Sok nyugdíjasnak lesz könnyebb kicsit 2018-ban

NLC/MTI | 2018. Január 02.
Több szociális támogatás összege is emelkedik január 1-jétől.

Emelkedik az ápolási díj összege, nő a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a rászoruló időskorúak járadékának  és a normatív közgyógyellátásnak a jövedelemhatára, havi 50 ezer forintos támogatást kapnak a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok. Erről adott ki közleményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Közölték, az ápolási díj alapösszege január 1-jétől ismét 5 százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyereküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, amely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük miatt alacsonyabb összegű nyugdíjat kapnának.

nyugdijas, penz (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A tartós ápolást végzők időskori támogatása az ápolási díjjal együtt is folyósítható. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven otthon gondozta, ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott. A támogatást az öregségi nyugdíj ügyében illetékes általános hatáskörű nyugdíj-megállapító szervnél, a járási hivatalnál kell igényelni.

A rászoruló idős személyek részére nyújtott időskorúak járadékának jövedelemhatára, valamint a normatív közgyógyellátás jövedelemhatára is 5 százalékkal emelkedik, míg az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege átlagosan 3 százalékkal. Változik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára is, mely az öregségi nyugdíjminimum 130-140 százalékáról 135-145 százalékára emelkedik január 1-jétől. A jövedelemhatár-emelés eredményeként még több szociálisan rászoruló gyermek válik jogosulttá a kedvezményre.

Exit mobile version