6 év után tért vissza családjához a kutya

nlc | 2017. Június 06.
A kis terriert a család kertjéből lopták el még 2011-ben, és bár a család egy ideje már felhagyott a reménykedéssel, a kiskutya most mégis visszatérhetett hozzájuk!

Cheryl McCabe már teljesen letett róla, hogy valaha is újra lássa Mitzy névre keresztelt kutyáját, aki a kertjéből loptak ki még 2011-ben. Akkor persze hosszú hónapokig kerestették a kutyát, de eredménytelenül, arra pedig nem is számítottak, hogy a kis terrier évekkel később visszatér életükbe.

 

Pedig Cheryl épp a napokban, hat évvel az eset után kapott üzenetet rögzítőjére egy állatorvostól, aki a Mitzy chipjén tárolt adatok alapján találta meg őt. Az asszony azt mondja, háromszor kellett meghallgatnia a hangüzenetet, hogy elhiggye, de még akkor is szkeptikus volt, mikor az állatorvosi rendelőbe tartott. Cheryl attól is félt, hogy Mitzy nem fogja már megismerni őt, de a kutya, aki korábban nem volt hajlandó barátkozni az őt megmentő állatvédőkkel és állatorvosokkal sem, azonnal csóválni kezdte a farkát, ahogy meglátta egykori gazdáját.

 

Cheryl is azonnal ráismert régi barátjára, aki ugyan kicsit deresebb lett, mióta legutóbb látta, de szerencsére ugyaolyan kedves, jó természetű kutyus maradt.

 

Metro

Exit mobile version