Megható videó: újra találkoztak az óvodások, miután mindketten legyőzték a rákot

S. Z. | 2021. Augusztus 13.
A két 3 éves gyereket rákkal kezelték, és nagyon hiányoztak egymásnak, miután hazaengedték őket a kórházból.

Payson Altice és Mack Porter a Phoenixi Gyerekkórházban ismerkedtek meg idén, mert mindkét 3 éves gyerek rákos megbetegedéssel küzdött. A kezelés alatt nagyon sok időt töltöttek együtt, de szerencsére már mindkettőjük gyógyulófélben van, így hazaengedték őket a kórházból.

A gyerekek azonban annyira hiányoztak egymásnak, hogy állandóan a szüleiket kérdezték, hogy hol van a kis barátjuk. Így végül megszervezték, hogy július 21-én újra találkozhasson egymással a kislány és a kisfiú.

A nagy találkozáson Mack virágot is vitt Paysonnak, a két barát pedig megölelte egymást, és még táncoltak is.

Mack édesanyja azt mondta, felemelő volt látni a gyerekeiket, hogy végre gyerekek lehettek. Payson anyukája pedig arról beszélt, hogy a két kisgyerek példát mutatott, hogyan kell átvészelni a legnehezebb helyzeteket.

Történjék bármi, csak figyeljünk a gyerekekre, mert ők mutatják az utat

– mondta a kislány édesanyja.

(Good Morning America)

(Kiemelt kép: Instagram/macky.strong)

Gyerekek a barátságról:

Exit mobile version