Egy New York-i házaspár, Lindsay és Dane Demchak második gyermeke múlt szombaton, február 29-én született meg. A Scout névre keresztelt csöppség napra pontosan négy évvel a bátyja után érkezett, Omri ugyanis 2016. február 29-én, vagyis szintén szökőnapon jött világra.
A kismama egyébként március 4-ére volt kiírva, de péntek este, miközben egy olasz étteremben vacsoráztak, beindult nála a szülés.
A szülők elmondták: Omri születésnapját nem szökőévekben február 28-án szokták ünnepelni, a kislányét pedig március 1-jén fogják, míg szökőévekben nagy ünnepséget rendeznek majd mindkettejüknek.
Arra, hogy egy párnak egymás után két szökőnapon szülessen gyermeke, a szakemberek szerint egy a 2,1 millióhoz az esély.
Nyitókép: Getty Images
nlc.kapcsolódó
- 1936-ban született, de csak idén ihatott először legálisan alkoholt a nagymama
- Szökőnap: így változnak a névnapok februárban