Följelentette anyját a mobilfüggő tini

nlc | 2017. Március 24.
Följelentette anyját a 15 éves tinédzser, mert szülője elvette tőle mobiltelefonját, hogy inkább a tanulásra koncentráljon.

Az igencsak meghökkentő eset a Spanyolország déli részén fekvő Almería városában történt. A 15 éves kamaszfiú a kegyetlen bánásmódra hivatkozással jelentette föl anyját.

Nos, a helyi bíró a tinédzser panaszának hallatán csöppet sem hatódott meg. Sőt, ami azt illeti még meg is dicsérték, a vádlottként a perben megjelölt édesanyát. A bíró “felelős szülőként” jellemezte az asszonyt.

A bíró azzal érvelt, az édesanya akkor járt volna el felelőtlenül, ha megengedi fiának, hogy a tanulást hanyagolva mobiltelefonját nyomogassa. Másrészről az édesanya semmilyen törvénytelen dolgot nem követett el gyermeke mobilhasználatának korlátozásával. Sőt, kifejezetten törvényesen járt el, hiszen a szülők dolga pontosan az, hogy felelősséget vállaljanak gyermekükért, annak taníttatásáért, erkölcsi neveléséért.

Följelentette anyját a tini, mert elvette tőle mobilját

(The Local)

Exit mobile version