Szívszorító fotó: masztektómiája után szoptatta meg kisbabáját a mellráktúlélő nő

nlc | 2018. Augusztus 29.
A mellráktúlélő anyuka nem hitte volna, hogy valaha karjában tarthatja kisfiát, azt pedig még annyira sem, hogy képes lesz saját tejével táplálni őt.

Bo Smitht 2015-ben diagnosztizálták a mellrák egy agresszív típusával. Az orvosok ekkor mindössze 40% esélyt láttak arra, hogy a fiatal nő még 5 évig életben marad. De mindent megtettek a felépülése érdekében: a kemoterápia után a most 32 éves Bo bal mellét el kellett távolítani, hogy biztosan elindulhasson a gyógyulás útján.

Két évvel a masztektómiája után Bo és párja nem mondtak le a gyermekáldásról, és bár az orvosok azt javasolták, kezdjék egyből a lombikprogrammal, ők szerettek volna esélyt adni a természetnek. És milyen jól tették! Pont karácsony után derült ki, hogy a nő teherbe esett, nemrég pedig megszületett tündéri kisfia, James is.

A szülés után 10 nappal készült ez a fotó, amely bejárta az internetet: rajta a mellráktúlélő friss anyuka látható. A bal melle helyén hegek, a jobb melléből pedig épp kisbabáját szoptatja. „Elvesztettem az egyik mellem, de a másik megvan, és az a fő, hogy azzal képes vagyok táplálni a gyermekemet!  A hegek pedig nem jelentenek mást, mint hogy életem egy szakaszában megküzdöttem a betegséggel” – fűzte a fotóhoz az anyuka. A képet már több mint 5 ezren osztották meg a Facebookon.

dailymail

Exit mobile version