Kedves férjem!
Remélem, nemsokára már exférjként hivatkozhatok rád és még inkább remélem, hogy utána soha többé nem kell veled találkoznom. Majdnem sikerült áldozattá tenned, de szerencsére időben felébredtem.
Tündéri pasi voltál, amikor megismertelek, a csillagokat is lehoztad volna nekem. Azt hittem, megütöttem a főnyereményt, és hogy én vagyok a világ legszerencsésebb nője, amiért velem akarsz lenni. Olyan hihetetlen volt az egész, hogy itt van ez a jóképű, magas férfi, aki ráadásul még kedves, érzékeny és figyel rám.
Ez volt a porhintés, most már tudom, a csali, amivel megfogtál, és villámgyorsan az életembe fészkelted magad.
Érzelmi piócaként csüngtél rajtam, alig vártad, hogy valami apró probléma felüsse a fejét az életemben, máris rohantál megmenteni. Mint mikor a főnököm beszólt, és te bementél, hogy „helyretedd”, mert nem beszélhet velem tiszteletlenül. Vagy amikor a barátnőm figyelmeztetett, hogy túl gyorsan haladunk, nem ismerlek igazán, ne költözzek veled össze két hónap randizás után. Voltam olyan elvakult, hogy elmeséltem neked, mennyire megbántott ezzel, amire te kikerested a telefonomból a számát, amíg aludtam, és felhívtad, hogy megfenyegesd, hogy soha többé nem találkozhat velem, ha még egyszer ellened merészel beszélni.
Nem láttam még, hogy ez már érzelmi bántalmazás volt, nem hittem el a barátnőmnek, hogy ilyenre képes lennél, azt hittem, csak kitalálta az egészet. Igaz, hogy motoszkált bennem, hogy mi van, ha igaz, és azzal sem értettem egyet, hogy a főnökömmel a megkérdezésem nélkül intézkedtél, de elhessegettem magamtól ezeket a kételkedő gondolatokat, azzal nyugtattam magam, hogy csak szeretetből tetted, engem akartál védeni. Három hónapja ismertelek, amikor elém álltál, és megkérted a kezem olyan romantikusan, hogy egyből igent mondtam. Az esküvőt minél gyorsabban le akartad rendezni, a kedvedért én is lemondtam a nagy lagzi, nagy nap álmomról. Most már látom, mekkora hibát követtem el, és hogy ezzel egy bántalmazó csapdájába léptem bele.
Képünk illusztráció
Hirtelen változtál meg, legalábbis nekem hirtelennek tűnt. Először csak apró megjegyzéseket tettél a nagy fenekemre, amivel addig semmi bajod sem volt.
Aztán kémkedni kezdtél utánam, kérdőre vontál, ha a barátnőimmel találkoztam, és ordítani kezdtél, ha öt percet késtem otthonról. Őrjöngtél, ha nem tudtam elszámolni minden percemmel, és azonnal féltékeny lettél, ha kiderült, hogy férfi kollégával kell együtt dolgoznom. Azt akartad elérni, hogy inkább maradjak otthon, majd te eltartasz mindkettőnket, be akartál zárni, el a világ és az emberek elől. Döbbenten figyeltem, hogyan fordulsz át kedves, szerelmes férfiból valaki olyanná, aki rám telepszik és megfojt.
Köteleztél rá, hogy bejelentkezzek nálad telefonon minden órában és ha vendégek jöttek hozzánk, addig cikizted őket, amíg inkább elmentek, mert nem akartak feszültséget. Elszoktak tőle, hogy meglátogassanak, ahogy attól is, hogy telefonáljanak nekem, mert folyton azt hallgatták a telefonban, hogy te hátulról kiabálsz, hogy tegyem már le, mert most veled kell foglalkoznom.
Az volt az utolsó csepp, amikor az összes szennyes edényt összetörted, mire hazaértem, mert nem mosogattam el reggel.
Ott álltál a kupac törmelék fölött és esküszöm, láttam, ahogy vérben forog a szemed és ökölbe szorul a kezed, amint beléptem az ajtón. Éreztem belőled az agressziót, csak úgy bűzlöttél tőle. A fejemben elkezdett villogni a bántalmazás vörös lámpája. Fogtam a táskámat, és meg sem álltam anyámék házáig.
Már egy hónapja élek anyáméknál, és nem is szándékozom egy ideig bárhová elköltözni. Itt biztonságban vagyok. Megpróbáltál mindent, bombáztál hívásokkal, üzenetekkel, eljöttél ide, hogy apám elkergessen, sőt még a munkahelyemen is megjelentél, hogy ne váljak el tőled. Felesleges erőlködni, már beadtam a papírokat a bíróságra, ne törd magad, nem megyek vissza hozzád. Nem várom meg, hogy lekeverd nekem azt az első pofont, ami ott van a tenyeredben és csak az áldozatára vár.