Ha láttál már idős párt kézen fogva sétálni az utcán, és eltöltött a hála, hogy egy ilyen meghitt pillanatnak tanúja lehettél, akkor a most következő fotó is meg fogja melengetni a szívedet. A képet Amy Pennington töltötte fel a Twitterre, miután nagyszüleitől megkapta. A történet arról szól, hogy Amy nagymamájának meg kellett műteni a csuklóját, és ezért nem tudta egyedül megfésülni a haját. És mi történt? Jött a nagypapa, és még ha kissé ügyetlenül is, de szó nélkül, mosolyogva megcsinálta a mama frizuráját – aki ezt egy közös szelfivel meg is örökítette.
Miután Amy feltette a képet a Twitterre, vírusként terjedt. És bár a sztori nem új, most újra elkezdték osztogatni az emberek. Hiába, nagy szüksége van a világnak az ilyen kedves és felemelő pillanatokra.
Az én nagyapámnak is voltak hasonlóan imádni való húzásai. Sosem hallottam ugyan, hogy azt mondta volna a nagymamámnak, hogy “szeretlek”, de olyan kedves és gondoskodó volt vele – még akkor is, ha a nagyanyám éppen durván rácsattant valamiért –, hogy az maga volt a csoda. Rendszeres kis szertartás volt például, hogy minden reggel háromnegyed hatkor a papa ágyba vitte a kávét a mamának, egy cukorral és egy kis tejjel, ahogy szereti. És a csészealjra mindig tett egy darab kekszet.
Amikor pedig utaztak valahova, mihelyt felültek a buszra, a papa benyúlt a zsebébe, és adott a mamának egy szem negrót és huncutul rámosolygott. Apróságok ezek, mégis a legnagyobb dolgok a világon. A legmélyebb szeretet szótlan kis megtestesülései, amelyek reménnyel töltik el az embert. Sokan vannak, akik nehezen mondják ki a szerelmes szavakat, vagy nem találják el a megfelelő pillanatot. Viszont a tetteikkel azt üzenik: figyelek rád, fontos vagy nekem, szeretnék neked örömet szerezni.
Pontosan emlékszem az első ilyen nagyon mély szeretetpillanatra, amit a páromnak köszönhetek. Nyár volt, egy barátoméknál voltunk kerti partin, és mi tagadás, kicsit többet pálinkáztunk a kelleténél. Amikor éjjel hazaértünk, ő sokkal rosszabb állapotban volt, mint én, reggel hétkor mégis én ébredtem felfordult gyomorral. Olyan rosszul még életemben nem voltam, mint akkor. Lényegében az egész délelőttöt a fürdőszoba és az ágy között ingázva töltöttem, és mélységesen szégyelltem magam, amiért ő az agóniám szemtanúja. Dél körül aztán sikerült egy kicsit elszundítanom. Úgy kétórányi alvás után kivánszorogtam a konyhába, ahol terített asztal, rántott hús és krumplipüré várt. Plusz egy aggódó-gondoskodó, szerető férfiszempár.
Nem emlékszem, mikor hatódtam meg utoljára annyira. Ez volt az első olyan húzása, amivel megmutatta, hogy feltétel nélkül, teljes odaadással szeret, még a legnyomorultabb pillanatomban is, amikor éppen minden vagyok, csak vonzó és nőies nem. Ezt a napot sosem fogom elfelejteni. Akkor vált számomra nyilvánvalóvá, hogy ez tényleg egy komoly kapcsolat, és bármi van, kellek neki.
Azóta sem a szavak embere egyébként, de a tetteivel minden nap bizonyítja, mennyire fontos vagyok neki. Én pedig folyamatosan tanulom az ő gondoskodó szeretetnyelvét, és igyekszem rendszeresen visszajelzést adni, hogy érezze, milyen jólesik, amit tesz.
És a te párod hogyan adja a tudtodra, hogy szeret? Észreveszed azokat a pillanatokat?