Csakhogy nem lehet a gyerekeket okolni azért, mert a szülők idegesek lesznek, ugyanis ők csak pont úgy viselkednek, mint egy gyerek.
Általában a saját elvárásaink miatt leszünk mérgesek, mert a gyerek nem tud úgy viselkedni, ahogy mi azt szeretnénk.
A legtöbb gyerek próbálja a legjobbat kihozni magából, hatalmas bennük a megfelelési vágy a szüleik felé, hogy büszke legyen rájuk anya és apa. Ám egy kisgyerek nem mindig tudja legyőzni magában az ösztöneit és vágyait a jó viselkedés érdekében. Ilyenkor történik az, hogy nem segít a házimunkában, hiába szólunk neki harmincszor, nem szedi össze a játékait, nem tud nyugton ülni az iskolában. Ettől aztán jön otthon a balhé és kiabálás, de van egy trükk, amit Annie Renau háromgyermekes anya használ a saját gyerekeinél, és amivel az ilyen helyzetekben megőrizhetjük a hidegvérünket.
Azt kell szem előtt tartanunk első lépésként, hogy a gyerek küzd magában. Küzd azzal, hogy tudja, hogy most nem az elvárásainknak megfelelően viselkedik, pedig szeretne megfelelni nekünk. A következő lépés pedig az, hogy megpróbáljuk ezzel a két mondattal megoldani a helyzetet:
„Látom, hogy szeretnéd kihozni magadból a legjobbat. Hogyan segíthetek benne?”
Ez a két mondat mindent megváltoztathat, mert egyrészt nem kezdünk el kiabálni vele, nem szégyenítjük meg, másrészt pedig tudatjuk vele, hogy jó embernek látjuk alapvetően. És végül is az a feladatunk szülőként, hogy segítsünk a gyerekeinknek kihozni önmagukból a legjobbat. Senkit sem lehet motiválni azzal, hogy rámutatunk a gyengeségeire, és nevetségessé tesszük, inkább csak félni fog tőlünk.
Ha észben tartjuk, hogy a gyerekünk még a fejlődés útján van, és csak a képességeihez mérten támasztunk felé elvárásokat, akkor sokkal könnyebben tudatosíthatjuk benne, hogy hiszünk abban, hogy meg tudja változtatni a viselkedését. És hogy mi ott vagyunk neki, hogy segítsük ezen az úton.