Őszi kertrendezés 7 lépésben (X)

nlc | 2017. Szeptember 15.
Szeptember közepén elérkezettnek tűnik az idő arra, hogy fokozatosan felkészítsük kertünket a téli fagyokra. A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét lépést, melyet feltétlenül meg kell tennünk, hogy jövő tavasszal újult erővel pompázhassanak növényeink.

1. A nyári kánikula bizony megviselte a gyepünket. Ahhoz, hogy sikeresen újjászülethessen pázsitunk, fontos, hogy levegőzni tudjanak a szálak. VIKING fűnyíróval vágjuk vissza rövidre gyepünket, egy vasvilla segítségével pedig lazítsuk fel a talajt mindenhol.

 2. Gyommentesítsünk a szükséges területeken, majd a kopott és tar területekre egyszerűen szórjunk fűmagot. Célszerű ezt még szeptember végéig, október elejéig megtennünk, így az újonnan kibújó fűszálak még az első fagy előtt meg tudnak erősödni.

3. A STIHL akkus sövénynyírójának segítségével alaposan vágjuk vissza a bokrainkat, cserjéinket, így tavasszal friss hajtásokat tudnak majd hozni, hogy aztán sokkal erősebben, egészségesebben növekedhessenek.

4. A nyesedékeket, a lenyírt füvet és az akkus lombfúvóval összegyűjtött avarhalmokat semmiképpen se égessük el, inkább készítsünk egy egyszerű ládát, amelyben ezeket a növényi maradékokat komposztálni tudjuk.

5. A kiszáradt fákat a STIHL akkus fűrészével könnyedén ki tudjuk vágni, hasonlóképpen a gallyazási munkálatokhoz, melyeket szintén egyszerűen, hatékonyan és biztonságosan tudunk velük elvégezni. Fontos azonban, hogy a nagyobb méretű fák kivágásához mindig kérjük szakember segítségét.

6. Ültessük el azokat a sövényeket, amelyektől jövőre térelválasztó funkciót remélünk, majd tegyünk ugyanígy a gyümölcsfákkal és a bogyósgyümölcs-bokrokkal is.

7. Gondoskodjunk a madarakról! Készítsünk számukra etetőt és bár ősszel még találnak maguknak táplálékot, gondozzuk őket, hogy tudják, a téli hidegben is ugyanúgy számíthatnak ránk, mint mi a STIHL eszközeinkre!

A STIHL akkumulátoros eszközeit Te is beszerezheted a szakkereskedésekben vagy a webshopon keresztül.

www.stihl.hu

www.stihl-shop.hu

Exit mobile version