Óvodai élet a koronavírus karantén alatt és után (x)

hirdetés | 2020. Július 07.
A koronavírus okozta változás mindenki életében meghatározó időszakot jelent, így a mi óvodai életünkben is. Teljesen átalakult az óvodai élet, új folyamatokat kellett kidolgoznunk, amelyek a legjobban illeszkedtek a gyerekek életéhez.

Karantén alatt

A Budapesti Tengerszem Óvoda életében is nagy kihívást jelentett az on-line oktatás megszervezése. Három fő célunk volt: minden gyermek számára tartalmas, színvonalas az oktatás, mint amilyet személyesen is megszoktak, mindemellett fontos szempont volt, hogy lekösse a gyermek figyelmét huzamosabb időtartamig, hogy a szülőnek is legyen ideje a gyerekek mellett dolgozni. Harmadik szempontunk az volt, hogy lehetőleg a kiscsoportos interaktív magyar foglalkozások mellett angol foglalkozásokat is tartsunk, mint ahogyan az általános óvodai élet során megszokták a gyerekek.

A tapasztalatok azt mutatták, hogy a kisebb gyerekeknek elegendő volt a délelőtti foglalkozás, ellenben a nagycsoportos gyerekekkel ugyanúgy megtartottuk a délutáni tanulószobás, iskolaelőkészítős foglalkozásokat, ami a szülőknek is kedvezett. Az átláthatóság miatt az időpont beosztásokra készítettünk egy táblázatot.

Különböző típusú foglalkozásokat tartottunk on-line, ahogy az óvodában is. A magyaros foglalkozás során korosztálytól függően más-más játékos fejlesztő feladatokat végeztek a gyerekek. Az angol foglalkozás alatt játékos nyelvi fejlesztés folyt. A mozgásfejlesztő foglalkozáson az óvónénivel együtt tornáztak a gyerekek. Tanulószobát a nagyoknak tartottuk, amelyben az iskolafelkészítés volt a fő szempont.

A gyerek – óvónő kapcsolatának gyengülésére egy újabb tartalmas dolgot találtunk ki, amely az óvónéni által készített mesevideó. Ez egyaránt az óvodai élet során megszokott elalvás előtti folyamatot idézte vissza és amennyiben a szülő dolgozott, akkor tartalmas kikapcsolódást is tudott nyújtani a gyermek számára megnyugtatva a szülőt. Erről íme egy kis ízelítő videó.

A foglalkozások kialakításánál a fő szempontot a tartalmas időtöltésre helyeztük, emellett, hogy a szülő válláról levegyük a home office által okozott terheket. A foglalkozások érdekességét úgy tartottuk fent, hogy célt adtunk, méghozzá el kellett érni egy bizonyos számú pontot, amely után a csoport előtt díjazásban részesült a gyermek.

Úgy gondoltuk, hogy az óvodába járó gyerekeken kívül biztosítunk a többi gyermek részére is megfelelő elfoglaltságot, így létrehoztuk az on-line foglalkozások menüpontot weblapunkon, ahol hétről-hétre izgalmas, tartalmas időtöltést jelentő feladatsorokat tettünk fel. 

 

A karantén időszak után

A karatén időszak lezárultával mi is visszatértünk az általános működési rendünkhöz, azonban a már a koronavírusos időszak előtti magas szintű higiéniai szintünket tovább fejlesztettük, és újabb intézkedéseket vezettünk be. Már jóval a karantén időszakot megelőzve érintésmentes kézfertőtlenítőket szereltünk fel, amelyhez a WHO által javasolt kézfertőtlenítő technikákat is mellékeltük.

Óvodánkban a vírusos időszakra való tekintettel a gyerekmosdókban is fertőtlenítős szappanokat használunk. A helyes kézmosás technikájának oktatására is sűrűbb és nagyobb hangsúlyt fektetünk. Az eddig is magas szinten alkalmazott tisztító, fertőtlenítő takarításunkat a visszatérés után plusz fertőtlenítőszerekkel egészítettünk ki, kiemelt figyelmet helyezve a gyerekek és a felnőttek által sűrűbben használt területekre. A karantén feloldása után már javában dübörgött a nyár és ebből a szempontból szerencsés volt az újra indulás ideje, mivel az év ebben az időszakában a gyerekek kint vannak szinte egész nap az udvaron. Az óvodai élet visszatérése után a nálunk jellemző kicsoportos foglakozásokat folytatjuk.

Mi a megelőzésben hiszünk, a gyermekek immunrendszerének erősítése a legfontosabb bármilyen vírusról is legyen szó, így az eddig megszokott gyakorlatunkat visszük tovább, miszerint sok gyümölcs, egészséges, változatos táplálkozás és sok-sok sport, mozgás. Mi szerencsés helyzetben vagyunk, mivel hatalmas udvarunk és tornatermünk van, így folyamatosan változatos programokat tudunk biztosítani a gyerekeknek.

Exit mobile version