A lehető legcukibb módon kérte meg nevelőapját az örökbefogadásra a kisfiú

nlc | 2017. Május 08.
A kisfiú tizedik születésnapján kérte meg nevelőapukáját, hogy hivatalosan is vegye őt a nevére. A hihetetlenül megható pillanatokból azóta netes szenzáció lett.

“Tudom, hogy ennek a napnak csak rólam kéne szólnia, de ez a nap valójában rólunk szól” – kezdi a kisfiú idegesen, egyik lábáról a másikra billegve, miközben alig pillant fel a kézzel írt levélből.

Kalani Watson épp tizedik születésnapját ünnepelte egy hatalmas, középkori ihletésű bulin, mikor úgy döntött, előrukkol nevelőapjának, Brandon Williamsonnak a nagy kérdéssel. A kisfiú először zavart mosollyal elmesélt néhány közös emléket, udvariasan és sok szeretettel megköszönte a közös apa-fiú perceket és a sok iskolai programot, amin Brandon részt vett, majd három fontos kérdést intézett a férfihoz: “Szeretsz engem? Szereted anyát? Tudnál nélkülünk élni?” Brandon két magától értetődő igennel és egy fejrázással felelt a kérdésekre, mire a kisfiú kibökte végre, miről is szól ez az egész: “Brandon Craig Williamson. Megtennéd nekem a legnagyobb szívességet a világon, és örökbefogadnál?”

A férfi azonnal zokogásban tör ki a kérdés hallatán, majd kibontja az ajándékcsomagot, amiben a kitöltésre váró örökbefogadási papírok sorakoznak. A család most azt tervezi, hogy Kalani elhunyt édesapjának sírjánál, közösen töltik ki a papírokat, amik hitelesítik majd a család összetartozását.  

HuffingtonPost

Exit mobile version