Egyik gyerekem sem fázós, sőt nem is megfázós típus, viszont húsz fok fölött csak rövidujjúban hajlandóak játszani, míg a többség pulcsiban vacog. Én még kiskabátban hordtam homokozni a fiam, természetesen sál és sapka nélkül, amikor a legtöbben már kötött téli sapkában érkeztek. Hosszútávon mégis talán a sapka az egyetlen, amit hajlandó akkor felvenni, amikor mások hideget éreznek.
Nem mondom, hogy nekem természetes ez a jó hőháztartás, mert én aztán szinte mindig fázom, hideg a lábam és a kezem, sőt még nyáron is paplan alatt alszom csak el. Amikor nem voltak még gyerekeim, akkor átlagos voltam ebből a szempontból, de már az első születés után is úgy tűnt, hogy helyette is fázom, ami a második gyerekkel csak hatványozódott. Amikor télen kesztyűben is lefagy a kezem, akkor gyakran kérem meg kesztyű nélküli gyerekeimet, hogy kicsit melegítsék át jégcsappá hűlt ujjaimat. Boldogan teszik meg, közben látványosan hüledeznek a béka hidegségű kezemtől.
Évek óta nem telt el úgy nap, hogy ne érdeklődtek volna kedvesen a szülőtársak arról, hogy nem fázik-e a gyerek.
Mikor próbáltam megnyugtatni őket, hogy nem, sőt, talán kicsit még melege is van, akkor pontosították a kérdést, hogyha nem is fázik, de nem fázik-e meg? Még olyan is volt, aki megfogta a kezét, és ellenőrizte, hogy nem hideg-e, persze azt hitte nem veszem észre, úgyhogy biztos lehettem benne, hogy amint elfordulok a sarkon hazafelé menet, én leszek a téma, a felelőtlen anya, aki nem képes rendesen felöltöztetni a gyerekét.
Kaptam rosszalló megjegyzést, amiért én bezzeg magas nyakú pulcsiban vagyok, a gyerek fejét meg leviszi a szél, de nem vettem magamra. Én fáztam, a gyereknek meleg volt. Viszont egyikünk sem fázott meg, mindenki megnyugodhatott volna, de nyilván nem hitték el, nem is erőltettem a magyarázkodást.
Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia
Próbáltam megúszni a sínadrágvásárlást, ugyanis sajnos nem síelünk, évente háromszor pedig alaposan felöltözünk a szánkózáshoz, de így csak azt értem el, hogy harisnyanadrágot kértek a farmer alá. Három napig bírtam elviselni a látványt délutánonként, hogy a lányom egy szál harisnyában és pólóban játszik a csoportban, mert meleg van, és inkább megadtam magam, elmentünk egy sportboltba sínadrágot vásárolni. Most is bent lóg az ovisszekrényben, mert a gyerekem ovin kívül hallani se akar róla, hóembernek érzi magát benne, aki nem tud rendesen járni. Babakorukban természetesen az én gyerekeim is overallban voltak, de ahogy nőttek, és egyre nagyobb távolságokat tettek meg a saját lábukon, úgy vált egyre kényelmetlenebbé ez a fajta meleg ruházat.
Úgy tűnik, a gyerekek öltöztetése tényleg közügy Magyarországon, mert nem telik el úgy tél, hogy valaki bele ne szólna abba, hogy mit adtam rájuk.
„Kiskabát? De hiszen már október van!”
„Nem fázol aranyom? Mondd anyukádnak, hogy adjon rád kabátot!” – Persze ott állok mellette, és a gyerek kabátban van, csak nem az Északi-sarkra indultunk, csupán haza, végig trolibusszal.
„Miért nincs rajtad sapka? Ki fog hullani a szép hosszú hajad!”
„Miért van rajtad sapka? Beleizzad a fejed ebben a szép napsütésben!”
„Nem fázik a lábad? Tornacipőben decemberben…” (fejcsóválás)
„Rövidujjúban vagy a szobában? De hát kint mínusz két fok van! Ha most ilyen lengén vagy felöltözve, mi lesz veled nyáron? Pucéran fogsz sétálni. Hahahaha.”
„Hapci! Nem is csodálom, hogy meg vagy fázva! Húzd fel a cipzáradat!”
„Nem cukorbeteg ez a gyerek? Azok nem fáznak!”
„Nem pajzsmirigybeteg ez a gyerek? Azok nem fáznak!”
„Nem lázas ez a gyerek, hogy ilyen melege van?”
„Vedd vissza a kabátod, fázom, ha rád nézek!”
Néha, de tényleg csak ritkán, összefutok hasonló hővezetésű családokkal, akikkel az első összepillantással nyugtázzuk egymásról, hogy hasonló cipőben járunk. Mi vagyunk azok, akik a játszóházban kénytelenek vagyunk meggyőzni a gyerekünket arról, hogy a trikót nem szabad levenni, és akármilyen melege is van, tilos félmeztelen csúszdázni. Vicces szituációk is akadnak, olykor, mint amilyen legutóbb, amikor egy hőhullámmal küzdő klimaxoló hölgy viccesen megkérte a lányomat, hogy egy kicsit álljon már mellette a játszóházi büfében, így nem olyan feltűnő, hogy ő is mennyire kipirosodott.