A Fiatal szeretők című filmben egy negyvenes, családos orvos esik szerelembe egy hetven fölötti asszonnyal, és ez mindkettejük életét fenekestül felforgatja. A francia film igaz történeten alapul, azonban meglepő módon a történet nem Franciaországban, hanem Izlandon esett meg, és az írója utolsó kívánsága a halálos ágyán az volt, hogy film készüljön belőle. A projekt végül kalandos úton jutott el Carine Tardieu rendezőhöz, akivel Zoomon beszélgettem.
Szerinted a filmed inkább Pierre vagy inkább Shauna karakteréről szól? A női főszereplőd, Fanny Ardant szerint inkább Pierre-ről, mert ő az, aki nagyobb rizikót vállal azzal, hogy egy nála jóval idősebb nővel vállal viszonyt.
Nem értek egyet Fannyval, mert szerintem egy szerelemben, egy kapcsolatban mindkét fél kockázatot vállal. Tény, hogy Pierre kockára teszi a feleségét és a családját ezzel az új kapcsolattal, viszont a másik oldalon meg az áll, hogy Shaunát veszítheti el. Shaune is kockáztat, hiszen ezért a szerelemért felvállalja, hogy fenekestül forgatja fel az eddigi életét, miközben valahol legbelül meg azt érzi, hogy ő már amúgy is túl öreg a szerelemhez. Szerintem Fanny csak szerénységből mondta neked, amit mondott, hiszen a karakterek egyenlő mértékben törékenyek, és valójában mindketten sokat kockáztatnak ezzel a kapcsolattal.
Carine Tardieu rendező (Fotó: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images for RFF)
Problémát jelent, ha rendezőként nem egyet gondol a főhősről a főszereplő színésszel?
Nem hinném, hogy ez rossz volna. Úgy vélem, hogy amikor forgattuk a filmet, sikerült az összes színészemmel közös nevezőre jutnom. Elértem, hogy mindannyian ugyanazt gondoljuk a sztoriról és a sztori szereplőiről. Nem emlékszem, hogy viták lettek volna köztünk. Ugyanakkor most, hogy már készen van, már a színészek is nézőként tekintik meg a filmet, és lehet, hogy ilyen nézőpontból már mást jelent nekik, mint amit a forgatáson megbeszéltünk. Ahogy a mezei nézők is sokféleképpen értelmezhetik a filmet, úgy azok a színészek is, akik szerepeltek benne. Nem szabad vitába szállnom az enyémtől eltérő értelmezésekkel, hiszen ez a szakma úgy működik, hogy amint befejezted a filmet és a közönség elé kerül, az a film már nem a rendezőé többé.
Honnan jött a film ötlete? Miért éppen egy nagy korkülönbségű párkapcsolatot mutatsz be?
Valójában ennek a filmnek az ötlete nem tőlem eredt, hanem egy producer keresett meg a forgatókönyvvel, és vele tartott a film társ-forgatókönyvírója is. A Fiatal szeretők valójában az izlandi Sólveig Anspach története, aki hét éve hunyt el. Ez a sztori nagyon fontos volt számára, ugyanis a saját édesanyja történetét mesélte el benne. Az édesanyja az élete utolsó éveiben találkozott egy férfival, aki sokkal fiatalabb volt nála, és akinek köszönhetően teljesen megváltozott az élete. Sólveig már súlyos beteg volt a forgatókönyv írása közben. Két nappal a halála előtt meghívta magához a társ-forgatókönyvíróját, és megígértette vele, hogy ha ő meghal, nélküle is befejezi a filmet. Emellett azt is meg kellett ígérnie, hogy kizárólag nő rendezhet majd filmet a történetéből. Néhány évvel később jutott el hozzám a filmterv, amikor felkértek rá. Az első reakcióm a visszakozás volt, egyrészt azért, mert túl sötétnek láttam a sztorit, másrészt túl személyesnek is, hiszen Sólveig az élete utolsó szakaszában, haldokolva írta. Hiába mondtam nemet, tovább kérleltek, végül azzal a feltétellel bólintottam rá, ha több fényt vihetek a történetbe, több életigenlést, hogy közelebb vihessem a saját ízlésvilágomhoz.
Melvin Poupad, Fanny Ardant és Carine Tardieu a római bemutatón (Fotó: Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/WireImage)
A film egy pontján a főhős azt mondja, hogy ő nem egy női építész, csak egy építész, később mégis arra céloz, hogy csak viccelt. Magadat női rendezőnek tartod vagy szimplán csak rendezőnek?
Ez a jelenet azért is volt fontos, mert Sólveig Anspach édesanyja maga is építész volt, ő volt Izland egyik első női építészmérnöke, így a maga módján úgy is egy eredményes feminista volt, hogy ezt nem is hangoztatta igazán. Komoly próbatétel elé állította, hogy egy olyan szakmában kellett helytállnia, amit egyértelműen a férfiak uraltak. Ami pedig engem illet, jobb szeretem magam rendezőnek, mint női rendezőnek hívni. Ha az utóbbit használnám, úgy érzem, hogy túlságosan bekategorizálna és szűkítené a lehetőségeimet. Nemcsak egy nő vagyok, hanem egy önálló személyiség, saját történettel, sajátos neveléssel, saját családi háttérrel. Nem szeretem, ha a nemem alapján próbálnak kategorizálni. Nem hinném, hogy a filmjeim női perspektívát képviselnének, inkább csak egy nagyon személyes perspektívából mutatják be a történeteimet.
Sólveig az utolsó kívánságában mégis azt hangsúlyozta ki, hogy egy nő rendezzen filmet a forgatókönyvéből…
Ezt Sólveig kérte, és nem én. Számára volt fontos. Tény, hogy alkotóként haszonélvezője voltam a döntésének, hiszen azért is esett rám a választásuk, mert nő vagyok. Igazság szerint Sólveig az összes filmjét egy férfi társ-forgatókönyvíró segítségével írta, viszont ennél a filmnél változtatott, és itt a társ-forgatókönyvírója is nő volt. Szerintem úgy érezhette, hogy a közte és az édesanyja között jelen lévő intimitást egy nő jobban meg tudná érteni és jeleníteni, mint egy férfi. Lehet, hogy ebben igaza van, de az is lehet, hogy nincs. Úgy hiszem, hogy egy férfi ugyanebből a történetből biztosan más filmet készített volna, mint én, de nem feltétlenül kevésbé intimet vagy személyeset.
Nem túl nagy felelősség filmkészítőként egy elhunyt ember utolsó kívánságát valóra váltani?
Amikor felajánlották nekem a forgatókönyvet, az egyik első dolgom az volt, hogy leszervezzek egy találkozót Sólveig lányával, és a jóváhagyását kértem arra, hogy megcsinálhassam a filmet. Ugyanakkor azt is elmagyaráztam neki, hogy amennyiben megcsinálom a filmet, az többé már nem az édesanyja filmje lesz, hanem az enyém. Ezért volt szükségem Clara engedélyére. Összehoztam tehát egy találkát Clarával és Agnés de Sacyval, a film társ-forgatókönyvírójával, ami alatt rengeteget beszélgettünk és rengeteget sírtunk, hiszen Clara rengeteg személyes emléket osztott meg velünk az édesanyjáról. Úgy érzem, a nap végére sikerült elérnem, hogy megbízzon bennem. Clara úgy érezte, az lesz a legjobb neki, ha távolságot tart a film elkészítésétől. Azóta persze már látta a kész filmet, és nagy örömömre szerette a végeredményt. Elmondása szerint az élmény a gyászára is jótékony hatással volt. Tény, hogy éreztem a filmmel együtt járó felelősséget, abban pedig csak bízni tudok, hogy Sólveig is elégedett lenne a végeredménnyel. Ugyanakkor az is fontos volt számomra, hogy a film készítése közben ne azon elmélkedjek folyton, hogy vajon ő elégedett lenne-e azzal, amit és ahogyan csinálok. Végeredményben ez mégiscsak az én filmem.
A film egyik jelenetében Shauna sok hozzá hasonló korú nővel zuhanyozik együtt, és bár a filmekben nem annyira szokás idősebb meztelen női testeket mutogatni, te nem fordítottad el szégyenlősen a kamerádat, viszont Fanny testét nem mutatod, csak a többiekét. Elmesélnéd, hogy miért?
Fontos volt számomra ez a jelenet, viszont tudtam, hogyha Fanny testét is megmutatom, akkor a jelenet már nem arról szólna, amiről szólnia kellene, hanem arról, hogy itt van a nagy sztár, Fanny Ardant anyaszült meztelenül. Ez teljesen elvitte volna a fókuszt arról, amit eredetileg mondani akartam a zuhanyzós jelenettel. Szóval Fanny helyett a többi nő meztelen testét filmeztem, és fontos volt számomra, hogy megmutassam, hogyan tekintenek ők egymásra, milyen megértés és harmónia van köztük. Kicsit tartottam a jelenettől, de végül igazán kellemes volt leforgatni. Ott állt ez a sok idősebb nő anyaszült meztelenül a zuhanyzóban, és egy ilyen helyzetben nincs helye a társadalmi ítélkezésnek. Senki sem ítélte el őket azért, mert a testük túl nagy, túl öreg vagy túl ráncos lenne, itt senki sem várta tőlük, hogy fiatalok és vékonyak legyenek, és ettől vált természetessé az egész. Felszabadultak voltak a saját testükben, és én ezt a felszabadultságot próbáltam visszaadni a filmemben.
A Fiatal szeretők című film már látható a magyar mozik műsorán.