Rák Kati: „Az én agyam színészagy”

Különleges módon és nem a szokványos körülmények között készíthettem interjút egy rendkívüli értékeket hordozó családdal: Rák Kati színművésznővel, valamint író-dramaturg férjével, Czető Bernát Lászlóval és világszerte ismert topmodell lányukkal, Bernát Sárával úgy beszélgettem, hogy mindannyian a világ, illetve a város különböző pontjain tartózkodtunk éppen. Interkontinentális csevej Amerika és Magyarország között.

Kati, nálatok ki hozta össze az interjú technikai részét? Saci lányod segített? Hogyan működtök együtt külön generációkként?

Rák Kati: Igen, valóban Saci volt!

Bernát Sára: Igen, én. Muszáj megszokni ezeket a kommunikációs formákat is. A különböző időzónákból, ahol a testvéreimmel élünk – a nővérem Dániában vezet egy klasszikus zenekart, a húgom pedig modellként sokat utazik Ázsiában –, így bármikor tudunk fényképeket küldeni, egyik pillanatról a másikra megoszthatjuk az életünk eseményeit. Kicsit olyan érzés ez, mintha együtt lennénk, a fizikai távolság ellenére is együtt éljük át ugyanazokat az élményeket, fontos pillanatokat, amelyeket szeretnénk megosztani egymással.

R. K.: Saci különben nem volt ennek nagy híve, én kértem, hogy legyen picit aktívabb ebben az irányban, mert örülök, hogy látom, merre jár, ráadásul így olyan, mintha részese lennék az életének.

Saci, ha jól tudom, még tizenéves voltál, amikor külföldön kezdtél dolgozni. Kati, László, hogyan tudtátok elengedni a kislányotokat olyan messze olyan nagyon fiatalon?

B. S.: Igen, rögtön érettségi után Milánóba utaztam, utána pedig Párizsba költöztem. A munkáim mellett itt jártam egyetemre, és itt ismerkedtem meg a férjemmel is. Tényleg nehéz volt az otthon melegéből egyik napról a másikra kikerülni. De szerencsés vagyok, mert nagyon összetartó, gondoskodó, szeretetteli családom van, és ez akkor is érezhető, ha pár hétig nem látjuk egymást. Olyan erős támaszt jelent, amely minden döntésben fontos hátteret ad.

Czető Bernát László: Az is sokat jelentett nekünk, szülőknek, hogy megnézhettük, hol élnek, dolgoznak a lányok. Biankával Kata ment ki hosszabb időre Japánba, Sacit én kísértem ki Milánóba, hogy lássam, hol fog élni. Megnyugtató volt, hogy láthattam a leendő otthonát.

R. K.: Az otthon melege nekünk nagyon fontos. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az összes gyerekszoba úgy maradt, ahogyan a lányok hagyták, és amikor hazaérkeznek, ugyanaz a szoba várja őket. Az ágynemű is mindig friss, ropogós és otthonillatú. Ugyanígy a baracklekvárfőzés illata is az otthonhoz tartozik, ahogy a fazék is, amelyben minden évben megfőzzük. Ezek mind olyan apró dolgok, amelyek az otthont jelentik.

Kati, te rendkívül sikeres voltál modellként, és Saci lányod is ezt a pályát választotta. Mit adtál át neki a saját, modellként töltött éveid tapasztalataiból? 

R. K.: Leginkább a saját példámat, hiszen ebben hiszek. Én mindig pontos vagyok, fontos, hogy teljesen odaadom magam a munkának, mindig a tökéletességre törekszem. Minden munkában maximalista vagyok.

Saci, mi a tapasztalatod, az édesanyádtól tanultak mellett milyen tulajdonságok segítenek a munkád során? Mi a sikered titka?

B. S.: Egyetértek azzal, amit anya mondott, és ahogy telik az idő, még inkább igaznak érzem az általa elmondottakat. A maximalizmus mellett az önfegyelem és a professzionális hozzáállás is rendkívül fontos. Anya is egy nagyon versengő pályán dolgozik, ezen a területen ha nem hozza az ember a maximumot, rögtön találnak mást helyette.

Úgy tudom, hogy férjnél vagy, és ebben is remek példa áll előtted, hiszen a szüleid hosszú évek óta élnek harmonikus házasságban. Hogyan látod őket?

B. S.: A pozitív példa itt is fontos. Az iskolában már az én gyerekkoromban is nagyon ritka volt, ha valakinek nem váltak el a szülei. Számomra azonban a szüleim házassága egész mást mutatott. Szerintem az a fontos, hogy egyenrangú partnerekként vannak egymás mellett. Mi a férjemmel még csak nyolc éve vagyunk együtt, de ez számunkra is alapvető a kapcsolatunkban, ahogy az is, hogy értékeljük egymás jelenlétét. Nemcsak kiegészítjük egymást, hanem a tiszteletet is kifejezzük a másik felé.

Kati, számodra mi a legfontosabb összetartó erő kapcsolatotokban?

R. K.: Az első, ami eszembe jut, hogy mindig is felnéztem Lacira, ez a mai napig is így van. Igazi szellemi partner, akivel bármiről tudunk beszélgetni. Nagyon élvezem, hogy ha elmegyünk valahová, bármiről kérdezhetek, épületekről, műalkotásokról, városokról is komplett történeteket tud elmondani. Viccesen úgy szoktam mondani, hogy az én agyam színészagy – gyorsan megjegyzek információkat, de aztán olykor el is felejtem a sok adatot. Laci viszont türelmes, és akár százszor el tudja mondani ugyanazt a történetet.

C. B. L.: Természetesen százszor különféleképpen, hogy mindig érdekes legyen!

R. K.: Ahogy most is látod, a mai napig jókat tudunk nevetni, bárhol, bármin. Szeretünk beszélgetni, szellemi társak vagyunk, soha nem unatkozunk. És ugyan való igaz, hogy nem értünk mindig mindenben egyet, de azokat a témákat is körüljárjuk, és fontos, hogy azokat is ki tudjuk beszélni. Talán ezek lehetnek a „titkok”.

És a munka területén hogyan boldogultatok házaspárként? Dolgoztatok is együtt, igaz?

R. K.: Igen, Laci írt számomra egy monodrámát, a címe Marmorstein Berta csodálatos élete. Színésznőként rendkívül szerencsésnek érzem magam. Az egy dolog, hogy nagyon érdekes maga a színdarab, de az, hogy Laci úgy tudta megírni, hogy ismeri az összes gondolatmenetemet, úgy írta a szövegeket, hogy közben magában végig hallotta a hangomat, az végig érződik a darabon, és sokat hozzátesz. Úgy szoktuk mondani, hogy eddigi utolsó közös gyerekünk ez a színdarab, amely már kerek egy éve megy!

C. B. L.: Közben a Marmorstein Bertához hasonló monológon is gondolkodom. Ez egy évszázadokon átívelő boszorkánytörténet lesz, már a címe is megvan: Seprűtánc, és a most megjelenő novelláskötetem stílusát folytatja. A másik terv egy újabb színdarab: Kata már tárgyal egy színházzal, amelynek az igazgatója rajta keresztül üzent, és kérte, hogy írjak egy darabot. Természetesen Katára kell szabnom ezt is. Az első vázlat a számítógépben várja, hogy kidolgozzam, már „csak” meg kell megírni, tehát itt a feladat. Nyáron a legjobb dolgozni!

Úgy látom, a munka területén is egyetértés és egyensúly van.

C. B. L.: Úgy szoktam mondani, hogy nekem a külügy- és a pénzügyminiszterem is a feleségem, én meg a nép vagyok. Viccen kívül: a most megjelenő kötetem kapcsán is ő tartja a kapcsolatot a kiadóval és a könyv tervezőjével is. Gyönyörű lesz a novelláskötet, a remek Gyulai Líviusz rajzai díszítik. Egy dologba szóltam csak bele: a köszönetnyilvánítások közé az önkormányzatok és támogatók sorába belekerült volna egy olyan sor, hogy „Köszönet Rák Katinak, aki ihletője, szereplője, szervezője és macskája is volt a könyvnek!” Végül aztán én ezt diktatórikusan kivágtam belőle.

R. K.: Pedig az olvasók biztosan nagyon szerették volna ezt az ajánlást! A személyes utalásokat mindig értékelik az olvasók és a nézők, hiszen ezek által ők is az adott mű, darab részeseivé válhatnak picit.

Mennyi időt tudtok együtt tölteni családként? 

B. S.: Az biztos, hogy amikor hazamegyek, anya számára a fő program az lesz, hogy megfőzze azt a 86 kedvenc ételemet, amiket alig várok! Már hetek óta kakaós csigás képeket mutatok mindennap!

C. B. L.: Honvágy a gyomron keresztül.

B. S.: Azért az evés mellett a Könyvhét is nagy családi program lesz, mint minden évben.

R. K.: Igen, Könyvhét, töltött káposzta, libacomb… ahogyan régen. Mi, színészek év közben olyan sokat dolgozunk, hogy nem véletlen, hogy nyáron teljes két hónapig pihenünk: szükséges a feltöltődés a próbák és fellépések után. Ez pedig a gyerekek számára mindig maga volt a csoda, hiszen végig itthon tudtam lenni velük, minden nyáron. Mesékkel, csodákkal, kirándulásokkal teltek ezek a nyarak. A régi családi túrák útvonalait most is megőriztük – mindnek a végén van egy-egy étterem, ahol megpihenhetünk. Amolyan lusta családi nyarak ezek, de a legjobb feltöltődést adják!

Öröm lehetett így felnőni. Saci, te mit szeretnél mindenképpen átadni majd a szüleid házasságából, az értékrendjükből a gyermekednek?

B. S.: Elsőként az jut eszembe, hogy bármi történik, van egy olyan szeretetburok, amelyre mindig számíthatok, bárhol is járok a világban. Másrészről az a fajta odaadás a munkában és a magánéletben, az a kíváncsiság, amely a szüleimet hajtja a szakmájukban és a személyes életükben – írásban, színészetben, kreativitásban –, számomra is erős hajtóerő.

Arra törekszem, hogy ezt én is megőrizzem saját magam és majd egykor a gyermekem számára is. Ahogy anya is mondta, a lusta nyarakat a mesékkel, az utazásokkal, a sok nevetéssel és azzal, hogy mindig együtt voltunk. Nekem ez olyan kincs volt, amit szeretnék majd továbbadni akkor is, amikor nekem lesz gyermekem.

Czető Bernát László novelláskötetét Mesék a túloldalról címmel keressétek június 11-től. A szerző az Ünnepi Könyvhéten június 16-án 14 órától a Hungarovox Kiadó standjánál dedikál.