Durván megalázták a bababoltban a kisbabáját gyászoló nőt

nlc | 2017. Július 05.
A háromgyermekes anyuka a vetélése után kérte a beszerzett babaholmik visszavételét a boltban, ahol korántsem bizonyultak megértőnek az eladók.

 Jessica Hunchko, háromgyermekes anyuka izgatottan várta, hogy megszülessen első fiúbabája. Bár a legtöbb babaholmi már megvolt a nagyobb gyerkőcök miatt, új bébiülésre és babakocsira szüksége volt a családnak. Az anyuka boldogan szerzett be mindent, ám sajnos elvetélt.

 Nem csoda, hogy szeretett volna mindentől megszabadulni, ami a fájdalmas eseményre emlékezteti. A babaülést és -kocsit még ki sem csomagolta, ezért biztos volt benne, hogy a bababoltban semmi gond nem lesz a visszavétellel – végül nem így történt.

 Bár az áruk sértetlenek voltak, a blokkot nem tartotta meg az anyuka. Az eladók így nem voltak hajlandók visszavenni a termékeket, még akkor sem, mikor Jessica elmondta, miért hozta őket vissza. Sőt, még a menedzser sem mutatkozott megértőnek: mikor újra elismételtették vele a tragédiát, közölték vele, hogy esetleg az ár felét tudják neki visszaadni. 

 Bocsánatkérés csak azután történt a bolt részéről, hogy az édesanya a médiához fordult a történettel. Abban bízik, az eset után nem robotként, hanem érző emberi lényként viselkednek majd a pult mögött az eladók.

22words

Exit mobile version