A pokol legmélyebb bugyra – cipővásárlás kisgyerekekkel

Bodrogi Eszter | 2019. Július 14.
Ha jó a méret, nem tetszik. Ha tetszik, nem jó a méret. Hogy kényelmes-e, azt soha nem fogja a cipőboltban elárulni.

Hosszú évek tapasztalata alapján ki merem jelenteni, hogy sokkal kisebb stressz beadatni a gyereknek a Lyme-kór elleni védőoltást nyár elején, mint megvásárolni a szandálokat. És akkor még az őszi cipővásárlásról nem is beszéltem, amikor mindehhez még hozzájön a sehol le nem tehető kabát.

A gyerekek lába gyorsan nő. Ha nincs szerencséje a szülőknek, akkor egy szezonban két cipő is szükséges ugyanabból a fajtából, és nem azért, mert az első tönkrement, hanem mert a gyerek kinőtte.

A legritkább esetben egyezik a szülő és a gyerek elképzelése a cipőről (Fotó: Pexels.com)

Fiúknál ez ennyire talán nem fájdalmas, mert mire hat hét alatt kinövik, esetleg már szét is rúgták focizás közben, így is, úgy is venni kéne egy újat. A kislányoknál általában hosszabb ideig tartana egy pár cipő, mint a fiúknál, persze ez sincs kőbe vésve sehol, akadnak cipőnyúzó lányok is.

Hároméves korig, ha az anyuka gyesen van, nincs is probléma, a cipőboltokban viszonylag kevesen vannak délelőtt, így kényelmesen lehet próbálni és vásárolni az ebéd utáni alvás előtt. De amikor a gyerek óvodába kerül, minden megváltozik.

Nem tudom melyik a rosszabb, hétköznap délután ötkor végigjárni három zsúfolt cipőboltot, vagy ugyanezt hétvégén megtenni.

Előbb enni kell

Hétköznap ellen szól az, hogy mi magunk is munkából jövünk, fáradtak vagyunk, esetleg rossz napunk volt a munkahelyen, de az biztos, hogy mire odaérünk a plázába, már mi és a gyerek is az éhhalál küszöbén állunk. A vásárlást tehát meg kell hogy előzze az evés.

Dönthetünk úgy, hogy kibírjuk vásárlás utánig, de rossz ötlet. Az éhes felnőtt ideges, az éhes gyerek pedig nyafogós. Pont ezt a két dolgot kellene valahogy elkerülni ahhoz, hogy egy pár kényelmes cipővel térhessünk haza.

Szóval enni muszáj, hiába volt uzsonna az oviban. A nagyon lelkiismeretes anyák előre készülnek pótuzsonnával, ezekre az alkalmakra, de az átlagos mamik, mint amilyen én is vagyok, csak a tömött pláza közepén szembesülnek azzal, hogy az alapján kell dönteni a vacsoráról, hogy hol állnak a legkevesebben, és a nyertes egészen biztosan nem az lesz, ahol kis ajándékot csomagolnak a hamburger mellé.

Egy sima cipővásárlásmentes hétköznapon ezzel nem is lenne gond, mert szinte soha nem kap a gyerek hamburgert ajándékkal, de pont aznap egészen biztosan kiszúrja egy másik tálcán azt a műanyag izét, amire neki feltétlenül, és azonnal szüksége van.

Bárcsak az első üzletben lenne megfelelő cipő! (Fotó: Pexels.com)

Mi legyen? Menjünk szembe az elveinkkel, és kapja meg, vagy tartsunk ki mellettük, és duzzogjon a gyerek?

A piros vagy a kék pirulát választja a kedves anyuka?

Sietni kell, mert egyre több család érkezik meg a plázába, és a cipőboltok egyre zsúfoltabbak.
Apropó, pláza! Természetesen máshol is van cipőbolt, de óriási előnye a plázáknak az, hogy legalább három helyen megnézhetjük a kínálatot, be lehet vásárolni a másnapi vacsorához is, és a szülők is ihatnak egy kávét.

Ha végre sikerül eljutni a cipőboltig, elkezdődik az igazi dráma

A gyereknek csakis a 100 százalék plasztik, elképesztően ízléstelen, hatalmas csillámporos pillangókkal televart szandálok – vagy fiú esetében a stoplis focicipők – tetszenek.

Egy négyévest egyáltalán nem érdekelnek az ergonómiai megfontolások, nem részesíti előnyben a valódi bőrt az ócska pvc-vel szemben, és vagy mindegyik cipőt kényelmesnek ítéli meg, vagy egyiket sem. Nálunk a fiam az előbbi kategóriába esett, a lányom az utóbbiba. Hiába mértem le pontosan a lábukat a boltban elhelyezett lábmérővel, ha ezt az egyébként szuper kis eszközt a cipőgyártók egyáltalán nem használják.

Próbálhatom én cipőorrnyomkodással megtudni a valóságot, ha a gyerek váltig állítja, hogy a nekem tetsző cipő nyomja a lábát, esetleg oldalt szorít. Tudom, hogy nekem van igazam, mégsem merem megvenni, mert mi van, ha tévedek, és három nap múlva derül ki, hogy valóban nem jó cipőt vásároltunk?

Ami egyik nap jó, az másnap már szorít (Fotó: Pexels.com)

A kényelmes cipő egy kis óvodásnak semmit nem jelent. Azért vagyok ebben biztos, mert nem egyszer abból jöttem csak rá, hogy már hetekkel ezelőtt új cipőt kellett volna vásárolnom, hogy a gyerekem körmét már lehajlította túl kicsi cipőjének az orra. Őt nem zavarta, nem szólt.

A cipőboltban legizgalmasabb méretet találni. Két lehetőség van: meglátom a megfelelő cipőből a megfelelő számot a dobozok halmazában, de amikor kinyitom, kiderül, hogy egy vásárló elcserélte, és másik cipő van benne.

Nincs méret

Tipikus helyzet. Vagy a kirakott mintacipő pont a gyerekem mérete, de nincs meg a párja. Eladót nem találok, ha mégis, akkor negyven percre elnyeli a raktár, és a végén üres kézzel kerül elő.

Bezzeg a ronda műanyagból van méret, és ezt a gyerek is nagyon jól tudja. Akkor is tetszik neki, ha Elza helyett egy szőke szörny vigyorog a cipő oldalán, a jogdíjak miatt mégis kétszerannyiba kerül, mint a valamivel szebb kiscicás.

A kasszánál mindenképp rá akarnak beszélni egy cipőápoló krémre, ami majdnem annyiba kerül, mint a cipő, és ezek után kiderül, hogy nem lehetséges a kártyás fizetés, de három emelettel lejjebb van egy bankomat.

Másnap reggelre a cipő természetesen szorossá, szűkké vagy túl naggyá változik. Felajánlom a mezítlábas óvodába járás lehetőségét. A gyerek viccesnek találja, és már venné is le az új cipőjét. Vesztettem.

Exit mobile version