A túlóratörvény a gyerekek életét is megkeserítheti

nlc | 2018. December 21.
Egy gyerekjogi szakértő szerint a kicsik teljesen elmagányosodhatnak, ha nem láthatják folyton robotoló szüleiket.

Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő szerint az új túlóratörvény bevezetésével a gyerekek „kettős présbe” kerültek: egyrészt veszélyben vannak, ha a családjuk komoly anyagi nehézséggel küzd, másrészt viszont még kevesebb időt tölthetnek a szüleikkel, ha a felnőttek folyton túlóráznak.

„Ha megnézzük, hogy a gyerekek mitől szoronganak ma Magyarországon, akkor azt lehet látni, hogy nagyon sok gyerekre átmegy az a fajta egzisztenciális vagy anyagi szorongás, ami a szülőkben van: lesz-e miből élni, tudjuk-e miből fizetni a lakbért, és hogy egyáltalán hogyan fogok tudni járni majd iskolába. Ma Magyarországon a gyerekek 41 százaléka nélkülöz valamilyen szempontból” – mondta Gyurkó Szilvia az ATV Start című műsorában.

Egy közelmúltban végzett kutatás szerint a szülők naponta átlagosan alig hét percet beszélnek a gyerekeikkel, és a túlóratörvény bevezetése után valószínűleg tovább fog csökkenni az együtt töltött idő.

A szakértő attól fél, hogy a szülők azt a példát fogják mutatni a gyereküknek, hogy abból áll az élet, hogy folyton túlórázniuk kell. A családi feszültség a gyerekre is kihat majd, ezért az ilyen jogszabályok előkészítésénél a politikai érvek mellett az ő érdekeiket is figyelembe kellene venni.

Exit mobile version