Helaina Altabef életmód-tanácsadó rendszeresen beszélget szülőkkel és tinédzserekkel is, akik nem képesek szót érteni egymással. A leggyakrabban azzal a panasszal találkozik, hogy a szülők úgy érzik, a tininek semmi sem jó, mindenre forgatja a szemeit, ha csak meg mernek szólalni az ősei. A tinik pedig azt kifogásolják a szülőkben, hogy rájuk erőltetik az akaratukat, és nem hagyják, hogy maguk oldják meg a problémáikat. Mivel mi, szülők vagyunk a felnőttek, nekünk kell okosabbnak lennünk, és ráhangolódnunk a tinik kommunikációjára, hogy csökkentsük a köztünk lévő szakadékot.
Öt komunikációs félreértés a tini és a szülő között
1. A tini a jelenben él
Nem azért él a jelenben, mert sok Eckhart Tolle-könyvet olvasott és zen lett, hanem mert olyan fejlődési szakaszban van, melyben még nem ért el odáig, hogy előre tervezzen, vagy a múlton rágódjon. Egy felnőtt szemében az, amit két hete csinált a gyerek, még élénk emlék, de a tini már rég továbblépett. Ugyanígy a jövőt sem képes egy 12 éves még tervezgetni, ezért felesleges is azzal nyaggatni, hogy ilyen bizonyítvánnyal hogy megy majd egyetemre. Egyszerűen csak el kell fogadni, hogy a tini nem ugyanabban az idősíkban él, mint mi, és egy hétnél távolabbi jövőt nem nagyon kell vele megtárgyalni.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
2. A tinit az érzelmei irányítják
Tízéves kortól átveszik a gyerek felett a hatalmat az érzelmek, és nem is eresztik el a kamaszkor végéig. Az agy racionalitásért felelős része még fejlődik, ezért vállalnak a tinik felesleges kockázatokat, és rohannak fejjel a falnak – legalábbis a szülőnek így tűnhet. Máshogy jutnak el emiatt a tinihez ugyanazok az információk, ezért fordul elő, hogy azt sem tudjuk, mivel idegesítettük fel. Olyan ez, mintha a szülő csengettyűt hallana, miközben az a hang a tini fejében egy hatalmas harang zúgásának tűnik.
3. A tini profin olvas testbeszédet
Az anya megkérdezi: „Hány órára jössz haza?”, a tini rögtön a plafonon van: „Miért nem bízol bennem?”. Jellemző az ilyen és ehhez hasonló párbeszéd, mert a tini gyakran profin olvas a testbeszédünkből, meghallja a hangunkból, mit gondolunk, és persze – mivel az érzelmei irányítják –, rögtön a legrosszabb következtetést vonja le belőle. A fenti példában az anya hangjából aggodalom hallatszott, de szó sincs arról, hogy ne bízna a gyerekben. Nem tudunk mit csinálni a testbeszédünkkel és az aggódással a hangunkban, úgyhogy ilyenkor jobb nem vitába keveredni a tinivel, csak emlékeztetni magunkat, hogy most átvették az irányítást az érzelmei.
4. A szülő nem alakul át kellőképpen
Szülőként nekünk is alkalmazkodnunk kell a megváltozott helyzethez, nem lehetünk ugyanolyan gondoskodó, ölelgető anyák, mint a gyerek pici korában. Ha ugyanúgy beszélünk vele továbbra is, mintha kisgyerek lenne, joggal háborodik fel rajta.
5. A szülő elfelejti, milyen volt gyereknek lenni
Engedjük hibázni, rendetlennek lenni, rágódni az élet nagy kérdésein anélkül, hogy folyton beleszólnánk a dolgába! Ha nagyjából rendben van, tanul, eltalál az ágyáig a ruhakupacok között, és nem a tegnapi esti vacsora maradéka van mellette az ágyban a plüssök helyett, akkor hagyjuk békén tininek lenni. Gondoljunk rá úgy, mintha ebben az időszakban ki lenne rá akasztva egy „átalakítás alatt” feliratú tábla, nem éri meg túlságosan sokat üldözni azzal, hogy tökéletes gyerekként vagy már felnőttként viselkedjen. Még csak tini, majd észhez tér, csak győzzük kivárni.