Te is lehetsz egy nehézsorsú kisgyerek ideiglenes szülője

SOS Gyermekfalvak | 2017. November 15.
De először fontos, hogy tudd, mit jelent nevelőszülőnek lenni. Az SOS Gyermekfalvak tapasztalatai szerint ugyanis nagy kavar van a fejekben a fogalommal kapcsolatban.

Az SOS Facebook-oldalán hirdetés nélkül is pár nap alatt több mint 1 millió elérést hozott az alapítvány posztja, amelyben nevelőszülőket keresnek. A posztot kísérő fotón szereplő kislány és a hozzá tartozó felirat nyomán (Lili vagyok, 5 éves. SOS anyukát keresek!) megdöbbentően sokan jelentkeztek, hogy örökbe fogadnák Lilit.

Teljes káosz van a fejekben a nevelőszülőséget illetően. Sokan azt gondolják, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeket bármikor örökbe lehet fogadni, kölcsön lehet kérni egy hétvégére. Pedig a gyerekek többségéről nem mondtak le a szüleik, a cél éppen az, hogy visszakerüljenek a vér szerinti családjukba

 – mondja Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója.

Az SOS nem örökbefogadásokat közvetít, hanem nevelőszülőket keres. A nevelőszülő átmenetileg gondoskodik a gyerekről, hiszen ritkán bár, de előfordul, hogy a gyerek visszakerül a vér szerinti szüleihez, vagy örökbe adhatóvá válik. Az esetek többségében azonban a gyerekek nevelőszülőnél maradnak felnőtt korukig.

2014 óta minden 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kellene elhelyezni. Hiába azonban a jogszabály, országosan több száz nevelőszülőre lenne szükség, ha be akarnánk tartani, hiszen közel 23 ezer gyermek nem a vér szerinti szüleivel él, akiknek közel fele 12 évnél fiatalabb.

„Amellett, hogy folyamatos nevelőszülő hiány van az országban, az örökbefogadás intézménye sem működik jól. Az örökbeadás procedúrája lassú, akár több év is eltelhet, mire örökbefogadó szülőkhöz kerülhet a gyerek. Emellett az örökbefogadó szülők igényei gyakran nem találkoznak a valós lehetőségekkel: csecsemőt vagy 3 év alatti, világos bőrű gyereket szeretnének leginkább. Az örökbe adható gyerekek nagy része így marad nevelőszülőnél, esetleg sikerül örökbe adni külföldre, ahol rugalmasabbak a szülők igényei, akár idősebb gyereket, testvéreket vagy sérült gyereket is szívesen fogadnak.

Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülő toborzó kampánya egy másik problémát is felvet. Etikus-e kiskorú gyerekekkel kampányolni?

„A gyerekek személyiségi jogainak védelme érdekében kampányaink során nagykorú fiatalok fényképeit az ő belegyezésükkel tesszük csak közzé, kisebb gyerekek esetében pedig stockfotókat használunk a szervezet saját szabályainak értelmében. Sok esetben ugyanis a társadalom pusztán állami gondozott múltjuk miatt előítélettel viszonyul hozzájuk” – mondja Romet-Balla Ágnes, az SOS adománygyűjtési és kommunikációs igazgatója.

Lili fotója is elindított egy lavinát. Van, aki örökbe akarta fogadni, valaki „csak” kölcsönkérte pár napra, mások nem odaillő, bántó módon viszonyultak a kislányhoz.

„Kiskorúak képeit azért nem használjuk adománygyűjtésre, toborzásra, mert meg kell adni az esélyt, hogy saját maguk dönthessék el, felvállalják-e múltjukat. Történeteink minden esetben a valóságra épülnek, de kampányainkban a gyerekek fel nem ismerhető módon szerepelnek, vagy reklámarcok” – tette hozzá.

Az SOS jelenleg is nevelőszülőket keres Kecskemétre, Orosházára és Kőszegre, illetve azok 60 kilométeres körzetében.

A nevelőszülők otthont biztosítanak a családjukból kiemelt gyerekeknek. Többségüket elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége miatt emelték ki a családból. Az SOS Gyermekfalvakban 400 gyerekről gondoskodnak nevelőszülők.                      

Az alapítvány a jelentkezéseket a NEVELOSZULO@SOS.HU címen várja.

Exit mobile version