Így bántjátok egymást a pároddal anélkül, hogy észrevennétek

nlc | 2017. Május 16.
Bizonyos helyzetek olyan passzív-agresszív reakciókat válthatnak ki belőlünk, amelyekkel úgy bántjuk meg a másikat, hogy talán észre sem vesszük. Próbáljunk meg odafigyelni, különben könnyen elmérgesedhet a kapcsolatunk!

1. Rosszindulatú dicséret

Könnyen lehet, hogy valami olyasmit mondasz, amiről azt gondolod, kedvesen hangzik. Például: “Wow, köszi, hogy végre kivitted a szemetet!”, de ezek valójában olyan mondatok, amelyek mögött rosszindulatú tartalmak bújnak meg. A fenti mondatban például ott van az is, hogy eddig soha nem sikerült kivinned, és most végre rászántad magad… Kerüljük ezt a retorikát, mert csak rossz vége lehet!

2. Lejárt lemez

Vannak bizonyos helyzetek egy párkapcsolatban, amikor azt mondod, semmi gond – aztán néhány héttel később egy vita során mégis sérelemként húzod elő őket. Ha egy szituációban megbánt a másik, mondd meg neki akkor, higgadtan, ne pedig később rángass elő olyan lezártnak hitt dolgokat, amiken már úgysem tud változtatni.

 

3. Nem mindig igen

Akkor is, mikor igazából nemet akarnál mondani. Persze ennek csak az az eredménye, hogy valójában rosszul érzed magad az adott helyzetben, hiszen eleve nem is akartál belemenni. Ha valamit nem szeretnél, mondj nemet, és magyarázd el, miért ezt a választ adod.

4. Némaságban

Úgy érzed, inkább csendben maradsz már, és hagyod, hogy magától jöjjenek rendbe a dolgok? Ez sosem jó ötlet. A duzzogás, őrlődés helyett beszéld meg a pároddal a problémáidat, különben később sokkal nagyobb erővel robban ki a konfliktus.

 

PureWow

Exit mobile version