„Nézzétek, én már öreg vagyok ahhoz, hogy ábrándokat kergessek, és azt képzeljem, ha elég erősen csűröm-csavarom az életet, koncentrálok az energiamezőkre, megtisztítom az elmémet, a lelkemet, és még fengsuj szerint is rendezem be a lakásomat, meg készen állok, meg minden, és akkor majd betoppan egy bizonyos igazi, aki nem tudom, milyen lesz, de tökéletes és ellenállhatatlan és rendíthetetlen mindenféle szempontból” – mondja az élettől túlcsordulva Márti (vagy legalábbis nevezzük Mártinak) egy kávézó ablak melletti asztalára támaszkodva és Sacher-tortát majszolva.
„Pontosan tudom, hogy emiatt vagy vén kurvának tartanak majd, vagy kiábrándult aggszűznek, de mit ne mondjak, ez már annyira nem érdekel.”
„Tudod, miért? Amellett, hogy tudom, hogy nem vagyok kurva (egyébként meg ha az lennék, akkor mi lenne?), ahhoz is épp eleget éltem, hogy rájöjjek, mekkora érték az, ha valakivel akár csak egy dolog is, de nagyon jó. Én már ilyen vén fejjel – mondja hunyorítva – nem gondolom értéktelennek azt, hogy van egy férfi, akivel jó beszélgetni és színházba menni, és inspirál a társasága, viszont nem jó vele a szex, vagy nem is annyira merül föl kettőnk között.
És az sem idegesít, ha valakivel a szex isteni, de fogalma sincs azokról a könyvekről, amiket én olvasok, vagy filmekről, amik nekem tetszenek. Ha bármelyikkel most azonnal össze kellene kötnöm véglegesen az életemet, persze, hogy rettentően megijednék, de mivel ilyesmi fel sem merül, nem értem, miért ne örülhetnénk annak, ami jó?”
Forrás: tumblr
Márti hátraveti a haját, elgondolkozva kortyolja a habos kávéját. Arról mesél, hogy rájött, ha azon búslakodik, mi hiányzik egy férfiből, akkor majdnem mindig szomorú lesz; de ha csak engedi azt, amit szeret, amihez meg nincs kedve, és nem működik, azt nem csinálja, akkor nagyon sok örömet találhat az életben.
A jó szex, az egy csoda. Minek hagyjam ki? Minek kergessem el csak azért, mert ő utálja a színházat, és nem tud velem értekezni irodalmi témákról? Persze, ha csúnyán bánik velem, ha otromba, ha buta, akkor otthagyom, de csak, mert nem minden szinten kapcsolódunk, miért kellene kirakni az életéből? Főleg, ha még szeretjük is egymást.
És miért ne tekinthetné valamilyen módon társának azt a férfit is, akivel meg kulturális eseményekre jár, akivel könyvekről, zenél beszél, koncertet hallgat meg? Hiszen ő is a lelke egy részét szólítja meg.
„Nézd csak – fordul felém a negyvenhez közeledő, csinos nő –, láttam én már sok mindent, és éltem már borzasztó kapcsolatokban is, bár mindnek volt jó szakasza is. Mindig az egy igazit kerestem, főleg nagyon fiatal koromban, és állandóan dühöngtem, hogy nem felelnek meg az ideáljaimnak. Ennek vége. Ilyen hülyeséget nem akarok többet csinálni.
Tudod mi vagyok? Motiválatlan és hulla fáradt ahhoz, hogy megpróbáljak egy férfit megváltoztatni és a magam képére formálni, vagy minden erőt összegyűjteni ahhoz, hogy valakinek a hülyeségeit elviseljem csak azért, hogy egy kívülállók számára teljesnek mondható kapcsolatban éljünk. Én csak szívesen csinálok dolgokat, és ha valakivel jó, azt hagyom. Ha holnap minden várakozás ellenére betoppan az a nagy ő, akivel nekem minden szempontból oké, akivel úgy döntök, hogy mindent akarok, nem állok ellent neki. Csak nem erőltetem.”
Márti szeme játékos, amikor erről beszél, és nagyon vidám.
Addig pedig három pasit szeretnék, csak így, szerényen. Bár az nem foglalkoztat, hogy minek nevezem őket, meg minek nevezzük a viszonyunkat. Szeretnék valakit, akivel jó a szex és a gyöngédség, szeretnék valakit, akivel komoly dolgokról lehet beszélni, szeretnék olyat is, akivel sokat lehet nevetni, és vesszük egymás poénjait. Elég nekem, ha csak az egyikkel fekszem le, de nem ragaszkodom a szabályokhoz. Annyi értelmetlen szabályt találunk ki az életünkben, annyi előzetes modellhez akarunk alkalmazkodni, hogy végül lemaradunk minden jóról.
Márti ezt úgy tanulta meg, hogy kétszer ment férjhez, először huszonöt évesen, aztán harminckét évesen. Az első férje hat év után elhagyta egy másik nőért, amit akkor sokáig nem tudott feldolgozni.
De ma már hálás, hogy akkori párja kilépett a kapcsolatból, és utólag belátja, hogy ők akkor már nem működtek együtt, de ő képtelen volt rálátni erre. Második férjét ő hagyta el, mert hiába kísérletezett, nem tudott rést ütni a férfi érzésein, az utolsó években csak hidegséget és megvetést érzett a részéről. Két gyereke született a két férfitől, egyedül neveli őket, bár mindkét apuka segít a maga módján.
Márt azt mondja, életében talán most a legboldogabb.
Ez igazából nem is a férfiaktól függ, hanem magamtól. Leszámoltam azokkal az ideákkal, amiket belém neveltek, nem vonzanak a királylányos ábrándok, az érdekel, hogy valaki társának tekint-e, és miben tekint annak, és az, hogy érezzük már végre jól magunkat az életben, ne várakozzunk folyton. Nem minden áron, ne más rovására, de akkor, amikor lehet, végre legyen jó.