Gyermekorvos, éjszakás nővér, szakács, takarítónő, pedagógus, stylist, tündér, táncosnő, katasztrófavédelmi szakember, énekes, jelmeztervező, pszichológus, logisztikai ügyintéző, élő lexikon, fegyőr, szociális munkás, mesemondó, sofőr, focikapus, cirkuszi bohóc.
Csak néhány szakma az elmúlt öt évből, amelyeknek nagyját sikerült elsajátítanom, bár hiteles dokumentumot egyik elvégzéséről sem tudok felmutatni. Az elmúlt 1825 napban ugyanis főállású édesanyja voltam három csodás gyereknek. Csipi nagylányunk most múlt ötéves, Nuli kislányunk és Mircsó kisfiunk télen tölti a hármat. Dupláink idén szeptemberben bölcsibe ballagtak, én pedig újra a lovak közé csaptam. Másmilyen lovak közé. Leginkább nekem volt nehéz az elválás, de itt volt az ideje, meg kellett történnie az első nagy elszakadásnak. Egyelőre ugyan nem főállásban tértem vissza a munka világába, de hamarosan ez is bekövetkezik. Addig is lesz teendőm bőven. Itt is, ott is.
Tornacipő és Magassarkú váltófutása
Csaknem öt éve azon gondolkodom: vajon megfér-e egymás mellett anyaság és karrier? Nekem menni fog majd? A választ még most sem tudom, bár nagyon bízom abban, hogy három Apró mellett sem lesz akadály véghez vinnem a munkámban azt, amit szeretnék. Bizonyosan sokkal nehezebb, de nem lehetetlen. Viszont ahogy elnézem a szekrényem legmélyén, gondosan cipősdobozokba rendezgetett, szebbnél szebb magassarkúimat, amiket évek óta kénytelen vagyok hanyagolni, és sorra veszem az előszobában könnyelműen ledobott, viseletes, csöppet sem nőies, mégis álomkényelmes tornacipőimet, igencsak tátongónak tűnik az a szakadék…
Milyen távolinak tűnik már a pillanat, amikor hatalmas pocakkal elbúcsúztam korábbi munkahelyemtől, és még nagyobb lelkesedéssel csinosítgatni kezdtem Elsőszülöttünk szobácskáját! Aztán hamar egy duplabirodalom megépítésén munkálkodtam Egyszerreszülötteink érkezése előtt. A srácok között nem mentem vissza dolgozni, bár olykor vállaltam némi különmunkát, igyekeztem gyes alatt is folyamatosan alkotni.
A fő profilom az elmúlt öt évben mégis a pelenkacsere, a szoptatás, a 90 fokon mosás, a végtelen játszás, a huszonnégy órás dögönyözés, a szobatisztaságra törekvés, a játszótérre rohangálás, az óvodai lét, vagyis röviden: a triplamamiskodás volt.
Semmi egyebet nem tettem a közelmúltban, csak terelgettem kis fenevadjainkat, újraértelmeztem a mára már elavult „háztartásbeli” kifejezést. Öt éve tartó huszonnégy órás műszak. Lehet most bőszen szemeket forgatni és mélyeket sóhajtozni, de nem a legkönnyebb szakmák közé sorolandó az anyaság!
Persze a társadalom sokszor csak legyint egy „otthon unatkozó” kismamára, de tessék csak utánunk csinálni úgy, hogy mosolyogjon a gyerek, legyen tiszta a ház, meleg a vacsora, forró a csók, és mindehhez ne kelljen rohanni a pszichiáterhez Xanax-vényért!
Mondjon akárki akármit, én imádtam az elmúlt öt év minden pillanatát, még akkor is, ha nem minden volt fenékig tejfel!
És amíg én itthon boldogan anyáskodtam, addig szép csendben akkorát zuhant az értékem a munkaerőpiacon, mint ide Lacháza. Vagyis sokat. Nagyon sokat. Ezek elvileg bizonyított tények, bár nem tartom kizártnak, hogy csupán hangzatos felütések, amelyeket nem támaszt alá egyetlen számadat sem. Rengeteg ismerősöm minden gond nélkül vissza tudott menni dolgozni szülés után, de bizony szép számmal akadnak olyanok is, akik kisgyerekes anyukaként hosszú idő múltán sem tudnak elhelyezkedni, vagy épp nehezen tolerálja a vezetőség a mandulagyulladást, hányós-hasmenős vírust. Egy családfőnek sem könnyű, de azt hiszem, manapság mégis inkább nekünk, anyáknak kell több helyen is profin helytállni. Panaszkodásnak helye nincs, örüljünk annak, ha bizonyíthatunk (elsősorban magunkanak) anyaként, feleségként és dolgozó nőként egyaránt!
Persona non grata?
De milyen esélyekkel indulunk számtalan éjszakai bababuli, hajnali kötelező ébredés és megannyi huszonnégyórás szolgálat teljesítése után? Találomra beütöttem a google-ba, hogy „gyes után munkába”, „kismama elhelyezkedése”, s sorra csak azt olvastam:
három gyerek után, lassan harminckét évesen már-már persona non gratának számítok a munka világában.
Mert amíg egy férfit apaként jobban megbecsülnek, mert felelősségteljesebbé, lojálisabbá válik, addig egy anyára már nem igazán lehet számítani, az esetleges túlórákat sem vállalja, és fejvesztve rohan a bölcsibe, oviba, suliba, különórákra. Ha jól értem, akkor férjem ázsiója az egekben, amióta Csipi, Nuli és Mircsó a világra bújt, az én renomém pedig a béka segge alatt ugyanezen kiskorúak jóvoltából. Szuper!
Hát akkor innen üzenném az összes munkáltatónak az én példámat követve: mindig is maximalista voltam, de a gyerekeim érkezésével ez csak fokozódott. A srácoktól mindenkori felelősségvállalást kaptam, végtelen türelmet, kötélidegeket és határtalan elfogadást. Anyaként sokkal gyorsabban dolgozom, sosincs időm tökölni, hamar és jól döntök. Egy pillanat alatt tudok újratervezni, sokkal hatékonyabb vagyok, kompromisszumkészségem egyszerűen páratlan. Már nem félek beismerni a hibáim, ha lehet, még őszintébb vagyok, mint korábban. Hallgatok az ösztöneimre, miközben képes vagyok reálisan átlátni mindenféle helyzetet. Már-már kötelezően elsőként mindenben a pozitívat látom meg, azt is próbálom továbbadni. Egyszerre több helyre is maradéktalanul oda tudok figyelni, koncentrálásban verhetetlen vagyok, és még a humorérzékem is egészen elképesztő. Csakis gazdagodtam a három gyerekem által! Bármi is jöjjön a folytatásban, állok elébe! Ahogyan az összes többi édesanya.
1825 csodás nappal később
Egy ötéves korszak zárult most le az életemben. 1825 nap. Nem is olyan sok így leírva. Mégis mennyi mindent sikerült belesűríteni ebbe az időszakba! Minden egyes percet piroskockás tetejű beföttesüvegben őrzök. Mosolyogva fordulok a jövő felé, de hiányozni fog a múlt. Egyelőre még kicsit esetlennek érzem magam a gyerekek nélkül: olyan, mintha otthon hagytam volna a lakáskulcsom, vagy a kocsiban felejtettem volna pénztárcám. Tudom: meglesz minden. Ha lerúgtam magamról az ultraszexi, féltve őrzött, mégis kissé kényelmetlen magassarkúm, jöhet a kitaposott, zavarba ejtően koszos, jó öreg tornacipő.
Mindkettőt szeretem. És ők is szeretik egymást.