Nem tud a rendőrség a belvárosban gyerekeket elcsaló nőről

Szikra Juli | 2021. Február 27.
Egy Facebook-poszt miatt kezdtek vizsgálódni az V. kerületi rendőrök, de egyelőre nincs nyoma a gyerekeket elcsalni akaró nőnek.

Szélsebesen terjedt egy poszt a Facebookon, hogy Budapest belvárosában az egyik játszótérről egy kislányt próbált magával csalni egy orosz akcentussal beszélő nő. A rendőrség annak ellenére vizsgálatba kezdett, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságra nem érkezett feljelentés ezzel kapcsolatban; ilyen bűncselekményről a hatóság nem tud, ilyen nyomozás nem folyik.

Képünk illusztráció Fotó: Pexels

Nem könnyíti meg a nyomozók helyzetét, hogy a szóban forgó bejegyzés nem említ pontos dátumot, illetve mindössze két – a poszt szerint megváltoztatott ­– keresztnevet tartalmaz, ami alapján az abban szereplő ​anyukával nem lehetett felvenni a kapcsolatot.

Bár a belvárosi rendőrök a játszótér környékén helyszíni adatgyűjtést végeztek, nem találtak olyan tanút, aki konkrétummal tudott volna szolgálni. Épp ezért azt kérik, hogyha valakinek a gyerekét el akarták csalni, vagy pontos információkkal rendelkezik az esetről, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, hívja a 112-es központi segélyhívót, vagy akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán.

Így tudhatod nagyobb biztonságban a gyermekedet:

Exit mobile version