Milliós vérdíjjal keresik ezeket a magyarokat

F.C. | 2021. Május 24.
Hosszú ideje megy utánuk a hajtóvadászat.

A rendőrség évek óta nyilvánossá teszi a legkeresettebb, Top50 bűnöző fényképét azért, hogy a lakosság segítségét is felhasználhassák a szabadlábon bujkáló gonosztevők kézre kerítésében. Egyes esetekben akár milliós nyomravezetői díjat is felajánlanak azért, ha valaki érdemi információkat szolgáltat – számolt be a Tények Plusz. Attól azonban mindenkit óva intenek a rendőrök, hogy magánakcióba kezdjen, ha meglát egy körözött bűnözőt, többségüknél ugyanis fegyver lehet. Többségükre életfogytiglani börtönbüntetés vár, ezért bármire képesek, hogy megússzák az elfogásukat.

Némelyikükre akár egymillió forintos vérdíjat is kitűztek, de a rendőrség abban bízik, hogy állampolgári kötelességből, vagy önvédelmi megfontolásból  is feladják őket az emberek, ha valahol megpillantják egyiküket.

Az, hogy ki kerül fel a Top 50-es listára, sok mindentől függ. Elsősorban azokat listázzák, akiket hosszú ideje nem sikerült rács mögé juttatni, de az elkövetett bűncselekmény súlya is fontos szempont, sőt az is, hogy van-e az illető ellen elfogatóparancs, körözés kibocsátva, és ha van, akkor az hány darab.

A körözési toplistán vannak hosszú évek óta szereplő arcok. Az egyik ilyen Plank Zoltán, akit az európai rendőrség is nagy erőkkel keresi, mivel majdnem félmilliárd forintot rabolt el kínai üzletemberektől, az útjában álló üzletfeleit pedig bérgyilkosokkal akarta kivégeztetni.

Farkas Róbert, alias a Varjú is a körözési toplista legrégebbi szereplőjének az egyike: 2001-ig összesen 17 pénzintézetet, takarékszövetkezetet, postát és zálogházat fosztott ki fegyverrel. Jelenleg 5 elfogatóparancs van érvényben ellene Európában, mégsem sikerült elkapni a közel 20 éve bujkáló rablót.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version