Elkezdődött az iskola a gyerekek nagy bánatára, de azért ne felejtsük el, hogy a tanároknak sem könnyű az évkezdés. Pillantsunk be a középiskolai tanárok életébe az iskola első napján.
Cetlik vagy cserepek?
Szeptember másodika, 12 óra. R. belép a tanáriba, és az mondja:
„Csak egy percem van, ki kell nyomtatnom két iskolalátogatásit, aztán rohanok vissza, mert arkhónokat választunk!”
Először nem érti, miért néznek rá furcsán a kollégái. Ez egy teljesen átlagos tanítási nap, és arkhónok nélkül egyszerűen nem lehet elkezdeni a tanévet. Ezt bárki, aki projektekben képzeli el a haladást, megértheti.
És végül is sokkal jobb így indítani az első témakört, mintha, mondjuk, elefántháton kelnének át az Alpokon egy csapatépítő osztálykirándulás keretében.
R. ezt a pillanatnyi zavart leszámítva elégedett azzal, ahogyan elkezdte a tanévet. Nagyon tudatosan eltervezte, hogyan maradhat végig friss, motivált, és hogyan lesz képes még júniusban is őrizni a mostani lendületet. A saját maga számára felállított szabályok nagyon egyszerűek.
- A nyári szünet utolsó napja is szünet, ezért szabadidős tevékenységekkel kell tölteni, nem munkával.
- Ezt tilos elfelejteni az őszi, a téli és a tavaszi szünetben is, a fenti szabály azokra ugyanúgy vonatkozik.
- Nem szabad bennragadni az iskolában órákig a tanítás befejezése után.
- Muszáj olyan emberekkel is barátkozni, akik nem munkatársak.
- Ha valaki nagyon meghatóan néz, amikor megkér valami lehetetlen dologra, tudni kell nemet mondani. Főleg, ha az illető egy munkatárs, és már órákkal ezelőtt befejeződött a tanítás, esetleg őszi, téli vagy tavaszi szünet van (lásd a fentebb már leírtakat).
- Ha egy diákban nincs semmi energia, nem szabad hagyni, hogy a te energiatartalékaidat szívja le ahhoz, hogy aztán ne tudjon elmozdulni a holtpontról. Főleg, ha már órákkal előbb befejeződött a tanítás, esetleg szünet van, és a többi, lásd mint fent.
Ha ezeket betartja, idén mindenre marad ideje. Sima ügy, a lényeg, hogy egyszerre egy dologra kell koncentrálni – gondolja R., miközben az egyik kezével az iskolalátogatási igazolásokat teszi egy mappába, a másikkal egy pohár vizet egyensúlyoz, amit próbál meginni, a harmadikkal pedig… nincs harmadik keze, pedig nem jönne rosszul, például kis cetliket tudna gyártani az arkhónválasztáshoz. De ha leejti közben a poharat, akkor cserépszavazás lesz.
„Két jó csaj között szeretnék ülni”
Szeptember másodika, 12 óra. M. egy széles karimájú kalapból az asztal közepére borít egy nagy halom színes cédulát. Közben arra gondol, hogy idén talán utoljára használta, el kell tenni, ősszel az ember nem hord szalmakalapot. Milyen kár!
A cédulákon egy-egy kívánság van, diákok írták. M. iskolaigazgató, ma reggel évnyitó ünnepséget tartott. Háromszor, ugyanis a tanévkezdés körüli felfordulásban több különböző információ szivárgott ki, hogy hány órakor is lesz a ceremónia. M. úgy hidalta át a problémát, hogy a megnyitót három részre bontotta, így az összes meghirdetett időpont érvényes volt, és nem kellett azon vitatkozni, ki emlékezett jól.
A kalapba gyűjtött cédulák kívánságok, a gyerekek írták, mit szeretnének ebben az évben.
Aki mindhárom tanévnyitón részt vett, annak három kívánsága is lehetett, mint a mesében. M. olvasgat, kuncog. „Idén két jó csaj között szeretnék ülni” – szól az egyik kívánság. És egy másik: „Csokit akarok!”
Miközben M. a cetliket nézegeti, az orra alá dugott dokumentumokat szignózza és pecsételi. Iskolalátogatási igazolások, egyéni megállapodások a diákokkal, befogadó nyilatkozat, hivatalos levél, percenként átlagosan három darab – aki elmegy az asztala mellett, az mind odacsúsztat valamit aláírásra.
M. nagyon tudatosan készült erre a tanévre, fejből fújja a legújabb rendeleteket és törvénymódosításokat, még azokat is, amelyek a tegnapelőtti Közlönyben jelentek csak meg, de másnaptól már hatályosak is.
Ma délelőtt nem volt ideje a híreket böngészni, így szívből reméli, hogy az elmúlt néhány órában nem jelent meg semmi olyan, ami a tegnaptól érvényes szabályokat ismét felülírja.
Most van néhány perce, lehet, hogy nem ártana ellenőrizni. Előveszi a telefonját, hogy ránézzen az értesítésekre. Jé, ez egész eddig le volt némítva? Ja, persze, a délelőtti ünnepség miatt. 16 nem fogadott hívás, és néhány üzenet: „Kedves M., hánykor van az évnyitó?” Lehet, hogy nem ártott volna egy délutáni különkiadást is tervezni a sokáig alvóknak. Na, majd jövőre.
Miért hívnak mindenkit ugyanúgy?
Szeptember másodika, 12 óra. K. nagyjából ebben az időpontban kezdi úgy érezni, hogy a személyre szabott órarend összeállítása minden egyes diákja számára mégsem volt olyan jó ötlet. Pedig tegnap ilyenkor még az alternatív pedagógusok da Vincijének érezte magát, aki messze megelőzi a saját korát, és majd csak a következő generáció fogja igazán értékelni a munkásságát.
A nagyszerű elmélet azóta néhány nem várt fordulatot hozott a gyakorlatba való átültetés során.
Mint például hogy több egyforma nevű diák is van az osztályban, akiket tíz perc után stabilan összekever, így sosem lehet teljesen biztos abban, hogy a gondosan papírra vetett egyéni tervek éppen kihez tartoznak. Arról sem volt szó, hogy nem fog működni a kávéautomata, így a délelőtt kellemes félálomban telik, és ez szintén nem segít az egyforma nevű gyerekek utólagos azonosításában.
Képünk illusztráció. Jelenet a Rossz tanár című filmből
A beiratkozás ezt leszámítva rendben zajlott. K. örült, hogy újra találkozhat a gyerekekkel, és ők sem úgy jöttek be, hogy „fúúúj, iskola”, ez már önmagában pedagógiai siker, a fenébe a személyre szabott órarendekkel!
Persze a figyelemzavaros diákok hozták a formájukat, volt, aki az iratait felejtette otthon, de olyan is akadt, aki a szüleit.
Szerencsére elég rugalmas szülők, chaten be tudtak kapcsolódni közben, így nem maradtak le semmiről.
Az azért nehezen fogható fel K. számára, hogy ennyi minden történt ma már, és még csak dél van. A nap közepe valahogy mindig túlélésre megy, kettő körül van a holtpont, utána megint olajozottan működik minden. Ma reggelig biztos volt benne, hogy idén nem így lesz, ügyesen beosztja majd az energiáit, és nem pörög túl úgy, mint tavaly. Jó, majd holnaptól!
Körülnéz, tekintete találkozik R-ével, aki egy poharat egyensúlyoz fél kézzel. Megértően egymásra mosolyognak. K. azt gondolja, milyen szerencsés, hogy ilyen emberekkel dolgozhat együtt, más el sem hinné, amit ők teljesen természetesnek vesznek itt nap mint nap. Aztán elhatározza, hogy tesz egy próbát: ha este hazaér, ír egy cikket erről az egészről. Hátha mégis akad, aki elhiszi.