Kővári Szilviával ez történt, ahogy ő mondja, mire feleszmélt, már el is vették a gyerekét. Ehhez persze kellett az is, hogy túlzott magabiztossággal és könnyelműen választott ügyvéddel szálljon harcba a párjával, aki néhány lépéssel mindig előtte járt. Szilviék kislánya, Evelin féléves volt amikor az apukája elvesztette a munkáját. Egy ilyen változás nyilván sosem jön jókor, nekik viszont különösen rossz volt az időzítés, ugyanis nem sokkal előtte költöztek albérletbe.
„Korábban az anyósoméknál laktunk, de az maga volt a pokol. Igaz, hogy itt jól megvoltunk, de a bérleti díjon felül nagyon sok volt a kiadásunk. Kínosan ügyeltünk arra, hogy ne maradjunk el a számlákkal, ennünk is kellett, és a babaholmikat sem ingyen kaptuk a boltban. Nem nagyon maradt más választásom, csak az, hogy én keressek munkát, az akkori párom, Balázs ugyanis nemigen járt sikerrel, vagy ha talált is valamit, az neki nem volt megfelelő” – meséli Szilvi, aki rémálmaiban sem gondolta volna, hová fajul majd a történetük.
Babaszobából sörözőbe
Az újdonsült anyuka szerencsésnek érezte magát, amiért szinte az első próbálkozás után felvették egy sörözőbe pultosnak.
„Egy hétig mindennap kellett dolgoznom, kora reggeltől késő estig, ráadásul péntekenként élő zenés bulit tartottak, amikor gyakorlatilag péntek reggeltől szombat reggelig tartott a munkaidőm… Ezután egy hét szünet következett, majd kezdődött elölről a hétnapos munkahét.”
Amikor nem voltam otthon, Evelinre az anyósomék vigyáztak, de nem azért, mert mi kértük erre őket, hanem mert mindenbe beleszóltak, és egyszerűen »nem tartották jó ötletnek«, hogy Balázs legyen otthon a babával.
Szilvi négy hónapig bírta az erőt próbáló helyzetet, amíg ő dolgozott, addig Balázs élte a világát, és továbbra sem törte magát, hogy állást találjon.
„Bár fizikailag sosem csaltam meg Balázst, érzelmileg igen közel kerültem akkor egy végtelenül kedves és nagyon határozott fellépésű sráchoz. Tulajdonképpen ő döbbentett rá arra, hogy én is értékes ember vagyok, nem csak egy robot, Balázs családja ugyanis minden erejével azon volt, hogy ezt elhitesse velem, és sajnos sikerült is nekik.”
Szilvi ekkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy komolyan elbeszélgessen Balázzsal, mert úgy érezte, hogy ez így nem mehet tovább. Másik albérletet keresett, a kislányát beíratta bölcsibe, és új munkahelyet is talált, ahol végre „gyerekbarát” munkarendben dolgozhatott. Balázzsal mindent megbeszéltek: abban maradtak, hogy az apuka bármikor láthatja vagy elviheti magához Evelint, de a kislányukat Szilvi neveli tovább.
Meglepetééés!
„Sosem fogom elfelejteni, május 2-ára, péntekre esett az utolsó munkanapom a sörözőben. Balázs már délelőtt felhívott, hogy elvitte Evelint és a holmijait a nagyszülei nyaralójába, az én cuccaimat bezárta az albérletbe, a kulcsokat pedig visszaadta a főbérlőnek. Teljesen kiborultam, fogalmam sem volt, mit lehet ilyen helyzetben tenni! Elmentem a rendőrségre, ott azonban hideg zuhanyként ért a hír, hogy nem tudnak segíteni.”
Azt mondták, hogy amíg nincs ideiglenes határozat Evelin elhelyezéséről, elhozhatom ugyan onnan a kislányt, de Balázs ugyanúgy visszaviheti. Azt tanácsolták, hogy gondoljam át, hogyan élné meg mindezt a kislányunk, s arra biztattak, hogy forduljak a bírósághoz, és indítsak gyermekelhelyezési pert.
Szilvi egy percig sem habozott, szerette volna mielőbb jogi útra terelni az ügyet. Miután felvették a jegyzőkönyvet, újabb kellemetlen meglepetéssel szembesült: kiderült, hogy Balázs már három héttel korábban kezdeményezte az eljárást, így Szilvi alperesként lesz jelen a tárgyaláson.
Sokáig azt gondoltam, hogy ha túl közel engedem magamhoz Evelint, azzal ártok neki… (Jelenet a Maisie tudja című filmből)
„Júniusban volt jelenésünk először a bíróságon, ahova nagyon magabiztosan menetem, mivel teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy Evelin ne hozzám kerüljön.”
Igaz, hogy az első tárgyaláson csak ideiglenes határozatot hoztak, de már ebben is az állt, hogy az igazságügyi pszichológiai vizsgálatig és a következő tárgyalásig Balázsnál helyezik el a kislányunkat, mert neki biztos támogató hátteret nyújt a családja, én viszont teljesen egyedül vagyok.
A következő tárgyalásra novemberig kellett várni, itt kiderült, hogy a pszichológus mind Szilvit, mind Balázst alkalmasnak találta a szülőségre, ám véleménye szerint Evelin jobban kötődik az apukájához.
„Ebben nincs semmi meglepő, Balázs családja ugyanis sosem hagyott minket kettesben, amikor látogatóba mentem hozzá a külön töltött hónapok alatt. A bíró tehát úgy döntött, hogy Evelin az édesapjánál és a családjánál marad. A döntést természetesen megfellebbeztem, az újabb tárgyalásig fél évet kellett várni. Végül kibővítették a láthatást úgy, hogy Evelint elvihetem magammal, hogy végre kettesben is lehessünk egy kicsit. Be kellett látnom, hogy az ügyvédemet nem túl körültekintően választottam meg, ezért a következő tárgyalásra lecseréltem.”
Az új ügyvéd foggal-körömmel harcolt Szilvi igazáért, és elért jó pár fontos dolgot, Evelin azonban továbbra is az édesapjánál maradt.
Sosem felejtem el, amit a bíró akkor mondott: Szilvia, maga alkalmas szülőnek, de a gyerek érdekeit kell néznem! Túl sok idő telt el, már ott van a megszokott környezete, ahonnan alapos indok nélkül nem szakíthatjuk ki!
Utórengések
Szilvi azt meséli, hogy az első tárgyalást követően körülbelül egy hónapig jóformán beszámíthatatlan volt. Rengeteget sírt, és munka után mindennap megivott egy üveg bort. Aztán rájött, hogy ez semmi jóra nem vezet, és muszáj összeszednie magát.
„Azt hiszem, évekig képtelen voltam feldolgozni a történteket, csak elnyomtam magamban az érzelmeimet. A második kislányommal egyáltalán nem volt felhőtlen a várandósságom, folyton attól rettegtem, hogy valaki majd őt is elszakítja tőlem, így a születése után senkit sem engedtem igazán közel hozzá. Kétéves koráig nem töltöttem távol tőle három óránál hosszabb időt, ami egyikünknek sem tett jót hosszútávon.”
Balázs családja sosem hagyott minket kettesben a lányommal (Jelenet a Maisie tudja c. filmből)
Evelin kéthetente lehetne Szilvinél hétvégén, de mivel egyre nagyobb és önállóbb, neki is hagynak ebbe beleszólást. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy Szilvi és Balázs normális hangnemben tudjon kommunikálni, ami nagyban megkönnyíti mindannyiuk életét.
„Tudom jól, hogy nem tipikus anya–lánya kapcsolat a mienk, bőven van min javítanunk. Ebben nagy szerepe van annak, hogy sokáig azt gondoltam, ha túl közel engedem magamhoz Evelint, azzal ártok neki, mert rosszul érzi majd magát, amikor nincs velem.
És magamat is így próbáltam meg védeni, hogy elviselhetőbbé tegyem azokat a napokat, amikor nem lehetünk együtt. Ma már nagyon igyekszem jó anyja lenni, de nem tudom, hogyan lehet.
A mostani párom nem állja útját annak, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat Evelinnel, ez hatalmas ajándék, mert így még azelőtt szorosabbra fűzhetjük a szálakat, és kiépíthetjük a bizalmat, mielőtt belépne a kamaszkorba.”