Hívjuk Beának azt az anyát, akivel nemrég egy baráti társaságban találkoztam, és fröccsözés közben megoldódott a nyelve. A körben ülő többi anya csak bólogatni tudott, amikor Bea ecsetelte a helyzetét a férjével, mert hasonló cipőben jártak már mind – ahogy valószínűleg még a fél világ megérti Bea problémáját. Elmesélte, mi történik a házasságában.
„A férjem nem rossz ember, sőt, gondoskodó természet, aki mindent megtesz értem és a gyerekekért. A legfőbb probléma az köztünk, hogy engem mindig háttérbe szorít. Unom, hogy az én életem feláldozható, és csak a férjem a fontos. De mondok egy példát: múltkor a nagyobbik gyerekünk elment kirándulni a barátaival, és úgy jött haza, hogy nem tudta mozgatni a csuklóját, elcsúszott és ráesett a túra közben. Nekem most megoldott a home office, ezért egyértelmű volt, hogy én szaladok vele a kórházba röntgenre (nyakamban lobogott utánunk a kisebbik, akit nem lehet otthon hagyni még egyedül), és végigülöm vele a három órás várakozást, majd gipszelést. Mivel nincs jogosítványom, így taxiztam, ami miatt hatalmas balhét csapott a férjem, mert mit képzelek, hogy szórom a pénzt, amikor busszal is mehettünk volna.
Szerintem viszont az ő feneke alatt van kocsi, ha nem tetszik neki, hogy nem akarom a bajba jutott gyereket buszon zötykölődtetni órákat, akkor jöjjön haza a munkából, és vigye el ő orvoshoz. Aztán amikor vissza kellett vinni kontrollra, akkor hiába kértem, hogy beszélje meg előre a munkahelyén, hogy később megy be dolgozni – elég rugalmasak egyébként, simán megtehette volna -, és vigyen el minket a kórházba, kategorikusan nemet mondott, és megint csak balhé lett belőle, mert én ne akarjam beosztani az ő idejét. Persze, de ő beoszthatja bármikor az enyémet, mert az nem fontos, amit én csinálok.”
Egyedül érzi magát az anya munkamániás férje mellett (Kép: Pexels)
Már a gyerekek előtt is így viszonyult a férje Beához és a kapcsolatukhoz: mindig, mindennél, mindenkinél fontosabb volt a férfi számára a munka, és fel is áldozta érte a szabadidejének nagy részét. Bea abban reménykedett, hogy megváltozik majd, nem lesz ennyire merev munkamániás, ha összeházasodnak és gyerekük születik, de keservesen kellett csalódnia, a férfi a gyerekeit is a munkája mögé sorolja.
„Az a legbosszantóbb, hogy úgy viselkedik a férjem, mintha csak ő dolgozna ebben a családban. Pedig nekem is van rendes állásom, karrierem, sőt, én is meg szeretném valósítani a céljaimat, de ezzel, hogy minden rám marad a gyerekekkel kapcsolatban, eléggé megnehezíti a dolgomat. Nem együtt neveljük őket, csak néha hazajár az apjuk is.
Ha betegek voltak ovis korukban, akkor a férjemnek eszébe sem jutott, hogy felesben maradjunk itthon velük. Ha vinni kellett őket orvoshoz, különórára, táborba, fel sem merült a férjemben, hogy kivehetné belőle a részét. Az, hogy közben ez az én munkám rovására megy, kicsit sem érdekli, szerinte az én időm beáldozható, az a munka nem olyan fontos, mert nem keresek vele annyit, mint ő, és az én álmaim nem számítanak, mert nem hízlalják annyira a bankszámlánkat. Tudom, hogy kívülről talán furcsa problémának tűnhet ez, de ebben élni eléggé nehéz. Mert tényleg csak annyit érek én és az időm, amennyit fizet érte a munkahelyem? Ha többet keresnék, mint a férjem, akkor fordítva működnénk? Aligha. Pedig engem nem érdekel a pénz, csak azt szeretném, ha az én vágyaim és karrierem is fontos lenne épp annyira, mint a férjemé.”