Gyertek nyugodtan, biztonságos a Lupa! (x)

hirdetés | 2020. Július 13.
Sokan vannak, akik számára a víz nem annyira biztonságos közeg, tartanak attól, hogy az egykori bányatóban veszélyes lehet a fürdőzés. Mi, a Lupa megálmodói azonban igyekeztünk mindent megtenni, hogy biztonságosan strandolhassatok a Beachen.

Bár az előírásoknál sűrűbben találhatók a Lupa-tó partján a vízimentők is, aki fél a víztől nem lesz bátrabb a szakképzett mentők látványától sem. Ezért volt, hogy már a kezdetekkor, a tó strandolásra kijelölt partszakaszait kiszélesítettük és a meder egy részét feltöltöttük homokkal, ezáltal lényegesen lankásabb lett a vízpart, de el kell ismerni, attól még, hogy már nem olyan meredek a part, a tengerekhez hasonlóan, hamar mélyült a tó vize.

Az úszni kevésbé tudó vendégeink közül sokan jeleztétek, hogy jó lenne egy olyan partszakasz, amin akár derékig bemerészkedve mártózhatnátok vagy labdázhatnátok, játszanátok. Ezért idén kijelöltünk és feltöltöttünk egy több ezer négyzetméteres, kifejezetten enyhe lankás szakaszt, ahol most térdig vagy kicsit beljebb már derékig érő vízben lehet játszani vagy lubickolni azoknak, akik nem kívánkoznak a mélyebb vízbe. Ezáltal végre mindenki bemerészkedhet a tóba és élvezheti ebben a fantasztikus, kristálytiszta vízben a strandolás élményét.

 

Exit mobile version