Valószínű a tömegközlekedésben kaptam el, és annyira undorított a gondolata is annak, hogy előtte kinek a fejében lehetett, hogy legszívesebben nullás géppel mentem volna a hajamnak. Nyári táborok előtt írásban kell igazolni, hogy a gyerek tetűmentes.
És ha az anyja tetves, akkor azért mehet?
Nyári szünet van, a gyerekekkel együtt nyaraltunk két hétig, szóval nem voltak gyerekközösségben, biztosan nem ők hozták haza. Tudom, hogy egy oviban szinte természetes a fejtetű felbukkanása évente egyszer, nálunk is volt negyven éve, be is zárták az óvodát egy hétre a gyerekek legnagyobb boldogságára. Én akkor nem voltam tetves, de örömmel meséltem a buszon mindenkinek hogy mi történt, miért megyek anyukám munkahelyére ilyen hajnali órán. Anyám kivételével mindenki mosolygott.
A fiamnál nem volt gond soha, harmadikos koráig a férjem vágta a haját két milliméter rövidre, abban nem maradt meg a tetű, ezt meghagytuk a kislányoknak a csoportban. Bár a lányomnak derékig érő haja van, három év óvoda alatt még ő sem hozott haza ilyesmit.
Úgy kezdődött, hogy viszketett a tarkóm és a fülem.
A fülem néha annyira, hogy vörösen égett a sok várakozástól. Két nap is eltelt, mire igazán gyanús lett, hogy itt nem stimmel valami. Megkértem a férjem, hogy nézze meg a fejem, és figyeljen oda a serkékre, a tetvek ugyanis a hajszálakra teszik a petéiket, és azok a pici fehér pöttyök könnyen beazonosíthatóak.
Nem talált semmit, így másnap elmentem a bőrgyógyászhoz. Az orvos kicsit sértve érezte magát, amiért ilyen semmiséggel zaklatom, de végül hajlandó volt megnézni. Ő sem talált semmit, szerinte pszichésen vakarom vörösre a fejbőröm, hagyjam abba. Elég hisztérikusnak tűnhettem. Azért felírt egy nyugtató sampont, és kamillás öblítést javasolt.
Végül is küldhetett volna pszichiátriára is.
Újabb két nap telt el, kezdtem megőrülni, de a hajamban még mindig semmi nem látszott. Elképzelni se tudom, mennyire viszkethet azoknak, akiknek már látszanak a tetveik, vagy egyáltalán milyen hosszú idő telik el addig, mire ez szemmel is láthatóvá válik. Én az orvos tanácsára próbáltam továbbra sem vakarni, és uralkodni a rajtam egyre jobban eluralkodó őrületen. Nyilván nem ment, negyedóránként szaladtam a fürdőszobába, ahol magányosan tudtam őrült vakaródzást rendezni. Leírhatatlanul jó érzés volt!
Aztán egyszer egy jó vakaródzás után a körmöm alatt megláttam egy pici, mozgó valamit. Megvolt! Egyáltalán nem ilyennek képzeltem. Azt hittem fekete lesz, nagyobb, és gyors. Ez majdnem átlátszó volt, és olyan pici, hogy alig látható. Jellemző, hogy a férjem még akkor is azt kérdezte, hogy nem csak egy muslinca repült-e a hajamba?
Leszaladtam a patikába, felszerelkeztem felnőtt, illetve gyerekhajra kínált tetűírtóval. A különbség talán annyi, hogy a felnőtteknek szánt termék büdös. A sampon mellé csomagoltak egy fém sűrűfésűt is, ezzel kellett hajmosás előtt, illetve után is átfésülni a hajat. A fehér mosdókagyló jó terepnek bizonyult. Hajmosás előtt öt bogarat fésültem ki a hajamból, majd hajmosás után még négyet, de ezek szerencsére már nem éltek.
A gyerekekben nem volt, a férjem kopasz, így ők megúszták.
Bár a kezelést egy hét múlva kellett volna csak megismételni, mivel még viszketett a fejem, én már másnap hajnalban újra a zuhany alatt álltam, fejemen a samponnal, rajta egy zuhanysapkával, biztos, ami biztos alapon dunsztoltam a hajam. Mivel a serkék egy meszes vázban fejlődnek, ezért hajmosás után ecetet locsoltam a fejemre, és még tíz percig nem öblítettem le. Pusztuljon a mészváz! Amíg a tíz perc leteltére vártam, legalább vízkőtlenítettem a zuhanyzót is a maradék ecettel.
Következett az összes törölköző és ágynemű kilencven fokon mosása, majd a kanapé és az ágy őrült átporszívózása, végül a porzsák cseréje.
Még egy hétig ellenőriztem a hajamat a sűrűfésűvel, naponta legalább tízszer. Teljesen betegévé váltam a tetveknek, de miután a viszketés elmúlt, én is normálisabban tudtam már viselkedni, lassan elhittem hogy nincs a hajamban semmi.
A gyerekek táborába már nyugodtan írtam alá a szülői nyilatkozatot: a gyerek fejtetű- és serkementes, közösségbe mehet.