Amikor már egy-két éve otthon voltam a lányommal, semmi másra nem vágytam jobban, mint egy ilyen helyre. Világosságra, puha anyagokra, meleg színekre, egy helyre, ahol értik, mire van szüksége egy anyának. Az ízletes kávé és sütemény már csak hab a tortán. Lehetett volna ez a hely az otthonom is persze, de furcsa módon az volt az a hely, ahol a legkevesebbet tudtam tartózkodni. Mármint én, csak én. Mert vagy a gyerekem volt ott, vagy a férjem, vagy az édesanyám, akik persze mindig segíteni jöttek, és jó, hogy jöttek, de ha én egyedül akartam lenni, NEKEM kellett elmennem otthonról. Ha néha a férjem vitte valahová a kislányomat pár órára, akkor éreztem meg, milyen kincs is ez: otthon, egyedül. Az állapot, amit inkább csak szingliként ismer az ember. Úgyhogy sok anyának kell egy otthon-pótlék, ahol úgy is relaxálhat, hogy közben valaki van a gyerekével – egyébként karnyújtásnyira tőle. Persze már az is segítség, ha a sarokban van egy játszószőnyeg, amin a kicsi végre egy másik kicsivel játszik el, és nem a véget nem érő lemez megy: anya, anya, anya…! Na jó, azért csend itt sincs mindig, de néha úgyis pont a társaság hiányzik.
Ők is tudják
Akik létrehozták a Maminti Kuckót, tudják, mire vágyik egy anya. Keresztesi Andrea, egy kilenc- és egy négyéves gyermek és Tóth Viktória, egy tíz- és egy hatéves kisfiú édesanyja egy elbűvölő budai hely – könyves- és játékbolt, fejlesztőhely és kávézó – tulajdonosai, most itt ülnek előttem, és bólogatnak: nagyon is ismerik a „gyeses hiányállapotot”.
Keresztesi Andrea és Tóth Viktória (Fotó: Bankó Gábor)
„Kimozdulás, énidő, társasági élet vagy épp kis pihenés: leginkább ez hiányzik a kisgyermekes anyáknak” – mondja Keresztesi Andrea, aki az értékpapír-piacon dolgozott vezető üzletkötőként, társa, Viktória pedig krízis- pénzügyi kommunikációval és marketinggel foglalkozott. Az érdekes az, hogy mindketten jól kerestek, sikeresek voltak, sőt szerették a szakmájukat, mégis mindketten eljutottak arra a pontra a gyermekgondozós évek alatt, hogy nem akarnak, nem tudnak visszatérni korábbi munkahelyükre.
„Nem túlzás: éjjel-nappal, hétvégén is bármikor hívhattak, ha »helyzet volt« – meséli Viki. – Ez a non-stop készenlét megvalósíthatatlannak tűnt két gyerek mellett.”
„Gyerekek mellett az én életem is nagy fordulatot vett – mondja Andi. – A család már fontosabb lett.”
Cukrászda… vagy valami több?
Andi először egy kellemes kis cukrászdában gondolkozott. Elvégezte a cukrásziskolát, de gyorsan be kellett ismernie, hogy a hajnali kelések és az azt követő egész napos munka nehezen fér össze az anyasággal. A könyvek, az olvasás mindig fontos szerepet játszottak az életében, alig várta, hogy gyermekeivel is megoszthassa kedvenc meséit és az olvasás szeretetét. Arra gondolt, kombinálná a sütit a könyvekkel. Azt látta, hogy a környéken nincsenek igazán gyerekbarát helyek, olyanok, amelyek a legkisebbeket célozzák meg – együtt a szülőkkel.
Vikivel nem sokkal később ismerkedett meg egy óvodai előkészítőn. Ő szintén egy saját vállalkozásban gondolkozott, és azonnal megtetszett neki az ötlet.
Fotó: Bankó Gábor
Sok keresés után végre rátaláltak az ideális helyszínre, amit sajátkezűleg újítottak fel.
„Nem is tudtuk, mennyire jól fog majd jönni, hogy megtanultunk vakolni és festeni, mivel nyáron egy szerencsétlen beázás miatt, újra kellett alakítanunk mindent!”
Végül most itt ülhetünk fehér, türkiz és fáradt rózsaszín színek között, süteményillatban, nyugalomban.
A Maminti azonban sokkal több egy könyvesbolt-kávézónál. Andi, Viki és csendestársuk, Paphalmi Rita állandóan fejlesztik és keresik az újabb kihívásokat. Hétfőtől péntekig foglalkozások folynak itt. Angol nyelvű programok, zenebölcsi, pszichodráma-csoport, anyakör, mozgásos alkalmak csecsemőkortól egészen a kisiskolás korosztályig.
Egymás pszichológusai vagyunk
„Mindenből egy csipetnyi: ez a mi receptünk” – mondják. Így nem kell foglalkozásról foglalkozásra rohanni, és végre nem csak a gyerekek élvezhetik a programot, hanem az anyák is. Szombatonként bábelőadások, koncertek, ünnepkörökhöz kapcsolódó programok várják a családokat.
Odafigyelnek, hogy mindenből minőséget adjanak; itt nem a műanyag játékok és műanyag ízek dominálnak. Szerintük fontos, hogy a kávé és a süti finom legyen. Hiszen a legjobb beszélgetések kávéval kezdődnek. „Mi, anyukák szinte egymás pszichológusai vagyunk. Sokat beszélgetünk, és egy-egy jó szó csodákra képes. Mind kimerültek vagyunk, tele kételyekkel, próbálunk lépést tartani a gyerekekkel. Ezt csak egy másik anya érti meg igazán.”
Tóth Viktória (Fotó: Bankó Gábor)
Még Maminti is eljött
Jellemzően nullától kisiskolás korig várják a különböző programok a családokat, de nem feledkeznek meg a szülőkről sem, kínálnak itt kimondottan felnőtteknek szóló workshopokat vagy akár jazz-zenét. „A Szabó Magda-estünkön alig fértek el a vendégek! Szeretnénk még több ehhez hasonló estet, beszélgetést tartani.”
A vendégkör nem korlátozódik a környéken lakókra, még Pilisből vagy Diósdról is jönnek (nemcsak anyák, de néhány édesapa és nagyszülő is), ez a fajta szabadidős hely ugyanis sokfelé hiánycikk.
A tulajdonosok folyamatosan keresik az új programokat és a hozzájuk tartozó megfelelő és kitartó embereket, akik szívüket-lelküket adják a foglalkozásokhoz. „Nyárra táborokat tervezünk, és jövőbeni terveink között szerepel, hogy a generációkat közelebb hozzuk egymáshoz, segítsük leküzdeni a korosztályok közti különbözőségeket.”
Egyszer még egy különleges látogatójuk is volt: maga Maminti, aki babakocsiban érkezett. „Az első kislány volt, akit erre a névre anyakönyveztek – szintén Lázár Ervin meseszereplője, a kicsi zöld tündér nyomán. Épp annyi idős, mint az üzlet.”
Maminti kuckó (Fotó: Bankó Gábor)
Maminti kuckó (Fotó: Bankó Gábor)
Maminti kuckó (Fotó: Bankó Gábor)
Tóth Viktória és Keresztesi Andrea a Maminti kuckó vezetői (Fotó: Bankó Gábor)
Tóth Viktória és Keresztesi Andrea a Maminti kuckó vezetői (Fotó: Bankó Gábor)
Maminti kuckó (Fotó: Bankó Gábor)
Kérdezem, végül megkapták-e azt, amire vágytak, amiért váltottak annak idején.
„Néha nehéz – mondja Andrea –, hiszen megszoktad, hogy van egy rendszeres fizetésed, ami vállalkozóként hiányzik. De annyi pozitív visszajelzést kapunk, hogy az mindig megerősít minket abban, hogy valamit sikerült eltalálnunk és jó úton haladunk. Persze az idő mindig kevés, és talán támogatásból sem ártana több. Néha úgy érezzük, túl nagy fába vágtuk a fejszénket, de akkor mindig történik valami, például találkozunk hasonlóan elhivatott emberekkel, kapunk néhány kedves szót, olyankor újult erővel folytatjuk.”
„Igen, én például nehezen élem meg, ha a gyerekeim engem várnak, és a nagyszülőjük megy értük az óvodába, iskolába, edzésekre – mondja Viktória. – De talán hamarosan bővülni tudunk, és akkor ez is megoldódik. Tudod, a nők sokszor kényszerhelyzetbe kerülnek szülés után. A piac még mindig nem értette meg, mennyire sokoldalú és megbízható munkaerő egy anyuka. Merem azt mondani, hogy négy-hat órában sokkal több feladattal képesek végezni, mint más nyolcban. A munkaadók sajnos ezt még nem mindenütt látták be. Ennek hiányában sokan kényszervállalkozók lesznek, persze néha abból születnek a legjobb dolgok.”
„Nekünk a családunk mellett most ez a kis kuckó az életünk, és megpróbáljuk belőle a legjobbat kihozni, mind a saját, mind mások örömére – teszi hozzá Andrea. – Folyamatosan keressük az új lehetőségeket, szélesítjük a foglalkozásaink körét, és akár a terjeszkedés is szerepel távlati terveink között. Talán máshol is szeretettel fogadnának az emberek egy barátságos kuckót!”