Füves sütivel etették meg a 11 éves kislányt az iskolában

nlc | 2018. Március 07.
A kislány egy iskolatársától kapta a marihuánás brownie-t, amelytől végül kórházba került.

A 11 éves Diamond Brooks kórházba került, miután megevett egy szelet brownie-t a suliban. A sütit az egyik osztálytársától kapta az iskolai szünetben, és fogalma sem volt róla, hogy nem csak csoki van benne.

Miután elfogyasztotta a füves sütit, a kislány szédülésre és látási nehézségekre panaszkodott. Ezért szállították kórházba, ahol megállapították, hogy marihuána hatása alatt áll. „Nem figyeltem oda, mikor megkínáltak, csak megettem. De ha tudom, mi van benne, nem kértem volna” – állítja a kislány, akit ennek ellenére 5 napra felfüggesztett az iskola vezetősége.

„Nem tudta, mi az, esze ágában sem volt drogozni!” – kommentálja a történteket a lány édesapja, aki szerint az iskola nem járt el igazságosan az ügyben.

Diamond ugyanakkor nem az első gyerek, aki pórul járt a füves sütivel: 2016-ban két gimnazista került kórházba, miután röhögőrohamot és heves szívdobogást kaptak a vicces brownie-tól, 2013-ban pedig hét 10–12 év közötti gyereknél okozott hányást és légzési nehézségeket.

Meglepő módon egy süteményben fogyasztva a marihuána hatása erősebb lehet, hiszen többet tartalmazhat az anyagból, mint egy joint. Gyerekek esetében, alacsonyabb testtömegük miatt, a túladagolás veszélye is megnő.

yahoo

Exit mobile version