Több iskolában még szeptember elsején sem volt elég tanár a tanévkezdéshez. Ha netán sikerül egy-egy állást betölteni, akkor újabb és újabb üresedések jönnek, tehát a probléma folyamatos, és egyre rosszabb lesz a következő években – árulta el Mendrey László, a PDSZ elnöke az NLCafénak.
„Több iskoláról is tudok csak Budapesten, ahol nincs elég tanár, sajnos már meg sem lepődöm ezen. A XV. kerületben például a másodikosok tanító nénije lépett ki, őt kell pótolni minél előbb. Nagyon egyszerű oka van ennek: a pedagóguspálya nem vonzó. És főként azért nem, mert nevetségesen kevés a fizetés. Lassan kínos lesz ezt kimondani, ugyanis az elmúlt 4 év propaganda-hadjárata után mindenki azt gondolja, hogy a tanárok, pedagógusok fizetése az egekbe emelkedett, pedig ez nem igaz. A béremelést a szakszervezetek hajtották ki a kormányzatból, de nem akkor, nem annyit és nem úgy fizettek. Egy főiskolát végzett pályakezdő fizetése 180 ezer forint bruttó, míg egy egyetemet végzett pályakezdő tanár 195 ezer forintot kap. Lássuk be, ez nagyon kevés, ebből nem lehet családot tervezni, lakást vásárolni, de még egy embert eltartani is csak nehezen. Egy érettségizett szakmunkásbér is ennyi, ami nem baj, nem az övékét kell csökkenteni, hanem a miénket emelni.
Képünk illusztráció (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Hamarosan a pedagóguspálya kiürül, ugyanis az átlagéletkor jelenleg 53,5 év, ami azt jelenti, hogy nagyon elöregedett a szakma. Kilenc éven belül 40 ezer pedagógus megy öregségi nyugdíjba, tehát ennyi embert kell pótolni, de ötletem sincs, hogy hogyan.
Az elmúlt tanévben ötezer pedagógus távozott a pályáról, s csak alig 800 az oktatásban újonnan munkát vállalók száma. A tapasztalat az, hogy nagyon kevés kolléga akar dolgozni nyugdíj mellett, mert egyszerűen nem éri meg, és mivel az oktatásban hiányzik mindenfajta alkotói szabadság, ezért fásulttá, rezignálttá válnak ezek az emberek. A fiatalabbak pedig vállalkozó szelleműek, ők gyorsan rájönnek, hogy most még érdemes váltani, és mivel képzettek, nyelveket beszélnek, jól bánnak az emberekkel, ezért sok helyen tárt karokkal várják őket, sokkal magasabb fizetésért és jobb munkakörülményekkel, mint amit az iskolában kapnak. Ők persze boldogan mennek, és ez teljesen érthető” – magyarázza Mendrey László.
Rengeteg a kivándorló pedagógus
Nemcsak a pályaelhagyók és a nyugdíjasok miatt nincs elég pedagógus, sokan ugyanis ebből a szegmensből is külföldre mennek dolgozni, akár mosogatnak is Londonban, vagy elvállalnak bármi más munkát, amiből megélhetnek.
„Van egy ismerősöm, aki óvónő, ő most Londonban dolgozik bébiszitterként, ami azt jelenti, hogy egyetlen gyerekért felelős, és a jövedelme 600 000 forintnak megfelelő font havonta. Nyugodt körülmények között foglalkozik egy gyerekkel, akinek az édesanyja magyar, ezért külön örülnek, ha az anyanyelvén beszél a gyerekhez. Érthető, ha esze ágában sincs egy magyar óvodában 15-20 gyerekkel küszködni egész nap 150 ezer forintért. Annyira sok pedagógus hiányzik a rendszerből, számszerűen 5-6000 tanárról van szó országszerte, hogy tavasszal már a képesítés nélkül dolgozó pedagógusok is felmerültek.”
Képünk illusztráció (Fotó: Neményi Márton)
Mendrey László ezeken a dolgokon változtatna azonnal, ha tehetné:
- Visszaadnám a tanszabadságot a tanároknak, mert csak szabadon lehet alkotni. Jelenleg a pedagógus minden másodperce meg van kötve, megmondják, hogy milyen tankönyvből tanítson, mit és pontosan mikor. Pedig sem a gyerekek, sem az osztályok nem egyformák, nem mindenkivel lehet ugyanabban a tempóban haladni. És egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tankönyvből történik mindez!
- Az elektronikus napló nagyon klassz dolog, de a Nagy Testvér azon keresztül figyeli a tanárokat: ha nem éppen akkor ad le egy anyagrészt, amikor elő van írva, abból már probléma lehet. Ezt mindenképpen meg kellene változtatni. Ez csak egy példa, de jól mutatja, milyen kötött és felülről vezérelt a rendszer.
- Bosszantja a pedagógusokat, hogy a kormány kizárólag sikerekről beszél, holott az oktatás minden szereplője érzi a bőrén, hogy nagy a baj. A szülők, a tanulók és a tanárok is, ők nem veszik be ezt a maszlagot, ami csak elkendőzi a valódi problémákat.
- Szerintem egy pedagógusnak 300-350 ezer forint nettót kellene keresnie átlagosan, ez jelenleg 200-250 ezer között mozog.
- Tabletekről beszélünk, pedig még ingyen könyvek sincsenek, mert ezeket csak ingyenes használatra kapták a gyerekek, elvileg a tanév végén le kell adni őket a könyvtárban. Hogy hol fog elférni ennyi tankönyv, azt persze senki sem tudja, és személy szerint hülyeségnek tartom, hogy a gyerekek ezért nem írhatnak a könyvekbe. Egy diák attól diák, hogy belefirkál a tankönyvbe, ezt nem szabad megtiltani. Az összefirkált könyveket azonban ki kell fizetni a szülőnek. S akkor még nem beszéltünk arról – ami pedig a lényeg –, hogy mi kerül a tabletekre, milyen tananyag szerepel a tankönyvekben? A tankönyvpiac jól működött, kár volt megszüntetni, a verseny javította a minőséget, s egyben árleszorító hatással is bírt. A tartós és egyben ingyenes tankönyv továbbadása abszurd elképzelés, hiszen azt sem tudjuk, hogy mi lesz a következő napon, nem, hogy a következő évben.
- A pedagógusok és a gyerekek túlterheltségét csökkenteni kell: sokkal kevesebb órában kell tanulniuk a gyerekeknek, és csökkenteni kell a pedagógusok óraszámát is.
- A heti 5 testnevelésnek még mindig nincsenek meg a feltételei, vagyis nem megtartható, betartható.
- A nyári szünet megreformálása nagy hiba lenne, mert a magyar iskolák többségében már május közepén sem lehet tanítani, annyira átforrósodik. A szülőknek pedig nem lesz segítség, ha napra ugyanannyi lesz a gyerekek szünete, csak másként elosztva.
- A saját szervezésű iskolai táborokkal is kellene valamit kezdeni, mert most a tanárok nem kapnak pénzt a táborozásért a fenntartótól, gyakorlatilag ingyen csinálják, maguk a táborok pedig legtöbbször düledeznek, hiszen azoknak a karbantartására végképp nem fordít pénzt senki sem.
Egy volt pedagógus, aki ma egy nagy multi középvezetőjeként dolgozik, azt mondja, hogy élete legjobb döntése volt a váltás, és nemcsak azért, mert sokkal többet keres.
„Három éve meguntam, hogy egy rosszkedvű tantestületben ülök, ahol mindenki fáradt, és rezignáltan viseli a gyerekeket. A tanítás már nem volt öröm, hanem pénzkereseti lehetőség, nem volt semmilyen szabadságunk a tekintetben, hogy mit tanítsunk, a napom minden perce a munkáról szólt. Vagy órát tartottam, vagy helyettesítettem, vagy készültem az óráimra, vagy pedig adminisztráltam. Egy reggel arra ébredtem, hogy én ezt nem csinálom tovább a nevetségesen alacsony fizetésemért, akkoriban nettó 165 ezer forintot kerestem. Belevágtam az álláshirdetések böngészésébe, és keresni kezdtem gyakorlatilag bármit. Két nyelven beszélek, egy hónap múlva már két ajánlat lapult a zsebemben, akkor szóltam a főnökömnek, hogy a tanév végén elmegyek. Szomorú volt, de megértette, nem is próbált tartóztatni, mert tudta, hogy a körülményeket nem tudja megváltoztatni. Most egy HR-osztályon dolgozom, és nem imádom a munkám minden percét, de pont a dupláját keresem a pedagógusfizetésemnek, és emberszámba vesznek. Számít a véleményem, kíváncsiak az ötleteimre, a jó munkát pedig honorálják jutalommal, és egyéb juttatásokkal. A kollégáim közül vannak olyanok, akiket nagyon szeretek, jó a közösség. Nem állítom, hogy nem dobban meg a szívem, ha egy iskola előtt megyek el, és meghallom a gyerekzsivajt, mert az hazugság volna, hiányoznak a gyerekek. De csak a gyerekek! A rossz légkör, a pénztelenség, a körülmények, a ránk erőltetett tanmenetek és tankönyvek egyáltalán nem. Képzeld el, amikor először körülnéztem az új munkahelyemen, akkor mindent olyan furcsának láttam: nem omlott a vakolat, megkérdezték, milyen széket szeretnék, fénymásolhattam, amikor kellett, és volt papír, amivel nem kell spórolnom. Az íróasztalomon egy szuper számítógép fogadott, van céges telefonom. Aki egy pesti iskolában tanított előtte, annak mindez maga a csoda!”