Ezért nem jó, ha hagyod veszekedni a gyerekeidet

K.G. | 2018. Március 13.
A köztudatban az él, hogy hagyni kell a testvéreket, hadd veszekedjenek, és amíg nem fajul tettlegességig a dolog, nem szabad beleavatkozni. Egy kutatás azonban most ennek az ellenkezőjét állítja.

A Warwick’s Department of Pshychology új tanulmányából az derült ki, hogy a testvérek veszekedését is úgy kell kezelni, mintha a játszótéren bántaná egy idegen gyerek a miénket, mert hosszú távon komoly lelki traumát is okozhat, ha állandó feszültség van a két testvér között. Egymás zaklatását otthon még komolyabban kell venni, mint az iskolában vagy más közösségekben.

A tanulmányból megtudhatjuk, hogy a testvérek közötti háborúkban is mindig van egy zaklató és egy áldozat, és hogy ha sokáig fennáll ez az állapot, mindkettőnek a lelkében károkat okozhatnak a veszekedések.

3600 gyereket vizsgáltak a kutatásban, 12–28 év közöttieket, és azt találták, hogy megnő a mentális problémák kialakulásának esélye azoknál a gyerekeknél, akik otthon egy zaklató testvér áldozataivá válnak. Ha mellette még az iskolában is zaklatják őket, akkor négyszeresére nő ez az esély. Az pedig mentális problémák jele lehet, ha egy gyerek zaklatóként lép fel a testvérével szemben.

Persze azért nem arról van szó, hogy ha összevesznek az utolsó szelet sütin a gyerekek, máris rémeket kellene látni, hanem arról, amikor észrevesszük, hogy az egyik testvér rendszeresen piszkálja a másikat. A megoldás a kutatók szerint az, ha minden gyerekünk érzelmeit komolyan vesszük, és arra koncentrálunk, hogy megkönnyítsük számukra az együttélést.

Exit mobile version