért.”
A ti szüleiteknek is voltak hasonló ötletek a tarsolyában? Írjátok meg kommentben!