Gazdája tudta nélkül hozta meg a nagy döntést a cica

nlc | 2019. Május 07.
Százezer dollár sorsa volt a mancsában.

Mochi, a mentett cica világéletében vonzódott a világító tárgyakhoz, főként gazdája laptopjához. Jessica Schleider és négylábú társa sokat dolgoznak együtt, Mochi főként azzal segít gazdájának, hogy ráfekszik laptopja klaviatúrájára.

Schleider a Stony Brook University pszichológia szakán tanársegédként dolgozik, fő kutatási területe a mentális egészség. Munkája nagy részét pedig a kutatásaihoz szükséges pénz megpályázása teszi ki.

Pont egy ilyen, fontos, százezer dolláros pályázatot készült beadni, amikor a feltöltés előtt még kivitte a kutyáját sétálni. Úgy volt vele, ha visszatér, még egyszer átolvassa majd pályázatát. Csakhogy már nem volt rá lehetősége, mert távollétében Mochi ráfeküdt a klaviatúrára, elküldve a csatolmányt.

Schleider kisebb pánikba esett, ám egy héttel később kiderült, feleslegesen. A cica mancsa szerencsét hozott, gazdája megnyerte az ösztöndíjat.

(via)

Exit mobile version