Megölette volna a szerelmét? 20 év után gyanúsították meg a nőt

nlc | 2017. Szeptember 04.
S. László nagytarcsai vállalkozót 1997-ben ölték meg. Most meggyanúsították a volt barátnőjét, hogy ő bérelte fel a tetteseket.

A börtönviselt S. Lászlót 1997 augusztusában saját lakásán leütötte M. Csaba, majd két társával a magatehetetlen férfit egyikük tápióbicskei házához vitték, ahol M. megfojtotta az áldozatot. A gyilkosság miatt elítélt tettesek közül M. Csaba életfogytig tartó, két társa tíz-tíz éves börtönbüntetést kapott.

A nyomozás és a tárgyalássorozat alatt nem derült ki egyértelműen, miért végeztek támadói a vállalkozóval. A vádlottak következetesen tagadták a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség most az áldozat egykori barátnőjét és egy másik férfit gyanúsít a felbujtással – írja a Blikk. Az asszony ügyvédje szerint abszurd a vád, már csak azért is, mert védence nem örökölt semmit S. László halálával.

Exit mobile version