Az iskolakezdés a legtöbb diák számára megterhelő időszak, akár várja a becsengetést, akár nem. A nyári rutin (ha volt egyáltalán ilyen) megváltozik, emellett ott az izgalom, a stressz, a teljesítménykényszer, az elhatározások – sőt, akár fogadalmak – arról, hogy ebben a tanévben hogyan fog teljesíteni a gyerek. Ráadásul sokan új közösségbe kerülnek, ismeretlen tanárok és osztálytársak közé.
Miért „problémás” a gyerek?
Vannak azonban, akiknek a szeptemberi drukk csak egy csepp a pohárban, mert közben sokkal nehezebb időszakot élnek át: mindennap cipelik magukkal az iskolába a családi, lelki és egyéb problémáikat. A helyzetükről viszont nem beszélnek, érzéseiket nem tudják szavakba önteni – éppen ezért a krízisben lévő gyerekből sokszor csak annyit észlel a környezete, hogy „rosszul” vagy „furcsán” viselkedik. Persze az sem egyértelmű, hogy mi tartozik ezekbe a kategóriába: a túl nagy aktivitás is ide tartozhat, de az is, ha egy diák lelkileg kivonul az óráról, vagy akár el is alszik.
Ha valaki valamilyen mérce szerint megszegi az iskolai élet szabályait, akkor számára a büntetés és kirekesztés nem jelent megoldást. Egy dühkitörés óra alatt vagy szünetbeli verekedés gyakran csak a jéghegy csúcsa – ilyenkor a gyerek már vagy megfeledkezik a lehetséges szankciókról, vagy nem foglalkozik velük. Ezekben a helyzetekre fontos lenne úgy reagálni, hogy azzal ne mélyüljön tovább a baj, de még jobb, ha eleve meg lehet előzni.
Mikor van krízisben egy gyerek?
„Bár szeretjük a gyermekkort boldog és stresszmentes időszaknak tekinteni, a lelki problémák tekintetében mégis egy olyan fokozottan sérülékeny periódust jelent, amely kritikus pontokon szakíthatja meg a biológiai, pszichológiai és szociális fejlődést” – írja Fadi Haddad a Hogyan segítsünk a krízisben levő gyermekeknek? című könyvben. Mint kifejti, pszichiátriai szakemberek tapasztalatai szerint a gyerekek és a kamaszok esetében sokféle okból kerülhet sor ellátásra és kivizsgálásra, a leggyakrabban azonban ezek fordulnak el:
● agresszió: szóbeli, fizikai, tárgyak ellen irányuló
● agresszióval való fenyegetőzés
● öngyilkossági szándék bejelentése akár élőben, akár a közösségi médiában
● önbántalmazás (vagdosás, égetés)
● téves észlelések (ha például valaki olyan hangokat hall, amelyeket más nem)
● hisztéria
● súlyos ellenszegülés az iskolai szabályokkal
● logikátlan, furcsa, bizarr viselkedés
● kényszeres magatartás, bizonyos cselekedetek ismétlése
● súlyos depresszió és szorongás
● veszélykereső viselkedés
● szökés
● szerhasználat
● bandázás, közös, erőszakos tettben való részvétel
● bántalmazás, trauma gyanúja.
Ezeket komolyan kell venni, mert a kezeletlen lelki problémák nem csak a diákok mindennapjait keserítik meg, hanem a jövőjükre nézve is negatív hatással lehetnek. Sokaknál azonban csak akkor ismerik fel, hogy baj van, amikor a helyzet annyira eldurvult, hogy sürgősségi beavatkozásra van szükség, mert már ön- vagy közveszélyes a fiatal.
Képünk illusztráció. Jelenet a Hatalmas kis hazugságok című sorozatból. (fotó: imdb)
Amikor a gyerek támad
Feszültség alatt lévő gyereknél heves dühkitörések és erőszakos viselkedés gyakran fordul elő iskolai környezetben. Ennek a bomlasztó, félelemkeltő magatartásnak – mely akár a felnőttek számára is lehet ijesztő, vagy akár veszélyes– több rizikótényezője ismert, például:
● ha a fiatal családon belüli erőszak, fizikai bántalmazás áldozata
● otthon el van hanyagolva
● zaklatják a kortársai
● fel nem ismert tanulási nehézség, intellektuális lemaradás a többiekhez képest
● pszichiátriai betegségek és szerhasználat
● környezeti tényezők (például túlzsúfolt osztályterem)
● közvetlen kiváltó okok: cukkolás, túl nehéz feladat, éhezés, fájdalom, traumás események vagy bántalmazás emlékeinek betörése, félelem és szorongás, túlstimulálás.
Az agresszív viselkedésnek több szakasza van, az első a fokozódás, amikor a fiatal egyre dühösebb és nyugtalanabb lesz. Ez még nem biztos, hogy észrevehető, de az arckifejezés, testtartás megváltozása, a lábrázás, tollal, ceruzával zörgés, kopogás már igen, de ide tartozik a hirtelen támadt vitatkozókedv vagy visszahúzódás is.
A megnyugtatás összetett feladat: ahhoz, hogy ez egyáltalán megvalósulhasson, meg kell érteni, hogy a fiatal mit akar elérni ezzel a viselkedéssel – az agresszió ugyanis nem önmagáért való cél, hanem eszköz. A finom, de határozott megszólítás, szelíd hanghordozás segíthet: legyünk empatikusak, érdeklődők és komolyak. Ha kell, segítsünk semleges megjegyzésekkel (például: „nem ilyen szoktál lenni”), reflektáljunk az elhangzottakra („ha jól értem, azt mondod, hogy…”). Jelezzük vissza, hogy megértjük az érzéseit, beszéljük át vele a történteket, érdeklődjünk arról, mire lenne szüksége. Ezután jöhet a megoldás közös kidolgozása.
Jelenet a Hatalmas kis hazugságok című sorozatból. (fotó: imdb)
Ha a meghallgatás, együttérzés nem segít, a gyerek nem nyugszik meg, akkor hívjunk segítséget, állítsuk világos és lényegre törő választási lehetőségek elé a gyereket, nagy baj esetén persze fizikailag akadályozzuk meg azt, hogy magában vagy másokban kárt tegyen. Kérjünk segítséget akkor is, ha otthoni bántalmazásra derül fény, vagy a gyereknek gyilkossággal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai vannak, esetleg folyamatosan ismétlődnek az erőszakos epizódok.
Mit ne tegyünk?
● ne kiáltsunk rá
● ne fenyegetőzzünk a következményekkel
● ne viccelődjünk
● ne próbáljuk elszórakoztatni
● ne kezdjünk el megoldásokat keresni addig, amíg nem értjük pontosan, hogy mit érez a gyerek
Az elpattant húr
Kisgyerekkorban gyakoriak a dühkitörések – hiszen ilyenkor még igen kevés eszköze van a kicsinek arra, hogy kifejezze negatív érzéseit –, de aggodalomra adhat okot, ha óvoda után is folytatódnak. Különösen oda kell figyelni arra, ha a kitörés:
● naponta előfordul
● gyakoribbá, súlyosabbá válik
● 5 percnél tovább tart
● kiszámíthatatlan, nincs benne mintázat
Az is figyelmeztető jel, ha a gyerek egyszer már kinőtte ezt a viselkedést, aztán visszaesik, továbbá nagy probléma, ha a roham mások ellen irányul, szándékos önsértés történik alatta, és hiányzik az önmegnyugtatás képessége.
A rizikófaktorok és kiváltó tényezők sok átfedést mutatnak az agressziót eredményező helyzetekkel. Bár a dühroham leggyakrabban a szülők előtt fordul elő, a gyerekek egyharmadánál iskolai környezetben is jelentkezhet. Ha a felfutási szakaszban nem sikerült megelőzni a rohamot, érdemes megvárni a harag lecsillapodását, a „szenvedés” fázisát. Legyünk empatikusak, próbáljuk megtanítani a fiatal arra, hogy legközelebb hogyan fejezze ki az érzéseit, szükségleteit. Szélsőséges dührohamok esetén azonban további segítségre van szükség.
Mit ne tegyünk?
● Ne jutalmazzunk: ha a dühroham valaminek az elérésére irányul, ne várjuk meg a végpontot azzal, hogy megadjuk a gyereknek azt, amit akart – ez ugyanis azt az érzést kelti, hogy a viselkedésével ért el eredményt!
● Ne erősítsük meg a figyelmünkkel a kitörést: ehelyett várjuk két percet a roham után, tegyünk úgy, mintha addig mással foglalkoznánk!
● Ne kezdjük el azonnal vigasztalni vagy elterelni a figyelmét.
Íme két, további diáktípus, akire fontos odafigyelni:
1. A „furcsa” gyerekek: Vannak, akik sokáig azért szenvednek egyedül, mert a felnőttek figyelmét elvonják a zajosabb esetek. Ha felvetődik, hogy a csendes tanuló nem csupán introvertált, vagy valamilyen hirtelen viselkedésváltozás áll be nála, akkor érdemes sorra venni, hogy küzd-e valamilyen tanulási nehézséggel, szociális, társasági problémával, szorongással vagy egyéb pszichiátriai zavarokkal. Sürgősen kezelendő az, ha bántalmazás vagy elhanyagolás jeleit fedezzük fel, súlyos pszichózisra, droghasználatra, vagy intoxikációra utaló jeleket tapasztalunk.
2. Azok, akiknél bántalmazás, trauma gyanúja merül fel: figyelmeztető jel, ha valakin a fizikai erőszak, verés nyomait látjuk, vagy éppen alultáplált, személyes higiéniája elhanyagolt, esetleg nem kap megfelelő orvosi ellátást. Oda kell figyelni a hirtelen változásokra, agresszióra, önsértő viselkedésre, csavargásra, hiperaktivitásra vagy éppen túlzott visszahúzódásra. Az empatikus meghallgatáson túl a hatóságok irányába is meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, és győződjünk meg arról, hogy a jövőben megfelelő pszichiátriai segítséget kap a gyerek a traumák feldolgozásához. Akut segítségre van szükség, ha a bántalmazás friss – orvosi vizsgálatra lehet szükség –, vagy ha a fiatalban gyilkossági, öngyilkossági gondolatok forognak.
Forrás: Hogyan segítsünk a krízisben levő gyermekeknek? A pszichiátriai sürgősségi állapotok kezelése gyermekeknél és serdülőknél (Oriold Books). A Fari Haddad és Ruth Gerson szerkesztésében megjelent kötet a cikkben említetteken kívül az öngyilkosság és önsértő magatartás, kockázatos viselkedés, szerhasználat témákat dolgozza fel, de bemutatja a veszélyeztetett fiatalok és a fiatalkorú bűnelkövetők pszichiátriai problémáit is. Kitér azokra a pszichiátriai betegségekre is, melyek hozzájárulhatnak a krízisek kialakulásához: kiderül például az, hogy a figyelemhiány, hiperaktivitás, szorongás vagy a kényszerbetegség hogyan befolyásolják az agresszív viselkedést.