Csipi nagylányunk idén augusztusban lesz 6 éves. Ami nem jelent mást, mint hogy a hatályos köznevelési törvények értelmében iskolába kell mennie. Nem vagyok egy mindent túlgondoló paramami, csakis egészséges aggódás van bennem. Az iskolakérdésre sem akartam rágörcsölni, mégis végül azon kaptam magam, hogy lépten-nyomon ezen a ballagáson matekozom. Játszótéri anyukák, szakemberek, rokonok és barátok véleményét kértem ki, próbáltam minden hasznos információt begyűjteni az internetről. Aztán fogalmam sem volt semmiről, pedig a fontos döntést már most januárban meg kell hozni, hiába van még több mint fél év a tényleges változásig.
Elfogult anya vagyok. Tökéletes gyerekeim vannak.
Nekem és az édesapjuknak mindenképp. Bevallom, eleinte meg sem fordult a fejemben, hogy Csipi esetleg még egy évvel tovább élvezze az óvodát. Ha menni kell, hát menni kell. Tavaly szeptemberben be is írattuk egy kéttannyelvű iskola előkészítőjére, amit a mai napig nagyon szeret. Nem akartuk elhamarkodni a döntést, az utolsó pillanatban szerettünk volna iskolát választani, de úgy voltunk vele: ez jó átmenet lehet ovi és suli között. Egy kis kóstoló Csipinek. Aztán ősszel az óvónők jelezték, hogy esetleg mégis maradnia kéne még egy évet az óvodában. Értelmes, okos, ügyes, jól fejlett nagylány, aki gyönyörűen rajzol, de talán a lelkének kéne az az egy év megerősítés. Remek szakembereknek tartom őket, és mindenképp adok a véleményükre, hiszen a hétköznapok nagyrészét ők töltik a lányommal immáron harmadik éve. És valljuk be: anyaként inkább vagyok szubjektív, mint objektív. Gondolkodóba ejtettek.
Semmi nem fontosabb annál, hogy lányunk a megfelelő helyen legyen, és jól érezze magát. De vajon mivel teszünk neki jót? Mivel rosszat?
Van-e egyáltalán ilyen? Maradjon még egy évet oviban? Várja már a sulit, testileg érett, és jól veszi az esetleges akadályokat. A játszótéren vezéregyéniség, tornából kiemelkedő, a világra nyitott nagylány, aki még délutáni alvás nélkül is bírja a strapát. Úgy érzem, 6 évesen is megállná a helyét egy általános iskolában. Akkor ballagjon a nyáron? De nem lesz túl kicsi a 7-8 évesek között? Egy ismeretlen közegben is lesz annyira bátor, mint a jól megszokott helyen? Képes lesz 6×45 percet végigülni és folyamatosan koncentrálni? Miként reagál majd az esetleges kudarcokra? Muszáj sietni a felnőttéválással? Ne maradjon inkább mégis egy évvel hosszabb ideig gondtalan kisgyerek? De akkor nem fogja unni a 4., ovis évet? Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, amit vele soha nem osztottam meg. Ő azt sem tudja, mit jelent az iskolakötelezettség vagy az iskolaérettség. Fogalma sincs, mikor kellene suliba mennie, mi a manó is az az „évvesztes”. Továbbra sem akartam nagy ügyet csinálni semmiből: Vekerdy-elveket valló anyukaként mégis szeretnék reálisan látni, nem elrugaszkodva a XXI. századtól. Tudom, hogy ez a téma most rengeteg szülőt érint, ezért megkérdeztem Deliága Éva gyermekpszichológust, így velem együtt hátha másnak is sikerül közelebb kerülnie a megoldáshoz.
Reggeli búcsúzkodás a gyerekekkel
Mit takar az iskolaérettség?
“Ez egy komplex fogalom, ami több részképességből tevődik össze. Van benne mozgásfelmérés, magyar nyelv használat, általános ismeretek. Ezeknek kb. 10-15 alpontja van, például ok-okozati összefüggések megértésének vizsgálata, számfogalom, mennyiségek felismerése, stb. Összeségében két fő részből áll ez a vizsgálat: az egyik a kognitív, intellektuális képességeket mérő, a másik a szociális érettséget felmérő. Utóbbi talán még fontosabb, mint az első. Eddigi pályám során alig találkoztam olyan gyerekkel, akinek minden képessége átlagosan magas szinten lett volna. Jellemző, hogy ugyanaz a kisgyerek nem mozog ugyanolyan ügyesen, mint ahogyan számol. Ritka, hogy a kézügyessége is kiváló, az általános ismereteiben sincs hiba, a magyar nyelvet jól használja, és tisztán ejti az összes hangot. Az viszont nagyon gyakori, hogy valaki a képességek területén nagyjából megfelel, megüti az iskolaérettségi szintet, viszont szociális téren éretlen, ezért érdemes egy kis időt hagyni neki.”
Kik és hogyan mérik az iskolaérettséget?
“Nem minden esetben szükséges iskolaérettségi vizsgálaton részt venni, hiszen az óvodában van egy folyamatos nyomon követés. Az iskolaköteles gyereknek nagycsoportban néhány tesztet kell kitöltenie, valamint az óvónők saját megfigyelésükre alapozva hozzák meg a döntést. Csak kétséges esetben, az óvoda és a szülők bizonytalansága esetleg egyet nem értések miatt vonnak be pszichológust a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal együttműködve. Ilyen esetekben utóbbinál érdemes időpontot kérni, ahol az iskolaérettségi vizsgálat részeként végeznek mind csoportos, mind egyéni vizsgálatot is. Ez minden esetben objektív kimutatás arról, hogy hol tart a gyerek ebben az életszakaszban, és javaslatot is megfogalmaznak, hogy menjen-e iskolába adott tárgyévben, illetve speciális nevelési igény esetén intézményt is javasolnak.”
Jól látom, hogy most az a divat, hogy inkább visszatartják az ovisokat? A szülők jobban örülnek, ha inkább 7 évesen megy iskolába a gyerekük.
“Ez egy régi divat, korábban is jellemző volt. Ugyan van törvényi kötelezettség, ami kimondja, hogy az augusztus 31-éig hatéves kort betöltött gyereknek iskolába kell mennie, mégis gyakran, vagy legtöbb esetben azokkal értek egyet, akik várnak még egy évet. Ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon magas ez az iskolaérettségi követelmény-rendszer, maga az iskola pedig még ennél is keményebb. Jobban meg tud felelni egy testileg-lelkileg-szellemileg érettebb, idősebb gyermek.”
Rella és a gyerekek
Ha szülőként elbizonytalanodtunk, kik azok a szakemberek, akik segíthetnek a döntésben? A gyereket be kell-e vonni?
“Az óvónő jó forrás; mivel ők nap mint nap látják a gyerek fejlődését évek óta. De logopédus, fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, szintén tud véleményt adni, de a komplex iskolaérettségi vizsgálat alapvetően gyermekpszichológusi feladatkör. Bevonhatjuk az érintett gyereket, mert szerintem az is fontos szempont lehet, hogy mennyire érdeklődik az iskola iránt, elvágyódik-e az óvodából. A döntés persze ettől még nem az övé. A nehézség inkább az, hogy gyakorlatilag egy évvel előbb kell eldönteni, menjen-e, vagy maradjon, mivel novemberben megkezdődnek a különböző előkészítők, normál esetben mostanában január-februárban alá kell írni a papírt, hogy mi legyen vele szeptemberben, áprilisban pedig be kell íratni a kiszemelt vagy a körzetes iskolába. Nagyon nehéz megsaccolni, hogy ennyi idő alatt mi történhet. Mérlegelni kell.”
Nehéz a döntés. Bár ha jobban belegondolok, nem most dől el a most még csak 5 és féléves gyerekem sorsa. Végül könnyedén hoztuk meg a döntést: marad. Sok érv szólt amellett, hogy Csipi idén még ne menjen suliba: az óvónők véleménye, az anyai ösztöneim, férjem megérzése, a pszichológus tanácsa. Kaptunk még egy felhőtlen évet, amikor addig játszóterezhetünk ovi után, ameddig csak kedvünk tartja. Nem kell készülni másnapra, nem kell sem az ABC betűit kerekre kanyarítani, sem két számot egymásból kivonni. Bátran tarthatunk hétköznap is egy-egy lopott anyanapot, és szeptembertől ovis ikreim nővérükkel végre egy évig egy intézménybe járhatnak. Észérvek, logisztika, intuíció, bizonyított tények.
Azt hiszem, nincs rossz döntés. Ahogyan B próba sem. Akár marad iskolaköteles utódunk még egy évet óvodában, akár hátára veszi szeptembertől a minden tudással megpakolt iskolatáskát, nekünk, szülőknek csak egy dolgunk lehet: szorosan fogni csöpp kezét.