Azt hittem, menopauza, de kiderült, hogy kisbaba – nők, akik nem vették észre, hogy terhesek

Sz.N. | 2017. Október 19.
Igen, igen, van ilyen. Pisloghatsz döbbenten, egészen addig én sem hittem, hogy ez előfordulhat, amíg az egyik ismerősünkkel meg nem történt. Sőt, még az orvosa sem jött rá a terhességre!

Egy terhességnek lehetnek tünetei, de nem kötelező, hogy a kismamának hányingere legyen, vagy folyamatosan émelyegjen. Sőt, az ötödik hónapig még a hasad sem biztos, hogy megnő. Sokak számára a baba mozgása sem felismerhető, főleg, ha az első terhességről van szó. És ne felejtsd el, hogy sok olyan nő is van, aki a terhessége alatt is végig menstruál, vagy éppen fordítva, soha nem menstruált rendesen, tehát nem tűnik fel neki, ha néhány hónapra kimarad a havi vérzése.

Szóval, van ilyen eset, és valószínűleg több is, mint gondolnád. Az egyik ismerősünk mesélte, hogy az anyukája nagyon fiatalon szülte őt, és valószínűleg elvetette volna a babát, ha előbb észreveszi a terhességet.

„Anyu alig volt 16 éves, amikor teherbe esett, de, hogy egy kicsit még bonyolultabb legyen a dolog, nem is vette észre sokáig, hogy állapotos. Ugyanis végig, rendesen menstruált. Amikor már komolyan nőni kezdett a hasa, és fura bugyborékoló mozgásokat érzett a hasában, akkor ment el orvoshoz. Addigra majdnem az ötödik hónapban volt, így aztán szó sem lehetett abortuszról, így lettem én. Mondjuk, az szinte egyedülálló, hogy együtt maradtak az apukámmal, és született még egy testvérem is. A sztori mindenesetre durva, egy tapasztalatlan fiatal lánynak így tényleg nehéz észrevennie a terhességét, ráadásul akkor még nem is voltak ilyen szuper tesztek” – mondta Kinga.

Tapasztalt, gyerekes nővel is előfordult már az, hogy nem vette észre a terhességét, sőt az orvosa sem.

„El sem akartam hinni, hogy van ilyen, de mégis! A férjem kolléganője mesélte teljesen döbbenten, hogy öt hónapos terhes, de csak két napja tudja. És egy felnőtt nőről van szó, akinek már nem is ez az első terhessége, nem az első gyereke. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő egy molett nő, aki már éppen elmúlt negyven, úgyhogy arra gondolt, amikor nem jött meg a menstruációja, hogy a változó kor küszöbére lépett,  ezentúl ez így lesz. Aztán fura lett neki, hogy a következő hónapban sem vérzett, és elment egy nőgyógyászhoz, aki minden vizsgálat nélkül megnyugtatta, hogy van ilyen, korán jött a menopauza, de semmi baj. Ismét hónapok teltek el. Közben volt allergiateszten, szedett allergiagyógyszert, és volt röntgenen is. Amikor mozogni kezdett a baba a hasában, akkor ment el ismét orvoshoz, aki csak hosszas vizsgálatok után találta meg a »baj« okát. Ekkor derült ki, hogy terhes, és már az ötödik hónapban jár. Iszonyúan félt, hogy valamilyen maradandó károsodása lesz a gyerekének, de szerencsére egészségesen született meg a baba. Mostanra gyönyörű kiskamasz. És közben iszonyúan szégyellte magát az anyuka, hogy nem is gondolt arra, hogy esetleg állapotos lehet…” – mesélte Judit.

Sokszor hónapokig észrevehetetlen a terhesség

Egy általános iskolai osztálytársam feleségével is valami nagyon hasonló esett meg, igaz náluk legalább az orvos észrevette a terhességet.

„Fogamzásgátlót szedtem, vagyis eszembe sem jutott, hogy teherbe eshetek. Aztán elkezdtem furcsán gömbölyödni, nőtt a hasam, sokszor nem éreztem jól magam. Mikor elmentem nőgyógyászhoz, akkor derült ki, hogy terhes vagyok. Amíg meg nem született a lányom, addig rettegtem, féltem, hogy valamilyen fejlődési rendellenessége lesz, de szerencsére iszonyú mázlink volt, mert gyönyörű és egészséges. Azóta nem hiszek a fogamzásgátlókban, óvszerre váltottunk, mert abban jobban bízunk. Még az orvos is a fejét csóválta, mondta, hogy az ő praxisában még nem fordult elő hasonló sem, de hallott már ilyet. Nem igazán voltam dühös magamra, hiszen rendesen szedtem a gyógyszert, persze, hogy nem jutott eszembe gyanakodni, és közben volt havi vérzésem is” – emlékezett Laura.

Megkérdeztünk egy szülész-nőgyógyász szakorvost is, hogy találkozott-e már hasonló esettel a saját praxisában. Dr. Bartha Tünde szerint sokszor nehéz észrevenni a terhességet, mert mindenkinél más és más jelei lehetnek.

„A terhesség sokszor tényleg egészen váratlan fordulat lehet. Sokan gondolják, hogy ciklus közepén lehet csak teherbe esni, pedig ez nem így van: még a menzesz alatt is van lehetőség a megtermékenyülésre. Nem mindig pontos az ovuláció sem. És bár tudjuk, hogy a terhességnek lehetnek jelei, de nem mindenkinél mutatkoznak. A legismertebb gyanús jelek például az émelygés, a hányinger – hányás, a mellfeszülés, undor olyan dolgoktól, amit eddig szerettünk, vagy pont az ellenkezője: olyan dolgokat is megkívánhat az ember, amit addig egyáltalán nem (a legextrémebb a föld- és a hajevés). Fáradtak, aluszékonyak is lehetünk ebben az időszakban, de olyan érzés is lehet az alhasban, mintha nem sokára megjönne a havi vérzés. Tehát ezek mind olyan tünetek, amik nem specifikusak a terhességre, hiszen más betegség is okozhat hasonlót. És a menzesz sem feltétlenül marad el. Előfordulhat, hogy valaki még hónapokig menstruál (bár talán kisebb mennyiséget) a kialakult várandósság mellett. Ez nem jelenti azt, hogy valaki felelőtlen lenne. Ilyen esetekben gyakran a magzat megmozdulása, a haskörfogat növekedése hívja fel a figyelmet a pocaklakóra.

A másik lehetőség, hogy valakinek rendszertelen menzeszei vannak, akár már a meddőségi kivizsgáláson gondolkodik, amikor fény derül a terhességre. Nekem volt egy olyan páciensem, akinek már korábban jelezték, hogy nagyon nehezen fog teherbe esni a hormonháztartás problémái miatt. Megszokta, hogy néha pár hónapra is kimaradnak a menzeszei. Hozzám is azért jött, hogy már sok hetes vérzéskimaradása van, és kezdjünk neki a kivizsgálásnak. Azt is mondta, hogy egyébként puffadtabb is mostanában, de olvasta, hogy ez az ösztrogén – progeszteron egyensúly felborulása miatt lehet. Fel sem merült benne, hogy babát várhat. Zokogásban tört ki örömében, amikor megmutattam neki az ultrahangon a kisbabáját, aki a méretek alapján már kb. 24 hetes volt. Boldog volt az egész család, majd egészséges kisbabájuk született a várható időpontban. Annyira elhitte, hogy nehezen fog teherbe esni, hogy eszébe sem jutott, hogy most akár az is lehet.”

Exit mobile version