“A hűtőre írta ki, hogy ma se várjam meg. Egy újabb magányos vacsora…”

Ha párokkal beszélgetek a közös étkezésekről, akkor gyakran hallom, hogy nincs idő együtt reggelizni, a munkahelyen a kollégákkal ebédelnek, a vacsorát pedig vagy sikerül egyszerre elkölteni, vagy nem. Ha hazaér vacsoraidőre a család vagy a pár két tagja, akkor is fáradtak már a közösen főzéshez. Legtöbbször pizzát vagy kínait hozatnak, amit a sorozatok nézése közben be lehet dobni a kanapén. Ha van gyermek a családban, akkor talán motiváltabbak a szülők a vacsorát illetően, de sokszor előfordul a gyermekes családokban is, hogy nem ülnek le egy asztalhoz. Ki-ki a maga szobájába viszi fel az ételt, és a számítógép vagy a tévé előtt a kedvenc sorozata mellett eszi meg a vacsorát. Egyedül és magányosan.

Az étkezés sokkal több, mint az étel elfogyasztása

“Tibivel a megismerkedésünk óta bevezettünk egy szép szokást, mégpedig azt, hogy az esti vacsora szent és sérthetetlen. Az előző kapcsolatomban a párom mindig kiírta a hűtőre, hogy »Ma nem érek haza vacsorára, ne várjatok!«. A mostani párommal mindketten igyekszünk hét órára hazaérni. Ekkor ülünk le és vacsorázunk a kisiskolás gyerekeinkkel együtt. Nagy ritkán előfordul, hogy ez nem sikerül, de ez tényleg ritka.

Hoztunk egy döntést, mégpedig azt, hogy a vacsorára mindenki hazaér! Ez a nap fénypontja, mindenki elmeséli, mi volt aznap. Nagyon sokat nevetünk, mindenki kíváncsi a másikra. Nem rohanunk, kényelmesen vacsorázunk, beszélgetünk. Nyugodt a lelkem, mert azt érzem, hogy sok mindent megtudok a páromról és a gyerekekről.

Ez után igazán jó hangulatban kezdjük el a lefektetési menetet, és nem azt érezzük, hogy az este egy reménytelen lefekvési show-műsor, amiben mindenki ideges és türelmetlen, a gyerekek ordítanak, a szülők meg marakodnak a feszültség miatt” – meséli Heni.

A közösen elköltött étel a fiziológiás szükségletek kielégítésénél sokkal többet jelent. Együtt vagyunk, egyszerre élvezzük az ízeket, miközben beszélgetünk, gondolatokat cserélünk, intenzíven kapcsolódunk a másikhoz. Az étel ízlelése érzéki élmény, bár testileg nem érünk egymáshoz. A megteremtett hangulat és egymásra figyelés meghatározó élménye az étkezésnek, miközben a családtagok közösen élvezik az ételt, a meghitt együttlétet.

Amikor két ember összekerül, ki kell alakítani egy közös szokásrendszert

A közös étkezések egy pár életében azért is bírnak nagy jelentőséggel, mert az új, kialakuló kis család szokásrendszerét alapozzák meg. A pár mindkét tagja otthonról is hoz mintákat, ezekből megtartják mindazokat a szokásokat, amelyeket mindketten jónak és élhetőnek éreznek. A rituálék kialakulása a párkapcsolatban egy fejlődési folyamat eredménye.

Ha már az elején elkényelmesedünk, és nem adunk kellő hangsúlyt a közös étkezéseknek, akkor könnyen beleszaladhatunk abba a hibába, hogy a tévé előtt landolunk egy rendelt pizzával, és egymás mellett, de mégis magányosan, némán, falatozva nézzük a kedvenc sorozatot ahelyett, hogy egymásra figyelve beszélgetnének.

Gergővel sokat dolgozunk, és hullafáradtan érünk haza. Nincs erőnk főzni, egyébként is eszünk meleget a munkahelyünkön. Alapvetően nagyon szomorú dolognak tartom, hogy több alkalommal étkezem együtt a kollégáimmal, mint a párommal.

Nekem nagyon hiányzik, hogy leüljünk esténként a párommal, és nyugodtan beszélgetve költsük el az ételt. A szüleimnél, otthon ezt láttam, mindig nagyon élveztem a hatalmas beszélgetéseket a vasárnapi ebédnél vagy az esti vacsoránál. Gergő családjában mindenki külön evett, akkor, amikor megéhezett. Az édesanyjuk megfőzte az ebédet, kint hagyta a tűzhelyen, és mint egy önkiszolgálóban a betérő idegenek, tálcán étkeztek, eltérő időben. Gergő általában felvitte a szobájába az ételt, és egyedül, egy videó mellett ette meg. Amikor bekerültem a családba, rosszul éreztem magam nálunk. Az életünkben eddig csak részben sikerült eddig megvalósítani a közös étkezéseket. Gergő nem igényli annyira, sokszor komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne a számítógép előtt egyen, hanem velem, egy asztalnál. Ez egy komoly konfliktusforrás. Amikor ezen összeveszünk, akkor egy ideig szeretkezni sincs kedvem. Csalódott és magányos vagyok, azt érzem, nem vagyok fontos a számára, és inkább a gép vagy a tévé előtt tömi magába az ételt” – meséli Gabi.

“Lujzival távol kerültünk egymástól. Azt érzem, hogy a kapcsolatunk széthullóban van. Már egy ideje észrevettem, hogy nem siet haza, mintha kerülni akarna engem. Munka után elmegy edzeni, és már akkor érkezik, amikor eljött a lefekvés ideje. Nagyon magányos dolog egyedül enni. Ha meg itthon van, az is olyan, mintha két idegenként élnénk együtt. Mély szomorúságot, csalódottságot és mellőzöttséget érzek. Ezzel együtt féltékeny is vagyok azokra az emberekre, akikkel nap mint nap együtt ebédel. Én ezt nem kapom meg Lujzitól. És nemcsak az étkezés elmaradása mutatja, hogy baj van. Már szexuális életünk sincs – meséli Kornél.

A családi rituálék keretet adnak a pár és család működésének

Az otthonról hozott minták nagy mértékben befolyásolják a saját családunk szokásait. A közös szokásrendszer kialakítása mindig nagy feladat, hiszen előfordul, hogy a hozott mintát felül kell írni, ez pedig nagy erőfeszítést igényel. A pár életében a közös szokásrendszer kialakítása segíti őket a saját identitását meghatározásában. Kialakítják a “MI”-t, ami jó esetben sokkal többet jelent, mint a TE + ÉN. A MI kialakulása azt jelenti, hogy a közös tapasztalatok, élmények, a közös szabályrendszer megerősítette az összetartozás érzését. Így a külvilág felé már elköteleződött, összetartozó párként jelennek meg, és ezt meg is élik, a környezet pedig ezek alapján képes őket egy új kis családként elfogadni.

Érdemes a saját szokásrendszer kialakítására energiát szánni, hiszen a gyerekeinknek mi fogjuk megadni a mintákat. Ők azt viszik majd tovább, amit mi megteremtettünk a rituálék terén. Ide tartoznak a reggeli szertartások, a hétvégi napok menetrendje, az ünnepek alatt bevezetett  apró szokások. Ezek mind-mind keretet adnak a családnak, ezek között a keretek között alkotja meg a család vagy pár a kiegyensúlyozott élethez szükséges szerepeket, szabályokat és normákat.

Mit jelent a gyermekek szempontjából a közös étkezés?

A rendszeres közös étkezések a gyerekek számára nagyon fontosak, hiszen az érzelmi és szociális igényeik is kielégülnek általa.

Nincs is jobb, mint amikor anyut és aput beszélgetni és egymáshoz kapcsolódni látja egy gyerek. Látja őket, ahogyan figyelnek egymásra, és pontosan tudja, hogy nem két magányos ember ül mélabúsan az asztalnál, hiszen mesélnek, nevetnek, egymásra néznek, talán még meg is érintik egymást. Apu segít anyunak megemelni a lábast, anyu egy mosollyal válaszol. Anyu szed apunak levest egy mosoly tekintetében, apu pedig hálásan visszapillant rá. A gyerek megtanulja, hogyan kell felnőttként viselkedni, egymásra figyelni, éreztetni a másikkal, hogy fontos. Megtanulja, mi az, hogy együttlét. Vele is beszélgetnek, érdeklődnek az ő személye iránt. Ezáltal az érzelmi szükségletei is kielégülnek az asztalnál, és úgy nő föl, hogy tudja, szeretik őt, és figyelnek rá. Megtanul beszélgetni és érzi a harmóniát.

A gyerek megtanulja az asztalnál, hogy mit jelent szervezetten együttműködni másokkal, feladatokat ellátni. Ha csak a sótartót hozza oda, máris fontosnak érzi magát. Megtapasztalja, mit jelent egészségesen és rendszeresen enni, egy idő után már ő sem fogja másként csinálni. A közös beszélgetések arra szocializálják őket, hogy jó dolog rendszeresen elmondani, mi történt velünk, hogy vagyunk. Végül, de nem utolsósorban megtanulják, hogy az ételt megosztjuk másokkal, odafigyelünk a másikra, és hogy mik az illemszabályok.

Nagy családi ebéd, rémálom vagy egy kiemelkedően fontos alkalom?

“Az anyósom egyszer sem hív meg minket ebédre” – mondja sértetten egy fiatalasszony.

“Atyaég, hétvégén nagy családi összeröffenés lesz, már előre elegem van belőle!” – mondja egy apuka.

A két mondatból jól érezhető, hogy a két ember egészen eltérő módon élheti meg ezt az eseményt. Az első vágyik rá és hiányzik neki, fáj, hogy nem gondolnak rájuk a családi alkalmakkor, az apuka pedig egy olyan eseménynek érzi, ahol feszengeni kell, és meg kell felelni az elvárásoknak. Vannak alkalmak, amikor a nagycsalád ül össze. Ez az esemény szintén az összetartozás érzését erősíti, így valóban fontos esemény. Ha a részt vevő családtagok nem megfelelni akarnak, hanem képesek oldottan és felszabadultan beszélgetni, és nemcsak részt venni egy ilyen “kötelező eseményen”, akkor élvezhetővé válik mindenki számára.

Hogyan lehet elérni, hogy közösen vacsorázzunk?

Joggal fogalmazódik meg a kérdés, hogy a mai rohanó világban hogyan lehet esténként közösen étkezni, vagy akár hétvégén közösen ebédelni:

• Beszéljétek meg a pároddal, hogy ez valóban fontos programja az életeteknek, és ne hagyjátok, hogy bármi überelje azt. Első lépésként ezt fontos kimondani.
• Aki előbb hazaér, készüljön elő a vacsorakészítéshez. Akár hideget esztek, akár főzni kell, nagyon nagy segítség, ha már az előkészületek megtörténtek.
• Nagy segítség, ha előre egy hétre megtervezitek az estéiteket és a hétvégéiteket, mikor mit szeretnétek főzni, készíteni! Ez ugyanis közös gondolkodás, elköteleződés, mindenkitől részvételt kíván. A terv egy keret, amit igyekeztek majd betartani.
• Vonjátok bele a gyerekeket is, mert nagyon kompetensnek fogják magukat érezni, ha ők teríthetnek, vagy esetleg már a főzésbe is besegíthetnek.
• Az étkezések alatt beszélgessetek, és ne rohanjatok! Próbáljátok élvezni a másik társaságát és az ételt is. Legyen ez egy közösségi élmény.
• Adjatok teret a párotoknak, hadd mesélje el, mi történt aznap, hogyan érezte magát. Az érdeklődő kérdések bátorítják őt, hogy meséljen. Egy idő után már nem lesz szükség majd bátorításra, mert igényévé válik az, hogy megossza érzéseit és gondolatait. Ugyanígy történik a gyerekekkel is, ők is megtanulják, hogy beszélgetni jó.
• Ne mellőzzétek a humort, a nevetés mindig könnyeddé és jó hangulatúvá teszi ezeket az alkalmakat.
• A közös étkezés soha ne legyen egy büntetési eszköz. Nem ez az az alkalom, amikor a gyerekeket vagy a párunkat le kell szúrni. Ezt tartsátok meg vacsora utánra, ne az asztalnál történjen mindez.