Idegenek fizették a súlyosan beteg férfi esküvőjét

nlc | 2017. November 07.
A 33 éves férfit Huntington-kórral diagnosztizálták, a jószívű idegenek pedig esküvője támogatásával szerették volna kifejezni együttérzésüket.

Hannah Dickson és Stuart szerelme tündérmesébe illő módon kezdődött: 2012-ben kezdtek el randizni, hamarosan megszületett kisfiuk, Harry, majd nemsokára Bella nevű kislányuk is. A világuk akkor omlott össze, mikor Stuartot Huntington-kórral, egy az agysejtek elhalásával járó genetikai betegséggel diagnosztizálták idén januárban. Az idegrendszeri megbetegedést apjától örökölte Stuart – egyébként már az egyik szülő érintettsége esetén is nagyon nagy, 50%-os esély van rá, hogy a gyerekek is örökli a Huntington-kórt, amely azonban csak 30-40 éves kor körül fedi fel magát.

A párnak a nehézségek ellenére is régi vágya volt, hogy összeházasodhassanak, ebben sietett segítségükre a Gift of a Wedding Alapítvány, amely néhány jó szándékú idegen anyagi hozzájárulásával hozta össze az álomesküvőt Hannah és Stuart számára.

A szertartás mesésen sikerült, és Hannah azt mondja, bár férje diagnózisa megrázta az egész családot, ő komolyan gondolta, mikor azt mondta, egészségben-betegségben kitart mellette.

Itt vannak a fotók a megható esküvőről:

 

DailyMail

Exit mobile version