A bántalmazó kapcsolat áldozatai jellemzően elveszítik az önbizalmukat, a bántalmazó elhiteti velük, hogy nélküle életképtelenek, és az az egyetlen választásuk, hogy tűrik a megaláztatást és a pofonokat. Egyik bántalmazó sem úgy kezdi a kapcsolatot, hogy rögtön lekever egyet a nőnek, hanem csendesen, alattomosan beeszi magát a nő bőre alá, addig beszél, addig tesz megjegyzéseket, addig kritizál, amíg teljesen függővé teszi magától a párját. Épp ezért olyan iszonyatosan nehéz szabadulni egy bántalmazó kapcsolatból, mert mire az áldozat észreveszi, hogy bajban van, már elhitette vele a bántalmazója, hogy nélküle nincs esélye a boldogságra.
Nevezhetjük agymosásnak is, amit a bántalmazó művel.
Megváltoztatja az áldozat viszonyát önmagához és a világhoz, a vidám, életerős, humorral teli nőből rettegő, riadt szürke egeret csinál. Borzalmas még belegondolni is, hány nő életét teszik tönkre épp ezekben a pillanatokban is egy bántalmazó kapcsolatban.
A legtöbb áldozat nem mer beszélni, nem meri elmondani a saját élményeit, azt, hogy mi történik vele otthon, mert ha felszólal, akkor általában rögtön az áldozathibáztatással találja magát szemben. Még akkor is, ha már megszabadult és utólag meséli el a történetét, sorra megkapja, hogy miért nem hagyta el korábban, minek ment hozzá és egyáltalán, mindez az ő hibája, hiszen miért hagyta magát megverni és lelkileg terrorizálni. Természetesen nem ilyen egyszerű a bántalmazás, nem fekete vagy fehér, hanem sokkal összetettebb lelki folyamatok állnak a háttérben. És sokkal több áldozat van annál, mint hogy rá tudjunk legyinteni, hogy „hát csak össze kellett volna pakolni és elköltözni.”
A bántalmazó kapcsolat azonban akár még jó is lehet valamire.
Akár még jellemformáló hatása is lehet. Ha már úgy alakult, hogy át kellett élned, akkor a szabadulás után érdemes egy új kapcsolat előtt elgondolkodni azon, milyen tanulságokat vonhatsz le magadban. Mi az, amire tanított a saját bántalmazó kapcsolatod? A Cafeblog bloggerei erre a kérdésre válaszoltak a saját és ismerőseik történetei alapján:
“A lelki bántalmazást évekig nagyon nehéz volt felismerni. A gyerekek születése után fel sem merült a gondolat, hogy ne egy család legyünk. De attól fogva a gyerekek is a játszma részévé váltak. Amíg otthon voltam velük, nem dolgoztam, az ő fizetéséből a lakáshitel miatt egyébként is nehéz volt.
Azt éreztette, hogy nélküle semmire sem vinnénk, az én szakmámból egyébként sem lehet megélni. Alig volt otthon, egyedül kellett mindent megoldanom.
Ahogy nagyobbak lettek a gyerekek, nyíltabban volt önző, uralkodó. Észrevétlenül kúszott az életünkbe a feszültség. Valójában egy ördögi kör volt. Például, ha új ruhát vettem, rögtön meggyanúsított, hogy van valakim, kinek akarok tetszeni. Ha beszélgettem valamelyik szomszéddal és történetesen nem nő volt, biztos, hogy perceken belül megjelent, hogy éhesek a gyerekek. A lakásban utána megkaptam, hogy hülye kurva vagyok.
A szakítás után az első változás, amit észrevettem magamon, hogy nincs gyomorgörcsöm, nyugodt vagyok. Nem kell elszámolnom az időmmel, sőt, én osztom be.
Bár, az évek alatt megkoptak a barátságaim, de akkor találkozom valakivel, amikor akarok. Nem könnyű, de fenn tudom tartani magamat, anélkül, hogy rászorulnék valakire. A gyerekek elveszítették azt, hogy egy családban nőjenek fel, de elmúltak a családi veszekedések, kiabálások, bántások.” – Menthai
Képünk illusztráció (jelenet az Amnézia című filmből)
„Hogyan ne ragaszkodjak senkihez! Az a baj, hogy jószívű vagyok, és ha valakit megszeretek, akkor nagyon nehéz az elengedés. Meg kellett tanulnom egyedül is tökéletesen jól éreznem magam a bőrömben, és nem függni senkitől.
Ne görcsöljek semmire! A szingli életnek is vannak szépségei, nem kell görcsösen keresgélni a nagy Ő-t. Úgyis akkor fog elérkezni, mikor a legkevésbé várjuk.
Ne alázzam tovább magam! Van az a pont, ahonnan egyszerűen már nem süllyedhetünk lejjebb.
Ne legyek naiv! Egy embert nem lehet megváltoztatni, és a mi kedvünkért se fog, ha ő maga nem akar!
Tanuljak meg én NEM-et mondani a másiknak! Ne várjunk addig, míg minket dobnak ki, ha azt érezzük valami nem megy, igenis mondjuk ki mi a végét.” – Átok vagy Áldás?
„A bántalmazó kapcsolat egy valamire biztosan jó: egy életre megtanít arra, hogy a kamasz gyerekedre is nagyon oda kell figyelni, és az esetlegesen hiányos emberismeretét neked kell kompenzálni, még ha ezért akkor haragudni is fog rád.
Úgy gondolom, ismernünk kell pontosan, kikkel kerül kapcsolatba a gyerekünk, és minden óvintézkedést meg kell tennünk, hogy ne sodródjon veszélyes helyzetekbe a párkapcsolatai terén sem.
Én kamaszként éltem át először és utoljára életveszélyes helyzetet, amiből csak a higgadt józanságom segített ki. Utólag visszagondolva, az én történetem is végződhetett volna tragikusan.” – Ez egy chopper, édes
„Egy perc alatt hullott darabokra az életem. Az én nagy szerelmem aki még egy szatyrot sem engedett cipelni annyira vigyázott rám. Itt áll előttem üvöltve, félelmetesen, hatalmaskodóan, uralkodásra vágyva. Csak sírtam, és a könnyektől homályos szemmel néztem a tükörbe.
Éktelen sötétkék folt volt a szemem helyén. A szemfehérje bevérzett, az arc csontom lila volt, a fülem vörös. Hogy is lehet ekkora pofont kapni?
Képünk illusztráció (jelenet az Amnézia című filmből)
A pofon hamarosan újra megismétlődött, ha lehet még bugyutább ok miatt, és még durvább módon. Most már nem volt kétségem, menekülnöm kellett. Nem volt idő azon tanakodni mi lesz az idilli életemmel, mert szó szerint az életemért futottam. A pofon már durva ütlegeléssé vált, ütött ahol ért, nem kímélve a nála sokkal kisebb törékenyebb nőt. Nem kímélve a nőt, akit állítólag szeretett.
Nagy árat fizettem a tanulásért, de megtanultam a leckét. Aki egyszer üt, többször is üt. Az elsőnél kell azonnal menekülni. Végleg.
Ma már boldogan élek a hatalmas, széles vállú, erős, kopasz, kigyúrt, tetkós férjemmel. Nem félek tőle, mert van elég önbizalmam az életem irányításához. És tudom, hogy mindig van tovább.” – Lelkicseppek
„Sok évnek kellett eltelnie mire rájöttem, hogy bizony a lelki bántalmazás is létezik. Én egy nagyon spontán, vidám, őszinte lány voltam, de jó pár év alatt teljesen kifordultam magamból. Sikerült velem elhitetni, hogy nem vagyok képes semmire, és mindig csak bennem lehet a probléma. Sokszor kaptam meg, hogy minden önálló gondolatom hülyeség, és hasztalan, nem jó. De amit a másik gondol, az kiváló.
Elvesztettem az önbizalmam és a magamba vetett hitem. Már nem hittem el azt sem, hogy ha valaki szépnek látott és nem tudtam a bókokat sem fogadni. Az elején még harcolsz a negatív kritikák ellen, de egy idő után teljesen befészkelik magukat az agyadba, és elhiszed.
Most kezdek visszatérni. Végre újra érzem az önbizalmam, a hitemet és képes vagyok magamat szépnek látni, amikor mosolygok egy képen. Nem érzem már magam frusztráltnak, sem pedig befeszültnek. Azt tudom tanácsolni, hogy soha senki ne higgye el magáról, hogy csak ő lehet a gond, csak ő lehet a tökéletlen, mert ez nem igaz. Egyéniségek vagyunk és senki sem tökéletes. A párunknak nem szabad hagyni, hogy csak a hibákat helyezze nagyító alá és a képünk elé tolja. lyenkor az asztalra kell csapni és erélyesen kiállni önmagunkért. Ugyanis saját magunkkal éljük le az életünket. Nem mindegy, milyen kapcsolatban állunk önmagunkkal, hiszen ez kihat a társadalmi, párkapcsolati életünkre is.” – Demetria
„A bántalmazó először a támogató körödet építi le, majd az önbecsülésedet, végül saját magad is elhiszed, hogy megérdemelted a szó szerinti és átvitt értelmű pofonokat. Mindkettő egyformán fáj, rombol, és mérgező hatásuk sokáig tartós marad. Akár egy droggal, úgy olt be saját magával, s az elején mannaként áradó szeretet egy idő után csak cseppenként adagolt kábítószer lesz, amelyért szégyelled vagy nem, de szinte bármit megtennél. Tiszta pillanataidban sorra veszed életed romjait, fogadkozol magadnak és a barátaidnak, hogy most már kijössz belőle – miközben úgy érzed, belehalsz, ha nélküle kell lenned, ugyanakkor biztosan tudod, hogy véged, ha vele maradsz.
De megtanultam azt is, hogy soha nincs késő. Elég egyetlen tiszta pillanat, amelyben képes vagy összepakolni, és akkor vége lesz.
- Megtanultam, hogy a gyerekek mindent látnak, mindent éreznek, ha nem mondják is ki.
- Megtanultam, hogy akik szeretnek, fájó szívvel adtak ezer jelet, s amikor végre segítséget kértem, mind mellém álltak, segítve, hogy túljussak a legnehezebb napokon.
- Megtanultam, hogy mire figyeljek legközelebb, hol hallgassak a belső hangra.
- Megtanultam, hogy olyan nincs, hogy csak egy pofon – aki egyszer megüt, az megüt újra, és sokkal hamarabb, sokkal pitibb dologért.
- Megtanultam aztán egyedül boldogulni, sőt élvezni a szorgos mindennapokat és a lusta hétvégéket.
… Már csak azt nem tanultam meg, hogy hogyan bízzak újra.” – Philly