Megható üzenetet hagyott egy gyorséttermi számlán egy másik anyának

nlc | 2019. Augusztus 21.
Reggeliért ment a kétgyerekes anyuka, nem gondolta volna, hogy valaki így feldobja a napját.

A Tennesseeben élő Heidi Goforth a szokásos hétvégi teendőkre készült: egy McDonalds’s felé vette az irányt, hogy magának kávét, fiának pedig reggelit vegyen. Amikor autójával a kasszához gurult, a pénztáros tájékoztatta, hogy az előző autóban ülő hölgy már rendezte a számlát.

A sebészeti asszisztensként dolgozó Heidi nagyon meglepődött. A blokkon egy üzenet talált, ami választ adott mindenre. A rövid levelet Caryn Hill írta, és a következő állt benne:

A fiam a légierőnél szolgál. Nem tudok reggelit venni neki, így megveszem a tiédet. Legyen áldott napod.

A feljegyzés szíven ütötte Heidit, mert testvére és apja is a haditengerészetnél szolgált. Bátyja röviddel a katonaság elhagyása után meghalt.

Az üzenetet író Carynnek nagyon hiányzik katona fia, aki éppen 5 hetes alapképzésen vesz részt az amerikai légierőnél. Nem ez az első alkalom, amikor fizeti a mögötte lévő ember fogyasztását. Valójában megpróbálta kifizetni a kettővel mögötte lévő autóét is, de csak az egyet tudott megvenni kártyával.

Nagyon jó, ha feldobod valaki napját” – mondta a négygyerekes anyuka.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Exit mobile version